Sam & Max: The Devil’s Playhouse – Játékteszt

Az első két szezon után azt gondolhatná az ember, hogy sokkal őrültebb kalandokba már nem keveredhet a furcsa nyomozóduó, és akkor a Telltale Games emberei előrukkolnak az új évad nyitó darabjával, melyben – ha ez egyáltalán lehetséges – még jobban megőrül a világ és persze még nagyobb poénok kíséretében izgulhatjuk végig a jólöltözött kutya és a szociopata nyuszi legújabb kalandjait.

No, de kezdjük az elején. A világűrből egy emberfeletti intelligenciával bíró hadúr érkezik bolygónkra, egy gorilla, nevezetesen Skun’ka’pe kapitány, aki a hatalom játékszereit keresi szerte az univerzumban, mivel aki összegyűjti ezeket – és nem mellékesen képes a használatukra –, az gyakorlatilag a világegyetem urává válik, s mint olyan, legyőzhetetlen lesz. Természetesen mindenki legnagyobb meglepetésére Max pontosan Skun’ka’pe érkezése előtt pár perccel talál rá az egyik ilyen játékszerre, s egyúttal kiderül, természetfeletti pszichés képességekkel bír, melyek segítségével használni tudja a játékokat, s mivel az emberszabású nem képes az ereklyék használatára, kedvenc nyulunk újra kulcsszerepet kap bolygónk pusztulásában. Az űrgorilla természetesen a béke üzenetével érkezik, de azért korán kiderül, hogy valójában egy hataloméhes zsarnok, aki semmitől sem riad vissza. Innentől kezdve feladatunk egyértelmű: túl kell járnunk az eszén, s az univerzum, a Föld és persze Bronx biztonsága érdekében be kell zárnunk őt az intergalaktikus börtönbe, a büntető zónába (Penal Zone), ami tulajdonképpen egy másik dimenzió.

Így önmagában történet terén talán nem túl erős ez az epizód, s érdembeli történésből sincs sok, de a karakterek és a poénok – legyen szó helyzetkomikumról, vagy a szereplők párbeszédeiről – megteremtik a kellő hangulatot, tehát egy rajongó sem fog unatkozni. A sztori legnagyobb hibája az, hogy csak egy szálon fut, ezért csak Skun’ka’pe-val halad igazán előre, így helyenként az az érzése támadhatna az embernek, hogy a többi karakter pusztán töltelék, akik apróságokkal járulnak csak hozzá, hogy összeálljon a nagy kép. Viszont mindezt olyan poénok kíséretében teszik, hogy az ember egyszerűen túl jól szórakozik ahhoz, hogy ilyesmin fennakadjon, már ha feltűnik neki egyáltalán.

A játékmenet alapkövét jelentő puzzle-feladványok kifejezetten ötletesre sikerültek az új epizódban. Ebben nagy szerepet kapnak Max új, természetfeletti képességei is. Ezek közül a leghasznosabb vitathatatlanul a teleportálási képesség, ami abból áll, hogy a játéktelefon segítségével minden olyan telefonhoz oda teleportálhatja magát – legyen szó mobilról, vagy régimódi érmés készülékről –, aminek megjegyezte a számát. Ennek segítségével más karaktereket is mozgathatunk, mivel a hatás mindenkire kiterjed, aki a használat időpontjában fizikai kapcsolatban áll a mentalista nyúllal, s a játék folyamán akad két olyan rész is, melyen csak így juthatunk tovább. Max másik új képessége a jövőbe látás, amivel tippeket kapunk, hogyan is kellene megoldanunk egy adott szituációt. Konkrét megoldásokat nem mutat, mivel csak rövid időre láthatjuk a jövőt, de ezek a látomások rendszerint tele vannak utalásokkal, hogy mi, mire való. Ha pedig véletlenül elakadnánk két hősünk poénokba burkolva célozgat a következő teendőnkre, de akad új segítőnk is a C.O.P.S. becenéven futó, kiöregedett irodai gépekből álló bűnüldöző szervezet személyében, akiknek a főhadiszállása Samék autójában van. Amennyiben a megfelelő bizonyítékokat adjuk nekik, ők új elérhető helyet jelölnek be az autóstérképünkön, ahol aztán újabb hasznos nyomokra bukkanhatunk.

Maxnek van még két igen érdekes és ígéretes képessége. Az egyik a gondolatolvasás, mellyel értelemszerűen a többi karakter legféltettebb titkaiba pillanthatunk be, a másik pedig az alakváltás, amihez a Rhinoplasty nevű játékszerre van szükségünk. Ez szinte bármely tereptárgy képét rögzíti, majd hősünk képes ezek alakját magára ölteni. A baj csak az, hogy ezeket kizárólag a játék nyitójelenetében használhatjuk, a továbbiakban sajnos nem, ugyanis a történet azonnal a végkifejlettel nyit, hogy aztán az elejétől kezdve teljesen megcsavarja a helyzetet. Ugyanakkor megmarad a remény, hogy az elkövetkező epizódokban ezek (és talán újabb képességek is) komoly puzzle- és humorforrásként szolgálnak majd.

Egyébként önmagában a játék körítése miatt is megéri játszani vele azoknak, akik kedvelik az efféle humort. Már a játék legelején az Alkony zónára, illetve Ed Wood filmjeire hajazó narrátor fergeteges, de a későbbiekben lépten-nyomon előforduló filmes utalások is könnyen okozhatnak rekeszizomgörcsöket az ilyesmire fogékonyaknál.

Az előző évadokhoz képest némileg megújult a kezelőfelület is. Egyrészt, ha egérrel irányítjuk Samet, a képernyőn megjelenik az X360 analóg karjára emlékeztető ikon, ami egy kis konzolos ízt ad a programnak. Azon természetesen lehet vitatkozni, hogy ez mennyire jó ötlet egy klasszikus point-n-click kalandjáték esetében, de teljességgel fölösleges, mivel ez érdemben nem befolyásol semmit. Ellenben az újraszabott inventory valamivel könnyebben használható lett és a párbeszédpanel a Mass Effect mintájára átdolgozott változata kifejezetten kellemes, továbbá a használható, illetve fontos tereptárgyakon és karaktereken zöldre váltó mutató is nagyon jó gondolat a fejlesztők részéről. Ugyanakkor az új Max mód, ahol a paranormális képességeket használhatjuk, egy FPS nézetet jelent, viszont itt nem mozoghatunk. Az tagadhatatlan, hogy a hibbant nyúl szemén keresztül nézni a világot eleinte kifejezetten szórakoztató, később viszont, mikor már veszít az újszerűségéből, nagyon szemet szúr az új mód lassúsága, ha pedig valaki nem egérrel irányítja a játékot, akkor ez a nézet egyenesen vontatott.

Grafikai oldalról egy rossz szavunk sem lehet a Penal Zone-ra. A látványvilág nagyjából ugyanaz, amit eddig megszokhattunk a sorozattól, de aki figyel, észreveszi a sok apró részletet – precíz árnyékolások, tükröződések, bizonyos karakterek kifejezetten magas poligonszáma stb. –, melyek jelentősen javítják az összképet, igaz, cserébe valamelyest növekedett a gépigény is, de ez még így is bőven nevezhető barátságosnak. Hangok tekintetében semmilyen jelentős változásról nem tudok beszámolni, de igazából ezen a téren nem is volt szükség javításokra. A zenei aláfestés tökéletesen passzol a hangulathoz, és a szinkronhangok is nagyon jól teljesítenek.

Összefoglalva történet terén az elődökhöz képest picit talán gyengének nevezhető a harmadik évad első része, viszont a készítők annyi újítást és jó poént zsúfoltak ebbe a darabba, hogy eme apró hiányosság felett könnyedén szemet hunyunk, ráadásul az epizódot lezáró cliffhanger után szinte fizikai fájdalmat okoz belegondolni, mennyit kell még várni a második részre, főleg úgy hogy cikkünk tárgya is csak pár nap múlva jelenik majd meg. Röviden tehát egy új évad felvezető részének – apróbb hibáival is – tökéletes, így a rajongóknak szinte kötelező, újoncoknak pedig erősen javallott.