Oldal kiválasztása

R.U.S.E. – Kedden rajtol a publikus béta

R.U.S.E. – Kedden rajtol a publikus béta
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A UbiSoft új stratégiájának zárt bétája után a franciák jövő hét kedden elindítják a játék publikus megmérettetését is, melynek részleteiről Mathieu Girard, a játék producere rántja le a leplet.

Eredetileg februárban kellett volna megjelenni a UbiSoft műhelyében PC-re és kurrens konzolgenerációra is készülő R.U.S.E.-nak, a csapat új stratégiai játékának, a franciák azonban további fejlesztési időt iktattak be és az új tervek szerint valamikor 2010 áprilisa és 2011 márciusa között jelenhet meg a játék. A stúdió nem is tétlenkedik, az extra időt kihasználva jövő héten kedden publikus bétát indít, így a zárt tesztelés után már bárki kipróbálhatja a valós stratégiai döntésekre alapozó RTS-t. Ehhez nem kell mást tennetek, mint a Steamen kedden megjelenő adathalmazokat letöltenetek, azonban nem árt tudni, milyen vasat is igényel a béta. Íme:

 

Minimális rendszerkövetelmény:

* Processzor: 2,8 GHz Intel Pentium 4 vagy AMD Athlon 64 3000+ vagy jobb
* OS: Windows XP (Service Pack 3-mal) vagy Windows Vista (Service Pack 2-vel) vagy Windows 7
* RAM: 1 GB XP esetén / 2 GB Vista és Win7 esetén
* DVD-ROM: 4X-es DVD-ROM, dual-layer lemezek meghajtásának lehetőségével
* VGA: 128 MB DirectX 9.0c kompatibilis kártya (ATI Radeon X1000/GeForce 6 széria vagy jobb)
* Hangkártya: DirectX 9.0c kompatibilis hangkártya
* DirectX: DirectX 9.0c

Ajánlott rendszerkövetelmény:

* Processzor: 3,5 GHz Intel Pentium D vagy AMD Athlon 64 3500+ vagy jobb
* OS: Windows XP (Service Pack 3-mal) vagy Windows Vista (Service Pack 2-vel) vagy Windows 7
* RAM: 2 GB
* DVD-ROM: 4X-es DVD-ROM, dual-layer lemezek meghajtásának lehetőségével
* VGA: 256 MB DirectX 9.0c kompatibilis kártya (ATI Radeon X1900 széria/GeForce 7800 vagy jobb)
* Hangkártya: DirectX 9.0c kompatibilis hangkártya
* DirectX: DirectX 9.0c

Translate »