Battlefield: Bad Company 2 – Játékteszt

A 2007-ben megjelent első Bad Company kirobbanó sikere után várható volt, hogy a DICE visszatér a B század négyeséhez. A svédek március negyedikén mutatták be a Bad Company folytatását, mely minden tekintetben felülmúlja elődjét.

A Battlefield-széria a második világháborús irányvonal jól bevált receptje mellett több mellékág formájában kísérletezett más csataterekre is elkalauzolni a játékosokat, azonban Vietnám és a távoli jövő nem nyerte el a többség tetszését. A sorozatot jegyző svéd DICE egy huszárvágással a kukába hajította korábbi koncepcióját, és a többjátékos mód kihegyezése mellett komoly hangsúlyt fektettek a szóló módra, a történetre, ráadásul a körítést is a napjainkat jellemző hadviselés köntösébe öltöztették. Így született meg a Battlefield: Bad Company, mely egy szedett-vedett, négyfős csapat történetét mutatta be. Az elsöprő sikernek csak a pár héttel korábban megjelent konkurens, a Call of Duty 4: Modern Warfare szabott gátat, a svédek humorral és élettel megtöltött hősei így is sokak szívét dobogtatta meg, így elkészülhetett a folytatás, mely március negyedikén, első alkalommal PC-re is napvilágot látott.

A játék története egy második világháborúba ágyazott prológussal nyit, melyben egy ismeretlen csapat tagjaként kell egy japán szigeten titkos kutatásokat és fejlesztéseket vezető japán tudóst kimenekítenünk. Négyfős elit csapatunkat még a partra szállás előtt leleplezik, a szigetet ért légitámadás azonban totális zűrzavart kelt a védekező japánok között, ezt kihasználva, pedig könnyedén vágunk át a kijelölt útszakaszokon, hogy aztán az amerikai oldalra átállt tudóst hajóra pakolva elhagyjuk a szigetet. Ekkor jön a feketeleves, a mentőakciónk célszemélye által fejlesztett titkos tömegpusztító fegyver ugyanis működésbe lép, az Aurora-projektként futó munkálatok tervei és bizonyítékai, pedig a robbanás martalékává válnak, ahogy csapatunk és a tudós is.

Ekkor közel fél évszázadot ugorva az időben már a B század egyik tagját alakítva találjuk magunkat és ismét az Aurora áll majd a középpontban. A korábban elveszettnek hitt tervrajzok ugyanis előkerültek, az éppen gőzerővel tomboló amerikai-orosz konfliktus kellős közepén pedig nem lenne helyes, ha a kommunisták kezébe kerülnének az értékes dokumentumok, így a korábban kétes ügyeikről is híres B század tökös legényei, nevezetesen Marlowe, Sweetwater, Haggard és Redford azt a feladatot kapják, akadályozzák meg a tervek ruszki kezekbe kerülését. Csapatunk összesen tizenhárom küldetésen, kopár sivatagokon és poros falvakon, dél-amerikai esőerdőkön és hófödte vidékeken keresztül üldözik a titokzatos fegyver nyomait. A sztori ezúttal is túlságosan patrióta, ami sokak számára akár visszataszító is lehet, de ha a Modern Warfare 2-nél sikerült ezen túltenni magatokat, akkor itt se lesz ezzel gond. Az első rész humoros betétei így is kellően oldják a komor és mélyebb tartalmú történetbetéteket, bár azért a kliséktől hemzsegő fő sodor ezúttal se fog komolyabb meglepetéseket okozni.

A Bad Company 2 a látvány és megvalósítás tekintetében ezúttal sem okoz csalódást. A bombasztikus körítésért a DICE házon belül fejlesztett és sokat pofozott motorja, a Frosbite 1.5 felel, mely gyönyörűen, a legapróbb részletekig kidolgozott karaktereket, animációkat, hangulatos, sajátos atmoszférával rendelkező helyszíneket képes megmozgatni. A sorozat történetében először PC-re is ellátogató második felvonás szélesebb beállítási lehetőségeket kínál, mint konzolos vetélytársai, a makulátlan látványvilágnak azonban ára van. Lehet, hogy néhol recések és kicsit elnagyoltak a textúrák a konzolos verziók esetében,  egetverő különbségekről mégse számolhatunk be, így aki nem rendelkezik ütős asztali géppel, de akad otthon egy X360 vagy PS3 masinája, az inkább utóbbiakra vásárolja meg a játékot. Megmaradt és továbbra  is a játék névjegyét képzi a teljes rombolás lehetősége, mely az első résszel szemben, ezúttal valóban totális pusztítást takar.  A Destruction 2.0-nak nevezett rendszerrel lehetőségünk nyílik minden objektumot elemi részeire lőni vagy robbantani, így gyakorlatilag semmi se nyújthat biztonságos fedezéket. A házak falait bármilyen irányból berobbanthatjuk, a faládák deszkáit egyenként lőhetjük szét, de a falon átlőve is meglepetéseket okozhatunk.

Ezúttal is hatalmas bejárható térképeken kell küldetéseket teljesítenünk, ráadásul a többjátékos mód esetében is az óriási méretű, több négyzetkilométeres térképeken kell csapatunkkal az ellenfél orra alá borsot törnünk. A korlátlan szabadság azonban nem teljesen állja meg a helyét, a játék alapvetően továbbra is a linearitást preferálja, viszont több alternatív útvonalon is eljuthatunk a célhoz vagy célszemélyhez, így akár taktikai előnyt is kovácsolhatunk a térképek méretéből. A barangolás ezúttal is járművekkel történik, a felhozatal pedig ezúttal is egy raklapnyi vasszörnyből áll. Vezethetünk tankokat, helikoptereket, de akár egy humvee, ATV és motorcsónak volánja mögé is bepattanhatunk.

A szóló mód közel 8-9 órányi játékélményt kínál, bár az egyes pályákon elhelyezett fegyverek felkutatásával akár ki is tolható ez a játékidő. Ezen kívül mellékküldetések is tarkítják a fő cselekményszálat, olykor aknák hatástalanításával ütjük el az időt, máskor meg mesterlövész puskát ragadva kell levadásznunk egy katonai bázis őreit, ráadásul úgy, hogy az ég dörgése elnyomja lövéseink hangját. A Bad Company 2 fő erőssége ezúttal is a sorozatra jellemző, mindhárom platformot érintő többjátékos mód lesz. A multiplayer módban összesen négy játékmódban próbálkozhatunk: Rush, a Conquest, a Squad Rush, illetve a Squad Deathmatch. A Rush-t a bétából már ismerhetitek, itt az ellenfél bázisát kell elfoglalni, vagy a sajátunkat kell megvédeni, a Conquestben pedig zászlóelfoglalással kell a térkép főbb pontjain átvenni az irányítást. A Squad Rush az első említett játékmód módosított vállfaja, ahol mindkét fél támadhat, míg az utolsó módban a legtöbb fraget gyűjtő csapat nyeri a mérkőzést. Szerkesztőségünk a PS3-as bétát tesztelte, így ennek a módnak a további részleteit most mellőzném.

A Battlefield: Bad Company 2 története egy igazi kliséhalmaz, hiányoznak belőle az igazi cliffhangerek, de a játék hangulata és atmoszférája, a karakterek állandó poénjai azonnal beszippantják az embert, így a rövidke szóló mód ellenére se akarjuk letenni a játékot, melynek többjátékos módja további napokra, hetekre vagy akár hónapokra nyújthat tartós szórakozást az erre fogékonyaknak, így szavatosságát tekintve jól vizsgázott a folytatás, mely a szebb, nagyobb, még több elvet követve abszolút megéri az érte kiadott pénzt.

Értékelés: 9/10