Megérkeztek a héten bejelentett Lara Croft and the Guardian of Light első állóképei és konkrétumai, így bőven lesz miből csemegéznetek.
A héten bemutatott Lara Croft and the Guardian of Light-ot az utóbbi Tomb Raider részeket is jegyző Crystal Dynamics készíti majd, a játék pedig letölthető formában fog megjelenni. Lara új kalandjait izometrikus nézetben követhetjük végig, a játék pedig inkább az arcade vonalat követi. A játékmechanika követi a klasszikus akció sémáját, de bőségesen meg lesz szórva a kaland ügyességi, puzzle és feladatmegoldós szekvenciákkal.
A történet ezúttal Dél-Amerikába helyeződik, ahol Lara egy ősi, elveszett tárgy után, a Füstök Tükre után nyomoz, de természetesen más is szeretné rátenni a mancsát az értékes ereklyére: Xoxolt egy ősi, a tükörből kilépett szellem, aki szeretne minden lelket az uralma alá hajtani. Hogy ne egymagunk nézzünk szembe az ellenféllel és csatlósaival, segítségünkre siet majd egy helyi, maja őslakos, Totec. A kooperatív funkció itt lép majd életbe, és amíg Totec a lándzsájával aprítja az ellent, addig Lara kisasszony kétpisztolyos megoldást preferálja majd. Az akciók mellett az ügyességi és puzzle részek is kétemberesek lesznek. Például Lara a magasabb platformokat Totec falba tűzött lándzsájával vagy pajzsával éri el, Totec pedig Lara kifeszített kötelén tud majd egyensúlyozni. A játék első képeit errefelé tudjátok megtekinteni.
Point and Click kalandjáték időutazással. Csak nehogy megváltoztassuk a jövőt...
A La Quimera egy látványos FPS Shooter ami a Crysis játékok nyomdokaiba szeretne lépni, azonban…
A Chains of Freedom-ot kapjuk, ha az XCOM-ot áthelyezzük Kelet Európába, és az űrlényeket body-horror…
Szabadság és felfedezés, kezünkben a sors és a túlélés.
Te mit tennél meg a munkahelyed megtartásáért?
A Phantom Brave: The Lost Hero a 2004-es Phantom Brave folytatása, és bár a sorozat…