Game Of The Year kiadást kap a napokban Warner tulajdonba kerülő Rocksteady Studios bőregeres alkotása, a milliós-seller Arkham Asylum. A bővített kiadvány normál tévéken is működő „TriOviz 3D” támogatással érkezik.
A nagysikerű Arkham Asylum megrakott tartalommal március huszonhatodikán jelenik meg ismét PlayStation 3, Xbox 360 és PC platformokra. Mindhárom kivetülés már a korongon hordoz majd hat darab extra challenge térképet, a "TriOviz 3D" támogatást azonban csak a konzolos változatok tartalmazzák. A technológia lényegében még több "teret", vizuális mélységet ad a grafikának normál tévé készülékeken a mellékelt szemüveg segítségével.
Érdekes kiadványnak tűnik, így még akár az is lecsaphat rá, aki tavaly már megvette magának az eredeti példányt szeretett játékmasinájára. Az Arkham Asylumnak közben már a folytatása készül a Warner égisze alatt a frissen felvásárolt, brit stúdióban. Az első részből eddig kétmillió felett fogyott globálisan, ami rendkívül szép sikernek számít, nem véletlenül csaptak le rájuk a Warner fivérek.
Point and Click kalandjáték időutazással. Csak nehogy megváltoztassuk a jövőt...
A La Quimera egy látványos FPS Shooter ami a Crysis játékok nyomdokaiba szeretne lépni, azonban…
A Chains of Freedom-ot kapjuk, ha az XCOM-ot áthelyezzük Kelet Európába, és az űrlényeket body-horror…
Szabadság és felfedezés, kezünkben a sors és a túlélés.
Te mit tennél meg a munkahelyed megtartásáért?
A Phantom Brave: The Lost Hero a 2004-es Phantom Brave folytatása, és bár a sorozat…