Kategóriák: Hírek

Harmincmillió eladott Nintendo DS a japánoknál

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Famitsu friss irománya szerint elkelt Japánban a harmincmilliomodik Nintendo DS konzol, amihez öt évre volt szüksége a mai napig remekül fogyó zseblakónak. A platform legsikeresebb címe a New Super Mario Bros. volt.

A Famitsu adatai szerint a Japánban 2004 december másodikán debütált, majd pár hónappal később nyugatra vándorolt handheld készülék, a Nintendo DS átlépte a harmincmilliós eladásokat a távol-keleti szigetországban. A kiotóiak útitársának legkelendőbb szoftvere a New Super Mario Bros. volt, amelyből 5.767,262 darab kópiát értékesítettek a megjelenése óta, szintén csak Japánban.

 

Egy hajszállal volt csak kevésbé népszerű a Pokemon Diamond Pearl és az Animal Crossing: Wild World, belőlük sorrendben 5,766,571 és 5,133,862 példány talált gazdára a Nintendo DS-hez. A Nintendo ma délelőtt jelentette be, hogy jövőre már a DS-ek új generációjával szerelkezhetünk fel menet közben, amely szemüvegek nélkül is képes lesz a háromdés megjelenítésre.

AddThis Website Tools

Legfrissebb bejegyzések

Mandragora: Whispers of the Witch Tree – BetekintőMandragora: Whispers of the Witch Tree – Betekintő

Mandragora: Whispers of the Witch Tree – Betekintő

A Mandragora: Whispers of the Witch Tree egy magyar fejlesztőcsapat sötét, oldalnézetes metroidvania soulslike játéka!

2025-05-29
TEMTEM – Landolt az utolsó frissítésTEMTEM – Landolt az utolsó frissítés

TEMTEM – Landolt az utolsó frissítés

A Humble Games Pokémon-like MMO-ja a TEMTEM, a tavalyi bejelentés után most megkapta az utolsó…

2025-05-27

Cubic Odyssey – Korai hozzáférés betekintő

A Cubic Odyssey a Minecraft és a No Man's Sky főbb elemeit próbálja vegyíteni egy…

2025-05-26

The Precinct – játékteszt

Averno City egy bűnnel teli, kaotikus város, ami rád vár, hogy rendet tégy! Vagy legalábbis…

2025-05-25