Napoleon: Total War – Játékteszt

Az Empire: Total War után meglepő módon nem ugrottak hatalmasat az időben a Creative Assembly munkatársai, így a legújabb totális háború a híres francia hadvezér, Bonaparte Napóleon nevesebb ütközeteit vonultatja fel.

Közel egy évtizedes múltra tekint vissza a Creative Assembly remekbe szabott Total War sorozata, mely az elmúlt években különböző korok jelentős történelmi személyei köré épülő emlékezetes csatáit próbálta meg reprodukálni, igen csak komoly sikerrel. A totális háború egyik legnagyobb erénye az volt, hogy mindig tudott hova fejlődni, a készítők mindig új korszakokat öleltek fel és mindig valami egészen megrázó újítással rukkoltak elő, azonban az állandó sikerek elhitették a SEGA-val, bőven elég, ha csak apró, már-már észrevehetetlen finomhangolásokat eszközölnek aktuális epizódjaikon. A tavaly megjelent  Empire: Total War után az egyik legismertebb francia hadvezér, a császári titulust is betöltő Bonaparte Napóleon fontos történelmi korszakát öleli fel a Napoleon: Total War, azonban sem a korszak, sem a játékban tapasztaltak nem mutattak jelentős újdonságokat, a körökre osztott és valós idejű stratégiázást is lehetővé tévő produkció mégis kellemes perceket okozott.

A Napoleon: Total War kisebb újítása, hogy történelemhű szereplője révén sokkal lineárisabb, kidolgozottabb történetmesélést kap a játékos, ami azt jelenti, hogy több a szkriptelt jelenet, illetve Napoleon legfontosabb állomásait kötelező jelleggel is végig kell járnunk. A szabadság érzete, a szabad cselekedetek lehetősége természetesen megmaradt, csak a kikövezett út, amin végig kell sétálnunk, az lett jobban keretbe foglalva. A híres-hírhedt francia hadvezér jól ismert hadjárataiból álló produktumban négy kampányon kell majd végigverekednünk magunkat, melyből az első, a játék oktatómódja, ahol a kis Bonaparte-t kell terelgetnünk, míg a másik háromból kettő valós történelmi eseményeket dolgoz fel, a harmadik pedig a Mastery of Europe címet viseli. Többek között ellátogathatunk Egyiptomba és Itáliába, de Ausztria sem érezheti majd biztonságban magát.

A játékmechanizmus semmit se változott, az Empire és tulajdonképpen az első Total War óta ugyanaz a recept, ami két összetevőből áll: a világtérképen való körökre osztott játékból és a valós idejű, hadrendbe állított haderők közötti összecsapásokból. A Creative Assembly ezúttal is ezen metódust követi, annyival kiegészítve, hogy komolyabb hangsúlyt kap a narráció, így valóban történetorientált hangulatot kap a játék. A világtérképen a diplomácia, a belpolitika élvez komoly elsőbbséget, ráadásul mindkettőnek hangsúlyos szerep jutott, hiszen előbbivel fegyverszüneteket, békeszerződéseket köthetünk, esetleg harcokat kezdeményezhetünk, utóbbival pedig saját birodalmunk belügyeit intézhetjük. Fontos szerep jut a hátországok folyamatos támogatásának, megfelelő infrastruktúra kiépítésével elégedett lakosság áll a hátunk mögött, ezzel pedig egyetlen biztos bevételi forrásunk, a pénz is biztosított, amit egyrészt adók formájában, másrészt a másik fontos elem, a kereskedelem segedelmével tudunk beszerezni. Az elfoglalt területeken kormányzókat nevezhetünk ki, épületeket húzhatunk fel, melyekkel haditechnológiánkat fejleszthetünk, toborozhatunk, és ezek mindegyike körökre osztott formában zajlik.

A harcok esetében ismét kinevezhetünk tábornokokat, kiknek személye növelheti csapataink morálját, és minél több összecsapást vívunk meg közösen, annál ütőképesebb és hűségesebb kompániával állhatunk ki a 3D-s csatározások során. Az egységek történelemhűek, és bár számuk nem rúg olyan magasra, mint az Empire-ben, feladatukat így is könnyedén ellátják. A csatákban hatalmas szerepet játszanak a kémek, akik bárhova és bármikor képesek beszivárogni, általuk szerzett információk aranyat érhetnek, de akár egy-egy bérgyilkossággal is megkönnyíthetik a dolgunkat. A valós idejű összecsapások esetében még mindig fontos szerep jut a csapatfelállításnak és a taktikázásnak, bár a mesterséges intelligencia továbbra sem kegyes hozzánk. Az ellenfelek, sőt, még a csapattársak is nagyon buták, így kiismerve a rendszer hibáit hamar ki lehet cselezni a játékot, ami az élvezhetőségi faktoron rengeteget ront, pedig a pályatervezés és a történethű csaták remek alapot szolgáltatnak. Remek taktikai előnyt kovácsolhatunk a megújult fizikából eredő újdonságoknak köszönhetően: A lovak által felkavart por csökkenti a látási viszonyokat, a megrémült lovak pedig fejvesztve rohangálnak a pályán, ami akár komoly káoszt is kialakíthat csata közben. Ezúttal is helyet kaptak a vízi csaták, amik az Empire után sokkal kiegyensúlyozottabbak, de ahogy minden más elemek, ezek se nyújtanak igazi újdonságot.

Ellenben a játék többjátékos módja, melyben már nem csak egymás elleni ütközeteket vívhatunk, hanem akár kooperatív módban is végigtolhatjuk a szóló módot, ami egészen új szintre emeli az eddig megismert játékélményt. Emellett újdonság, hogy egyjátékos módban lehetőségünk van bekapcsolni a szabad csatlakozás lehetőségét, ami lehetővé teszi, hogy a játék közben még AI által irányított csapatok felett egyik barátunk, vagy akár egy idegen játékos átvegye az irányítást, amivel akár egy vert helyzetet is megfordíthatunk. Fantasztikus ötlet, a Napoleon: Total War legjobb újdonsága, így nagyon sajnáljuk, hogy a többi elemen nem igazán csiszolt a Creative Assembly.

Az évenként megjelenő új részek lassan kezdik rányomni a bélyegét a végső termék minőségére, így talán ideje lenne a SEGA-nak gondolkodóba esnie. A Napoleon: Total War ugyan nem rossz játék, továbbra is stílusának egyik legjobbja, de a komolyabb újdonságok hiányában az egész produkció lélektelen, ráadásul több bosszantó hiba még mindig megmaradt, pedig ezeken simán javíthatott volna a Creative Assembly. Ettől függetlenül remek szórakozást nyújt a Napoleón történetét bemutató új totális háború, ami a magyar fejlesztésű, sokkal összetettebb King Arthur után "könnyedebb" játékmenetével kész felüdülés lehet a stílus kedvelőinek.

Értékelés: 8/10