Kategóriák: Hírek

PS Move – Autós játékokat is támogat

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A GDC-n bemutatott mozgásérzékelős kiegészítő, a PlayStation Move bejelentése után a Sony fellőtte a kütyü amerikai honlapját is, ahol érdekes infókra bukkanhat az ember.

A Sony már a Game Developers Conference-en bejelentette, széleskörű támogatottságot élvez majd az idén ősszel bemutatkozó PlayStation Move, így az új, készülő címek mellett a korábban megjelent, húzócímek is játszhatóak lesznek a kiegészítővel. A most fellőtt amerikai honlap szerint a GDC-n bejelentett játékok mellett, a már látott SOCOM 4, valamint a Gran Turismo 5, a ModNation Racers és a külső fejlesztők által készített Split/Second is támogatott játékok között van. Utóbbi esete azért érdekes, mert májusban érkezik, így itt maximum egy sebtapasszal lesz megoldható a kompatibilitás áthidalása.

 

Legfrissebb bejegyzések

Áprilisban érkezik a The Last of Us új évada a Maxre

Az év eleji CES-en jelentett be Neil Druckmann, a sorozat társalkotója, írója és executive producere,…

2025-01-12

Januári Rambo-esemény a World of Tanksben

A World of Tanks fejlesztői egy újabb akciódús szezont jelentettek be, ez a Battle Pass-különkiadás:…

2025-01-12

Itt a Fekete táska magyar nyelvű előzetese

A Fekete táska egy kémdráma egy legendás hírszerző ügynökről és szeretett feleségéről. Amikor a nőt…

2025-01-03

MAX – 2025. januári ajánló

Az év első hónapjában érkezik a Vészhelyzet szellemi örököse Noah Wyle-lal, folytatódik a Peaky Blinders…

2025-01-02

Thrive: Heavy Lies The Crown – Betekintő

Komplex városépítés RTS csatával.

2025-01-02