GDC 2010 – Power Gig: Rise of the SixString – Ritmusjáték, igazi gitárral

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A zenejátékok egy újfajta forradalmát indíthatja el a hangszerek készítésével is foglalkozó First Act. A csapat ugyanis összeállva a Seven45 Studios embereivel, az első olyan ritmusjátékon dolgoznak, melyben valós hangszerrel csiholhatunk ki hangokat.

A First Act és a Seven45 Studios embereinek összefogásából születik meg az első olyan ritmusjáték, melyben egy valós gitárral pengethetünk majd játék közben, azaz a gitárunkat bármikor, pillanatok alatt átalakíthatjuk majd játék-kontrollerré. A Power Gig: Rise of the SixString névre keresztelt próbálkozás idén ősszel, PS3-ra és X360-ra fog megjelenni, és a Guitar Hero-ban megismert elvet követi. Legalábbis részben, ugyanis itt gombok helyett a húrokat kell lefognunk – a nyakon látható színek szerint -, és a pöcök helyett a valódi húrokat kell majd pengetni. A készítők a gitár mellett egy teljes bandát kielégítő dob, mikrofon, gitár felszerelést is terveznek, az ár ennek ellenére állítólag "versenyképes" lesz.

 

AddThis Website Tools

Legfrissebb bejegyzések

Old Skies – BetekintőOld Skies – Betekintő

Old Skies – Betekintő

Point and Click kalandjáték időutazással. Csak nehogy megváltoztassuk a jövőt...

2025-05-04
La Quimera – BetekintőLa Quimera – Betekintő

La Quimera – Betekintő

A La Quimera egy látványos FPS Shooter ami a Crysis játékok nyomdokaiba szeretne lépni, azonban…

2025-05-03
Chains of Freedom – játéktesztChains of Freedom – játékteszt

Chains of Freedom – játékteszt

A Chains of Freedom-ot kapjuk, ha az XCOM-ot áthelyezzük Kelet Európába, és az űrlényeket body-horror…

2025-05-03
Inhuman Resources: A Literary Machination – BetekintőInhuman Resources: A Literary Machination – Betekintő

Inhuman Resources: A Literary Machination – Betekintő

Te mit tennél meg a munkahelyed megtartásáért?

2025-05-02
Phantom Brave: The Lost Hero – JátéktesztPhantom Brave: The Lost Hero – Játékteszt

Phantom Brave: The Lost Hero – Játékteszt

A Phantom Brave: The Lost Hero a 2004-es Phantom Brave folytatása, és bár a sorozat…

2025-05-02