15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Négy általunk irányított személy ered egy sorozatgyilkos nyomába, aki hidegvérrel taszít a másvilágra fiatalkorúakat. Az eső csak szakad, az események felpörögnek, megindul a kegyetlen hajsza az idővel. Kezünkben az újabb áldozat egyre reménytelenebb sorsa, akire vagy a biztos halál, vagy a menekülés várhat.

Fergeteges, drámával jócskán átszőtt kálváriánk egy gyönyörű, napsütéses reggelen kezdődött, amikor Ethan Mars, építész egyedül ébred fel saját házának hálószobájában. Ez a nap fontos az életében, hiszen kétgyerekes apaként ma ünnepli idősebb lurkójának, Jasonnek születésnapját. Napi teendői között az otthoni munka is szerepel, így kihasználva a pár órás délelőtti csendet, papírra vet egy tervrajzot, majd jöhet a családi közös program, játék az udvaron, terítés az ünnepi asztalnál, majd egy kollektív túra a városi bevásárlóközpontban. Ethan a tömegben szem elől téveszti idősebbik fiát, Jasont, akit végül a forgalmas úttest kelős közepéről próbál meg halált megvető bátorsággal letaszítani, de sajnos a segítség túl későn érkezett. Jason életét veszíti, Ethan pedig fél éves kómával fizet az önfeláldozó manőverért. Mire visszanyerjük felette az irányítást, már egy egészen másik embert – és ezzel együtt eltérő körülményeket – kapunk kezeinkhez képében, sehol a vidámság, sehol a napsütés, sehol a szeretett feleség, a gyönyörű lakóház… Ethan felépülése nem száz százalékos, depresszió, tömegiszony és tudathasadásos tünetek nehezítik mindennapi életét, mellyel igaz, kezelteti magát, ez idáig mindhiába. Az eső szüntelenül szakad, a szíve pedig a fájdalom fellegeitől lett mindörökké borús, önmagát teszi felelőssé a két évvel korábban történtek miatt, pedig élete legnagyobb tétre menő kálváriája még csak most veszi kezdetét.
Ethan persze próbál jó apja lenni másik gyerkőcének, ám egy napon őt is szem elől téveszti egy játszótér forgatagában, majd hamar világossá válik, hogy legnagyobb félelme beigazolódott, Shaunt elrabolták mellőle, a tettes pedig minden bizonnyal az Origami Killer néven elhíresült sorozatgyilkos, aki fiatalkorúak módszeres megölésére specializálta magát. Tetteinek különleges ismertetőjele, hogy egy kézzel, különféle állatformákra hajtogatott papírfigurát (japán nevén origamit) hagy az áldozatai kezében, mellkasukra pedig egy orchideát helyez. A környék rettegésben él a bűncselekmények árnyékában, mialatt több személy is a titokzatos elkövető nyomába ered. A Heavy Rain négy főszereplő irányítását adja a játékos kezébe, akik valamilyen úton és módon érintettek a gyilkosságokban, ki hivatalból, ki pedig magán célból szimatol az Origami Killer után. Ethan a gyermekét szeretné visszakapni, miközben Scott Shelby visszavonult rendőrként szaglászik a gyilkos után, mint privát megfigyelő, kinek asztmája köp időnként a zavaros levesébe. Tipikus kopó alkat. Hozzájuk csatlakozik Norman Jayden, a hi-tech ARI (Added Reality Interface) kütyüvel felszerelt szövetségi ügynök és Madison Paige, az álmatlanságban szenvedő fotóriporter nő. Az említett személyek egymástól teljesen különálló szálakon, és helyszíneken erednek a gyilkos nyomába, majd a bonyodalom kiteljesedésével útjaik itt-ott, ilyen-olyan módokon egymásba vezetnek.
Mind a négy szereplő mentális, valamint testi bajokkal nyűglődik, kinek az elméje károsult, ki pedig erősen gyógyszerfüggő, amely időnkénti tüneteket produkálva a történet bizonyos pontjain meghatározó nehézségeket gördít eléjük és ily módon a játékosok elé. A Heavy Rain egy színtiszta egyediség, a Heavy Rainhez nincs hasonló, a Heavy Rain egy interaktív thriller, amelyben sokkal inkább gyönyörködni és elmerülni lehet, mintsem a hagyományos értelemben véve játszani azt. A szívszorító történet alapjaira a francia csapat egy újonnan felépített irányítási rendszert használ, amely a Shenmue-ból is jól ismert Quick Time Event szisztéma lényegén nyugszik. A végrehajtandó cselekmények lehetőségeit a játék akció (kör, iksz, négyzet, háromszög, R1, L1) és iránygomb (le, fel, jobb, bal, negyed, fél és teljes körös) kombinációk formájában a képernyőre rajzolja, azonban ezt térben teszi, belesimulva a történet képi világába. Tehát nem holmi illemtelen, színes ikonokkal csúfítja a realista panorámát, ehelyett lágyan, mégis jól látható módon vezeti mindig a játékosokat. A Heavy Rain lényegében az irányítási metódusa miatt lett masszív mértékben rétegjáték. Bár a történet és a hangulat könnyedén elcsípheti a kevésbé fogékony játékosokat is, azonban azok sok esetben az első néhány perc után leteszik a kontrollert, mondván, a gameplay mérhetetlenül unalmas, hiszen ki akar olyan abszolút bagatell dolgokkal foglalkozni egy bűnügyi noirban, mint a munka, a hűtőszekrény nyitogatása, a zuhanyzás, vagy éppen a gyerek hintáztatása.
Azok, akik ezt bírálják benne, nyilván olyan dolgok megtapasztalását várják el egy videojátéktól, amilyeneket a való életben nem tudnának kivitelezni, pedig a Heavy Rain talán az egyik legéletszagúbb mű, amit valaha is konzolra álmodtak a magasztalt fejlesztők. Olyan mennyiségű, látszólag (és valóban) felesleges momentummal tömték meg a produkciót, amely soha nem látott mélységekbe taszítja a realitást és ritka módon tolja ki a lehetőségek tárházát. A Heavy Rain a részletekkel manipulál, apró mozzanatok tömkelege tobzódik a műben, hogy egy mérhetetlenül hiteles világot rajzoljon elénk, amit páratlan vizuális kidolgozással és brutálisan életszerű animációkkal támogat meg a Quantic Dream. A Heavy Rain játékként sem unalmas maszlag annak ellenére, hogy a produkció tetemes részében nem az akciókon lesz a hangsúly, hanem olyan mindennapi dolgokon, mint egy helyszín kivizsgálása, interaktív dialógusok lefolytatása, egy csecsemő tisztába rakása, borotválkozás, vagy teszem azt, egy bolti rablás megakadályozása. A felsorolt mozzanatok zöme természetesen kulcsfontosságú értékkel bír, hiszen gördítik a szálakat, szükségesek a továbbjutás érdekében. A történetvezetés fejezetekre tagolódik és közöttük váltogatva végül négy főszereplőt irányítunk majd az Origami Killer sorsának beteljesítése céljából.
A Heavy Rain képi világa nagyon jellegzetes, sok helyütt használ szimultán, több szemszögű kamerákat (kép a kép mellett), az operatőr munkája pedig a végletekig fokozza a filmes hatást, drámai beállításokkal próbálnak minket egy interaktív mozi részeseivé tenni, amelyben kiváló partner lesz az egyedi, a Dual Shock 3 mozgásérzékelését szintén előtérbe helyező irányítás. A folyton szakadó eső különlegesen szomorkás, emellett mégis vonzóan befordulós hangulatot kölcsönöz a műnek és szó szerint minden téren bejátszik majd, mind a búskomor atmoszféra megteremtésében, mind pedig a bűnügyek végrehajtásában, felderítésében, nem csak egyszerű díszlet, de fontos kelléke is egyben. Grafikai oldalon nem egyszerű megvalósítani egy heves esőzéstől sújtott várost, de a végeredmény bámulatos, káprázatos, felsőhangon pazar. Ahogy a becsapódó esőcseppek fodrozzák a vizes felületek felszínét, leírhatatlan hatást keltenek, és miképpen a játékban a karakterek mozognak, kinéznek, már-már next-gen-szerű élménnyel ajándékozzák meg a látóidegeket, pedig többször is meggyőződtem róla, hogy 2010-ben járunk és a polcon egy PlayStation 3 pumpálja ki magából azt a varázst, amelyet Heavy Rainként fogunk egy életre bevésni a tudatunkba. Külön kiemelném, hogy a játékban nem egyszer botlunk erősen sűrű tömegekbe, de még a legutolsó statisztának is olyan kifejlett cselekménytára és mozgáskultúrája van, amit sok más játék főszereplője is megirigyelhetne. Ennek sajnos sok helyütt v-sync törés az eredménye, de ez nem tud komolyabban kárt tenni a könnyfakasztó látványban.
Speciális effektusokból szintén akad jó néhány a Heavy Rainben és itt most nem hatásvadász robbanásokra, meg különféle bullet time csodákra gondolunk, hanem példának okáért az említett tömegábrázolásra, ahogy gázolunk a mozgolódó zsivajban, vagy például amikor egyik szereplő számára megáll az idő, csak ő mozog és a megérintett emberek mind-mind összerogynak mellette, mint egy damiljáról levágott marionett figura. Nem 5-10 emberről beszélünk, hanem a sokszorosáról. A küllem olyan magasra teszi a lécet, amilyen magasan még soha nem volt korábban, ilyen szintű filmes élményben eddig csak tényleg a moziban volt részünk, de most mindez interaktív formában a fotelünkből élvezhető, hála egy szorgos csapat többéves, megfeszített munkájának. A történet, mint az egy kiváló krimihez illik, folyton csavarodik, váratlan megoldásokkal operál, gyanúba kever, majd tisztáz, mindeközben kétségek közt hagyhat minket, ám ahogy a végjáték közeleg, minden apró momentumra fény derül, megtudjuk, hogy ki áll a sorozatgyilkosságok mögött és mi késztette arra, hogy majdnem egy tucat gyerekkel végezzen rövid idő leforgása alatt. Vajon a tettes a négy között lesz? Vagy valaki egészen más mozgatja a szálakat a háttérben? A válaszok a Heavy Rain korongján várnak Rátok. Felmerülhet az olvasóban, hogy egy cirka 10-15 óra alatt végigvitt bűnügyi drámában mi az érdekes, ha másodjára állunk neki és itt jön a képbe újfent a páratlan interaktivitás.
A játék számos pontján több lehetőség közül választhatunk, legyen az cselekmény, vagy csupán mezei dialógus, amelyekkel végérvényesen más irányba terelhetjük a történet alakulását. Eldönthetjük például, hogy egy kérdést agresszíven teszünk-e fel, vagy nyájasan közelítünk a beszélgetőpartner felé, esetleg kiloccsantjuk-e egy delikvens agyát, vagy élni hagyjuk őt, bármily aljas dolgot is tudunk meg róla a nyomozásunk folyamán. Uraljuk az indulatainkat, képesek vagyunk meleg helyzetekben is hideg fejjel cselekedni, vagy az érzelmeink vezérelnek? Mivel négy főszereplőnk van, négy aspektusból alakulhat ki végkifejlet és csak rajtunk áll, hogy végül ki marad életben, mi lesz az ő valódi sorsa. Döntéseink valóban befolyásolják az epilógust, amiből több is van, ez motiválhat minket a többszöri végigjátszásra, számos esetben terelhető kissé másfelé a cselekmény, ezáltal korábban nem látott részletekre bukkanhatunk. A játék fejezetenként újrajátszhatóvá teszi az egész művet, de javasoljuk, hogy előröl kezdjétek el újra, hiszen csak így válhat teljessé a pazar, drámai, olykor mélyrehatóan melankolikus összkép. A Heavy Rain az igényesek játéka, egy valódi mestermű, amit filmes hatások egész sorával tettek a többi játéknál emberközelibbé, hihetőbbé és átélhetőbbé. Bár a négy karakter között akad olyan is, kinek jellemi mélysége sekélyesebbre sikerült a többinél, biztos vagyok benne, hogy maximálisan partnerek lesznek az azonosulásban.
A Quantic Dream munkája egy szerelem, egy olyan légyott nyomait hagyta bennem, amelyre életem végéig szívesen emlékezem majd vissza, édes borzongással hálálja meg a beleölt időt. Imádom a nyomasztó, mégis betegesen nyugodt, ámde kissé noir hangulatát, és a folyton szakadó esőjét, szeretem a váratlan fordulatait, a komor, őszi színekbe öltöztetett univerzumát, becsülöm az apró részleteit, a megérintő zenei darabjait és szívembe zártam valamennyi karakter történetét, hátterét, grafikai/jellemi kidolgozottságát. A Heavy Rain nem való mindenkinek, hiszen komolyabb kihívásokat nem hordoz magában, meghalni sem nagyon tudunk benne, az „üresjáratnak” bélyegzett momentumok is jelentősen belassítják a más művektől megszokott tempót, ezért a hevesebb vérmérsékletű, akciót kedvelő arcoknak nem javasolt vétel. A Heavy Rain elé relaxált, kellően átszellemült lelki állapotban tessék letelepedni, lehetőleg valóban komor időjárás mellett és a hatás garantáltan nem fog elmaradni. Szimpatikus az a fejlesztői mentalitás, aminek mentén a készítők olyan dolgokat is az irányításunk alá adnak, amelyeket sok játékban átvezető jelenetek során, előre letárolt mozzanatokkal oldanak meg.
Mestermű, egy digitális csoda érkezett újfent a franciáktól, amelyre méltán lehetnek büszkék ők és valamennyi PlayStation 3 tulajdonos, mert ehhez hasonló alkotást keresve sem találunk a szintén tőlük származó Fahrenheiton kívül. A Quantic Dream megmutatta, hogy miként kell elcsípni egy játékos szívét emberfeletti képességek, golyózáporok, masszív akciók és pörgős gameplay nélkül, csupán a történettel és a mélységesen emberközeli cselekmények sokaságával. A kontroller billegetése, rázogatása, valamint a kontextus függő, esetenként idő és sebességalapú, vagy több gomb nyomva tartásából álló kombinációk bevitele nem mindenki számára lesz hosszabb távon élvezetes móka, a történet azonban maximális mértékben képes kompenzálni a némelyeknek túlzottan is relaxált vezérlést. Felállni sem bírtam mellőle 4-5 órányi folyamatos játék után, olyan, mint egy jó könyv, letehetetlen. Apróbb bugok persze becsúsztak és a szereplők irányítása is hajlamos néha kissé összezavarodni, de ez már csak egy kötelességből ide pötyögött negatívum, hogy legyen megörökített oka annak a levont fél pontnak. Majdnem minden szempontból tökéletes, magával ragadó mestermű.
Értékelés: 9,5/10

Legfrissebb bejegyzések

Jövő nyáron jön a Rosszfiúk 2, most viszont itt a szinkronos előzetese

A Rosszfiúk főszereplői ugyan jó útra tértek (de tényleg!), de olybá tűnik, hogy meggyűlik a…

2024-11-22

Monarchy – Teszt

Mit kapunk, ha különböző zsánereket egybeolvasztunk? Egy nagyon aranyos stratégiai játékot, amelyben király és királyné…

2024-11-21

Befutott a Mission Impossible – A végső leszámolás szinkronos előzetese

2025 májusában érkezik a hazai mozikba a második, immáron végső leszámolásos Mission Impossible-film, amelyben valószínűleg…

2024-11-21

Riven – Játékteszt

Egy régi klasszikus átültetve a modern korba.

2024-11-21

Neva – Teszt

A videojátékok mint művészeti alkotásokként is jelen vannak a világunkban, és ennek ékes példája a…

2024-11-20

Alchemist: The Potion Monger – játékteszt

Egy alkimista szimulátor szerepjátékos elemekkel, ez az Alchemist: The Potion Monger!

2024-11-19