FRISSÍTVE: L.A. Noire bemutatkozás a Game Informerben

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A ’40-es évek végén, ’50-es évek elején, Los Angeles-ben játszódó noir stílusú L.A. Noire hosszas hallgatás után végre mutat magából valamit. A Game Informer következő számában tíz oldalas előzetes formájában mutatkozik be a játék.

Az elmúlt három év alatt szinte semmit nem mutatott magából a Rockstar új fejlesztése, a L.A. Noire, azonban a csapat pár hete tett nyilatkozata, miszerint februárban friss részletekel rukkolnak elő, igaznak bizonyult. A Rockstar noir hangulatú detektív-sztorija ugyanis a következő Game Informerben egy tíz oldalas előzetes formájában mutatja meg aktuális énjét.

 

Katt a képre a nagyobb felbontásért

 

Frissítve: 2010.02.05. 19:25:15

 

Mégse kell várnunk az első információkra a magazin megjelenéséig, ugyanis a Game Informer egyik szerkesztője, Matthew Kato megerősítette, hogy a Team Bondi nyomozós játéka valóban elveszítette exkluzivitását, és az eredeti tervekkel ellentétben PlayStation 3 mellett X360-ra is el fog készülni. Korábban a PC-s verzióról is sokat pletykáltak, erről azonban nem beszélt Kato.

AddThis Website Tools

Legfrissebb bejegyzések

Old Skies – BetekintőOld Skies – Betekintő

Old Skies – Betekintő

Point and Click kalandjáték időutazással. Csak nehogy megváltoztassuk a jövőt...

2025-05-04
La Quimera – BetekintőLa Quimera – Betekintő

La Quimera – Betekintő

A La Quimera egy látványos FPS Shooter ami a Crysis játékok nyomdokaiba szeretne lépni, azonban…

2025-05-03
Chains of Freedom – játéktesztChains of Freedom – játékteszt

Chains of Freedom – játékteszt

A Chains of Freedom-ot kapjuk, ha az XCOM-ot áthelyezzük Kelet Európába, és az űrlényeket body-horror…

2025-05-03

Inhuman Resources: A Literary Machination – Betekintő

Te mit tennél meg a munkahelyed megtartásáért?

2025-05-02

Phantom Brave: The Lost Hero – Játékteszt

A Phantom Brave: The Lost Hero a 2004-es Phantom Brave folytatása, és bár a sorozat…

2025-05-02