A bombák földjén – Filmkritika
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).
Az idei Oscar-gála egyik meglepetés filmje lehet az Avatarral szembemenő, 2008-as A bombák földjén, mely sokszor látott témát boncolgat, egészen új aspektusból.
Az iraki háborút boncolgató filmek a mai napig kényes témának számítanak, így a több mint hat évnyi szünet után visszatérő Kathryn Bigelow gondolt egy merészet, és a politizálás, a rasszizmus és az ott állomásozó katonák fókuszba helyezése helyett Mark Boal újságíró személyes élményeit használta fel A bombák földjéhez, mely meglepő módon azokról a bomaszakértőkről szól, akiknek munkája előttünk közel sem annyira ismert, pedig jelentőségüket tekintve ugyanolyan szerves részei a hadseregnek, mint akár bármelyik mesterlövész vagy tengerészgyalogos. Bigelow filmjét kilenc Oscar-díjra jelölték, jelenleg 53 elnyert filmes díjjal büszkélkedhet, így minden tekintetben kíváncsiak voltunk, vajon valóban jogos-e ez a rajongás a filmért, mely a dráma és könnyfacsaró történet helyett mindössze egy dögös, pergős, feszültségteli, izgalmas akciófilm.
Az Irakban dolgozó amerikai bombaosztag tagjai talán a világ legveszélyesebb munkáját végzik. Nap mint nap bombákat hatástalanítanak a háborús övezet kellős közepén. Életük azon múlik, hogy sikerül-e a megfelelő zsinórt elvágni idejében, mielőtt valaki felrobbantaná az elrejtett tölteteket. Számukra Bagdadban mindenki potenciális ellenség, ezért belső konfliktusaik ellenére össze kell tartaniuk. William James bombaspecialista őrmester megszállottan nem vesz tudomást a halál közelségéről társaitól eltérően, akik egyszerűen csak túl akarják élni a már alig néhány napos küldetést. Összebarátkozik egy helyi kisgyerekkel, Beckhammel, és amikor egy bombaraktárban hozzá hasonlító holttestre bukkan, keresni kezdi a tetteseket.
A bombák földjén egy hihetetlenül erős nyitójelenettel indít, ami azonnal megadja a film alaphangulatát, de az epizodikus felépítésnek köszönhetően ez a feszültség idővel sajnos leül, az epizodók közötti határok pedig annyira élesek, hogy a film végén a néző egy percig se érzi azt, hogy egy egységes, több mint kétórás mozit ült végig. Pedig alapvetően az elképzelés jó: Bigelow ugyanis kiválóan él a bombaszakértők munkájából fakadó veszély adta feszültséggel, ennek megteremtése az egyes jelenetekben remekül működik, amihez rengeteget tesznek hozzá a főbb karakterek is, de ha együttesen nézzük, akkor mégse működőképes a dolog, így a film nem tűnik többnek, mint egy érzelmi hullámvasúttal fűszerezett akciófilmnek. Pedig a sztori alapvetően három eltérő, mégis egy csapatban játszó hősre koncentrál, akiket komoly személyiségvizsgálat alá vet a direktor. A két legerősebb pillér egyértelműen a Jeremy Renner James-e és a a Sanborn-t játszó Anthony Mackie, a köztük kialakult feszült helyzet a film végéig jelen van, és ha ők nem lennének, mindaz amit Bigelow díszletekben és minden egyébben megálmodott, egyszerűen nem működne.
A bombák földjén egy nagyon izgalmas film, mely végre nem politikai oldaláról próbálja megközelíteni az iraki háborút, így a témához nem is ad hozzá többet, de szerintem a néző nem is erre vágyik. Mindaz, amit így elveszítünk, azt minden tekintetben visszakapjuk a több mint két órás mozitól, ami játékidejét tekintve kicsit túl let nyújtva, talán 100 percben még jobban el lehetett volna mesélni a három főhős történetét.
Értékelés: 8/10
