Farkasember – Filmkritika

A hányatott sorsú Farkasember remake a mai naptól látható a hazai mozikban, de aki valódi borzongásra vágyik, vagy csak szeretné elkerülni a 1941-es, Lon Chaney Jr. nevével fémjelzett horrorklasszikus meggyalázását, az inkább másra váltson jegyet.

A Universal újabb klasszikusához próbált visszanyúlni, így a Múmia után a több feldolgozást is megélt Farkasember se kerülhette el végzetét, pedig jobb lett volna, ha hagyják valamelyik fiókban porosodni az egész témát. Már maga a film készülte se volt zökkenőmentes, először 2007-ben lépett le az akkori rendező, Mark Romanek, akit a Jumanji és a Hidalgo direktora Joe Johnston váltott. Aztán a 2008-as februári, majd novemberi premier is elhalasztódott, hogy végül idén februárban tekinthesse meg végre a közönség az 1941-es, Lon Chaney Jr. nevével fémjelzett horrorklasszikus remake-jét. Hogy ez a projekt szempontjából előny vagy hátrány volt, azt az elkészült film minősége hűen tükrözi.

Lawrence Talbot gyermekkora azon az éjszakán ért véget, amikor édesanyja meghalt. Miután elhagyta Blackmoor álmos kis falucskáját, évtizedeken át próbált felépülni és felejteni. Ám amikor fivére menyasszonya, Gwen kinyomozza hollétét, hogy segítsen neki megtalálni elveszett szerelmét, Talbot hazatér, hogy részt vegyen a keresésben. Megtudja, hogy valami gyilkolja a falucska lakóit – valami, aminek brutális az ereje és kielégíthetetlen a vérszomja. Kiderül továbbá, hogy egy gyanús detektív érkezett a Scotland Yardról, aki nyomoz az ügyben. Ahogy Lawrence elkezdi összerakni a véres kirakós darabjait, tudomást szerez egy ősi átokról. Akit ez az átok sújt, az teliholdkor vérfarkassá változik. Ahhoz, hogy véget vessen az öldöklésnek és megvédje a nőt, akit közben megszeretett, Talbotnak el kell pusztítania a gonosz lényt a Blackmoort övező erdőben. Ám miközben a rémséges szörnyre vadászik, ez a hányatott múltú férfi felfedezi a saját sötét oldalát, amelyről elképzelni sem tudta, hogy létezik.

A film egyik mentőöve lehetne a színészfelhozatal, a mozi harmatgyenge története mellett azonban a színészek se képesek megmenteni a Farkasembert. Benicio Del Toro, Sir Anthony Hopkins, Hugo Weaving, Emily Blunt neve akár külön-külön is garancia lehet egy kiváló mozira, egy filmben azonban egyenesen sziporkázást és parádézást várnánk el. A nagy tűzijáték azonban elmarad, és ugyan mindenki tisztességesen teszi a dolgát, a fásultság jellemzi a nagyok játékát, akik szemmel láthatóan nagy ívben tojnak az egész produkcióra, vagy akár a legendás Farkasember mítoszra. Nincsenek mély mondanivalók, nem tudjuk meg hol az a határ, ahol ember és vadállat összemosódik, és úgy összességében semmi érdemleges nem derül ki a filmből, ami nem is akar többnek látszani, mint egy B-ligás horrorfilm. Ha valaki ezen még túl tudja tenni magát, akkor a film másik sarkalatos pontjában is csalódni fog. A rendező nem túlzottan híve a mai CGI technológiának, így profi maszkmesterek maszkírozták el Del Toro-t, ami sokszor kicsit műanyagszagot áraszt, azért röhögés nélkül ki lehet bírni a látottakat. Maga a Farkasember CGI mozgása azonban a több mint tizenöt évvel ezelőtti színvonalat ostorozza, mégpedig elég közelről, ami valljuk be, 2010-ben már nem nagy erény.

Értékelés: 4/10