Toy Story: Játékháború 3D – Filmkritika

Több mint két éve foglalkozik magazinunk filmbeszámolókkal, de ez lesz első alkalom, amikor két részre bontott véleményt olvashattok. És ha már első alkalmat ünneplünk, akkor adjuk meg a módját: Mai tesztalanyunk a 3D-ben újravetített Toy Story és Toy Story 2 lesz.

A tengerentúlon már ősszel mozikba küldte a Disney és a Pixar az animációs filmek hajnalán bemutatkozott Toy Story-kat, ráadásul az Egyesült Államokban duplavetítés formájában tűzték műsorra a mozik, ami azt jelenti, hogy egy jegy áráért egyszerre lehetett megnézni a két legendás rész szemüveges változatát. Itthon két részletben került a mozikba a 3D-s Játékháború, melynek első része január végén, második felvonása pedig tegnap óta látható a mozikban. A hangsúly azonban itt kifejezetten azon van, hogy a Pixar és a filmtörténelem első számítógép-animációs filmjei, melyek 1995-ben és 1999-ben mutatkoztak be, ismét vászonra kerültek, a két rész pedig bizonyítja, akár 10-15 év eltelte után se fogott rajtuk az idő vasfoga.

Toy Story – Játékháború 3D:

Az első rész elkészülte nem volt zökkenőmentes, a John Lasseter vezette csapat azonban az 1988-ban elkészített Tin Toy nevű rövidfilmmel felkeltette a Disney érdeklődését, így a Pixar Animation Studios megkapta első megbízatását, ami először egy félórás, majd később egy egész estés Tin Toy koncepciót takart volna, a kezdeti elképzelésektől azonban végül egy teljesen, minden téren eltérő produkció született meg. A Toy Story végül ’95-ben került a filmvásznakra, és amellett hogy egyértelmű forradalmat indított el Hollywoodban, a technikai újdonság varázsa mellett képes volt a benne rejtőző gyermeki lélekkel is fotelba szögezni a nézőket. Az anyagi és kritikai sikerek természetesen nem maradtak el, a film pedig tizenöt év eltelte után is ugyanolyan gyermeki mosolyt csal az arcunkra, mint anno, amiben vastagon szerepe van a remek karaktereknek, a gyerekkorunk legszebb pillanatait felidéző helyszínválasztásnak, a szinkronszínészeknek és a szívvel-lélekkel készült forgatókönyvnek, mely a manapság szó szerint arcunkba tolt popkulturális utalásokat teljesen visszafogottan tárja elénk, mindeközben szarkasztikus, szellemes, a cselekmény pedig rövid játékideje ellenére pergős.

Andy szobájában vidám élet folyik! Különösen akkor, amikor a szoba gazdája távol van, ugyanis ha senki nem figyeli őket, megelevenednek a játékok. Woody a főnök, az öreg harcos, a beszélő seriff-rongybaba. De ott van még Mr. Krumplifej, aki szerelemre vágyik, Rex, az ijedős dinoszaurusz, Guba a tudálékos perselymalac, kalandvágyó katonák, kacér öltöztetőbabák és a többiek. Ám egy nap új társuk érkezik: Buzz, a hipermodern, csillagközi lézerharcos. Két dudás még egy gyerekszobában sem fér meg. Buzz és Woody hamar ellenségek lennének, ha nem zuhannának ki véletlenül az ablakon, és nem kéne együtt megküzdeniük a valódi világgal, hogy száz kaland, veszély és viszontagság után végre visszajuthassanak Andyhoz.

Toy Story 2 – Játékháború 3D:

Woody és Buzz kalandjainak folytatására a hatalmas siker ellenére is közel négy teljes esztendőt kellett várni, de amit folytatás címszó alatt kaptunk, azt valószínűleg a mai napig nem feledtük el. A második rész ugyanis könnyedén licitálja túl az első epizódot, ami valljuk be, annyira azért nem volt egy egyszerű feladat, a Pixar azonban minden folytatásra jellemző sallangot mellőzve, az önismétlést elkerülve egy hihetetlenül aranyos, friss, látványos és humor terén is változatos filmet hozott össze. Minden képkockáról lesüt a profizmus, az odaadás, ezt pedig könnyen magáénak tudja tenni a néző, aki így könnyebben adja át magának a látottaknak.

A Toy Story 2-ben magunk mögött hagyjuk a biztonságos szimbolizáló gyerekszobát, hőseink igazi felfedező túrára indulnak, ugyanis Woodyt elrabolják! Számos rettenthetetlen és számtalan nagyon is rettenthető játék-pajtása, a félelmetes űrbigyó Buzz Lightyear vezetésével mentőexpedícióra indul. Ezúttal az igazi nagyvilággal kell szembeszállniuk: kamionokat térítenek ki útjukból, megostromolnak egy játékáruházat, megmentik Woodyt egy mániákus játékgyűjtő kezei közül, és Buzz Lightyear ősi galaktikus ellensége, a félelmetes Zurg sem ússza meg szárazon…

Konklúzió:

A két részt összegezni teljesen felesleges. Nyugodt szívvel ajánljuk kicsiknek és nagyoknak, illetve azoknak is, akik már ezerszer látták. Azonban illene beszélnem a 3D-ről is egy picit, hiszen a mozikba került újrázásnak ez az egyik, sőt, egyetlen újdonsága. A Pixar azonban itt nem esett túlzásokba, ugyanis nem lettek felújítva a jelenetek, így a film nézése közben a néző abszolút nem érzi, hogy 3D-s vetítésre jött. Hogy ez gond lenne-e? Nem! A Toy Story ugyanis mellőzi az ilyen jellegű filmek esetében alkalmazott arcunkba tolt, hatásvadász effekteket, így az amúgy is szerethető történet és karakterek végig önmaguk tudnak maradni, mi pedig nem a kinyúló kezekre és egyéb marhaságokra figyelünk, hanem a Játékháború imádnivaló hőseire és világára.

Értékelés: 10/10