Az Infinity Ward mesterműve továbbra is vezeti a britek top tízes, összesített slágerlistáját, amely folyamat immáron nyolc hete nem szakadt meg, zsinórban trónol azóta a csúcson.
A Call Of Duty-sorozat hatodik darabja tehát ezúttal is a legkelendőbbnek bizonyult a Chart-Track legfrissebb fogyási kimutatásai szerint, mögötte pedig az Assassin’s Creed folytatása végzett, amely az ezt megelőző harmadik helyét cserélte ezúttal másodikra. Mario és Sonic második közös olimpiája szintén előre törtetett, ők azonban közös erővel két pozíciót is javítottak, így lettek a múlt hét folyamán ötödikből harmadikok. Nem mozdult ezzel szemben helyéről a Wii Sports Resort és a New Super Mario Bros. Wii sem, előbbi a negyedik helyen feneklett meg, míg utóbbi a hatodikon, dícséret illeti azonban a Mario Kart Wii-t, hiszen kora ellenére újfent a britek elitjének oszlopos résztvevője, ezúttal hetedik helyen.
A World of Warships: Legends az év legcsodálatosabb időszakát ünnepli a Winter Fleet visszatérésével, három…
A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…
Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…
A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…
A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…
Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…