Szállítmány – Filmkritika

Antal Nimród legújabb filmje a tengerentúlon már pár hónapja látható, hozzánk csak csütörtökön érkezik, de jobb is, hogy nem kapkodták el a hazai bemutatót…

Antal Nimródról a Kontroll óta tudjuk, hogy tehetséges rendező, Hollywood bevétele azonban még mindig várat magára, és amíg nem vált csapatot, addig valószínűleg ez így is marad, ugyanis a Sony Pictures a tisztességesen összerakott, mérsékelt anyagi sikert, de annál több kritikai elismerést besöprő, egyszer nézhetős Vacancy után se volt képes elengedni Nimród kezét, aki így tobbára se más a stúdiónál, mint egy egyszerű bérmunkás, aki kreativitásának kibontakozása helyett mindössze tisztességes iparosmunkát tud letenni az asztalra. Pedig ezúttal minden adott volt, hiszen A-ligás színészeket dirigálhatott hazánk fia és kezdetben az alapszituáció is többet sejtetett, mint amit végül kaptunk, de fontos megjegyezni, hogy mindez nem a rendező hibája. Amíg megkötött kezekkel, korlátok közé szorítva, a stúdió igényeit szem előtt tartva kell filmet rendeznie Antal Nimródnak, addig az őt jellemző kreatív, emberi érzelmeket és kapcsolatokat hűen ábrázoló látásmódját sajnos nem fogjuk viszontlátni a vásznon, pedig pont ez menthette volna meg a Szállítmányt a csúfos bukástól.

Az alapszituáció és a film kezdeti felütése és úgy durván eső fél órája még élvezhetőre is sikerült, de ezt is csak azért tudja az ember kínos pislantások közepette elviselni, mert tulajdonképpen a nagy balhé felvezetésén, szereplőink bemutatásán kívül szinte semmi se történik. A forgatókönyv hiáyosságai aztán a rablás végrehajtása után kezdenek kibukni, ugyanis nem derül ki számomra, hogy akkor ez most egy ütős akciófilm akar-e lenni, vagy egy Pánikszobát idéző mozi. Antal Nimród is érzi, hogy ez soványka, próbálja is menteni a menthetőt, de az alibi-akciók, a feszültség hiánya és a semmiből előbukkanó érdekes jellemfejlődések inkább kínossá teszik az egészet, pedig ha olyan színészekkel dolgozik együtt az ember, mint Jean Reno, Laurence Fishburne vagy Matt Dilon, akkor vajon a Sony Pictures miért nem érezte úgy, hogy ebből lehet egy ütős A-listás blockbuster? A kérdés sajnos megválaszolatlanul marad, de végül mégis mindenki elégedett lehet, hiszen a producerek keresztül vitték saját akaratukat és kicsit Nimród keze nyoma is érezhető a filmen, ami nem több, mint egy tisztes rutinmunka. 

Antal Nimród tehetségét kár vitatni, többször bizonyította, hogy hihetetlen mélységet képes filmjeibe belecsempészni, és csak a stúdiónak köszönhető, hogy a Szállítmány óriási ziccert kihagyva végül képes volt saját magának öngólt rúgni. Nagy kérdés, hogy a Sony mikor lesz végre hajlandó felismerni a magyar rendező tehetségét, és mikor kap végre szabadkezet, hogy ezt be is bizonyíthassa. Érthető, hogy ehhez előbb magabiztosan kell hozni a kötelező rutinmunkákat és csak utána nyyílnak meg a kapuk, és ha innen nézzük, akkor a Szállítmány valamennyire teljesíti is ezt az elvárást, hiszen rendezés szempontjából nem nagyon lehet mibe belekötni, csak ez így nagyon vékonyka. Talán az idén mozikba kerülő új Predator hozza meg a régóta várt áttörést?

Értékelés: 4/10