Kategóriák: Hírek

FRISSÍTVE: Mass Effect – Élet a trilógia után

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A napokban sokat hallani a BioWare nagy sikerű franchise-áról, a Mass Effectről, amely szintén nem áll meg három epizódnál, hozta tudomásunkra a csapat társalapítója, Greg Zeschuk.

A God Of Warhoz hasonlóan a Mass Effect sem áll majd meg három epizódnál, nyilatkozta a BioWare egyik alapító tagja, Greg Zeschuk, aki elmondta, hogy várhatók további részek (egy biztosan) a trilógia lezárása után is. Mint azt tegnap megtudtuk, a harmadik rész még ebben a konzolgenerációban érkezik meg, így a kettes epizód mentését gond nélkül cipelhetjük majd tovább. Greg Zeschuk állítása szerint már javában alapozzák a Mass Effect 3-at, ám csak annyit tudunk róla, hogy kompatilis lesz a mentésekkel. Jó hír a franchise rajongói számára, lesz folytatás, sőt, úgy tűnik nem is egy.

 

 

Frissítve: 2010.01.21. 14:04:59

 

És az érdekes információ mellett befutott a játék utolsó kedvcsinálója is, hiszen a Mass Effect trilógia középső felvonása jövő hét pénteken debütál, PC-re és X360-ra. Első benyomásainkat a játékról itt olvashatjátok!

Legfrissebb bejegyzések

World of Tanks – Exkluzív könyvvel ünneplik a játék 15. születésnapját

A World of Tanks 15. évfordulójának alkalmából egyéb különleges események és játékbeli tartalmak mellett a…

2025-04-14

A Wargaming Steel Hunters játéka már korai hozzáférésben elérhető

Regisztrálj, és játssz ingyenesen a Steamen a Steel Hunters első szezonjával.

2025-04-12

Max – 2025. áprilisi ajánló + The Last Of Us 3. évad!

Áprilisban indul csak be igazán a megújult Max. Jön a The Last Of Us második…

2025-04-12

While Waiting – Betekintő

Ha már úgyis várni kell, játsszunk egyet...

2025-04-07

Mostroscopy – Játékteszt

Luchador harc az 50-es évek stílusában.

2025-04-07

Look Outside – játékteszt

Francis Coulombe megmutatta nekünk, milyen egy igazán jól kidolgozott body horror RPG.

2025-04-07