A világ egyik legnépszerűbb és talán egyik legtermékenyebb fejlesztője, egyben kiadója, a Capcom úgy véli, hogy a jövőben átgondoltabban kellene kezelniük a külsős erőforrások bevonását.
Miután a Capcom képtelen megfelelő mennyiségű saját címet leszállítani, rendszeresen nyugati erőforrásokat von be a projektjeibe, lásd például a jelenleg is termelésben lévő Dead Rising folytatását, vagy éppen a nagyot hasaló Bionic Commando-t. A vállalat második számú embere, Haruhiro Tsujimoto úgy vélekedik, hogy a jövőben célszerű lenne átgondoltabban strukturálni a fejlesztéseket, azaz, az új címeket Japánban fejlesztené az anyavállalat, a jól bejáratott, erős rajongói táborral bíró franchise-ok folytatásait pedig készíthetnék a nyugati, nagyrészt külsős stúdiók. A Bionic Commando csúnyán elfüstölt, a Capcom-nak azonban bevallottan nagy szüksége van a nyugati csapatok bedolgozására, viszont a jövőben ha Haruhiro Tsujimoto-n múlik, a tengerentúlon nem eszkábálnak majd vadonatúj anyagokat, azokat hazai stúdiók készítenék és felügyelnék, hogy minél stabilabb alapot öntsenek ki a friss IP-k számára, amelyre majd a későbbiekben tehát magabiztosabban építkezhetnek már a nyugati fejlesztők is.
Point and Click kalandjáték időutazással. Csak nehogy megváltoztassuk a jövőt...
A La Quimera egy látványos FPS Shooter ami a Crysis játékok nyomdokaiba szeretne lépni, azonban…
A Chains of Freedom-ot kapjuk, ha az XCOM-ot áthelyezzük Kelet Európába, és az űrlényeket body-horror…
Szabadság és felfedezés, kezünkben a sors és a túlélés.
Te mit tennél meg a munkahelyed megtartásáért?
A Phantom Brave: The Lost Hero a 2004-es Phantom Brave folytatása, és bár a sorozat…