Hivatalosan is bemutatkozik a Splinter Cell: Conviction kooperatív módja, mely az eddig megszokott sémától eltérve, a játék fő cselekményszálának előzményeként lesz beépítve a játékba.
A kooperatív mód első konkrét, hivatalos részletei az Official Xbox Magazine brit kiadásában láttak napvilágot. A co-op mód rendhagyó módon nem a teljes, fő cselekményszál újrajátszását takarja majd, hanem egy teljesen különálló kampányt, mely a UbiSoft ígérete szerint közel hat órányi játékélményt ígér. A fő szál előzményeként funkciónáló prológus időben két hónappal előrébb jár, mint Sam Fisher kalandja, és két új, eddig ismeretlen hőst ismerhetünk majd meg. Daniel Sloane-Suarezt, fednőve Archer és Mikhail Loskovot, akit Kestrel fedőnéven fogunk megismerni.
A co-op mód vezető dizájnere, Patrick Redding a magazinnak elárulta, a két karakter kezdetben ki nem állhatja majd egymást, nem bíznak egymásban, de a történetben előrehaladva folyamatosan kiépül köztük a bizalom.
Ezen kívül különböző challengek is helyet kapnak majd az új, 2010 februárjában bemutatkozó Splinter Cell-ben. A kihívások a Third Echelon Missions futnak majd és összesen hat különböző térképet vonultatnak fel, amelyekből négy a co-op mód térképei közül lett kiválogatva, kettő pedig exkluzív anyag lesz. Eddig a következő módok ismertek: Hunter, Infiltration, Last Stand, és a Face Off. A Hunterben az ellenségtől kell megtisztítani a terepet, az Infiltrationben úgy kell likvideálni az ellenfeleket, hogy nem bukunk le, a Last Standben meg kell védenünk valamit a folyamatosan özönlő ellenelektől, míg a Face Off-ban bajtársunkkal vállvetve kell bedarálni mindenkit.
A World of Warships: Legends az év legcsodálatosabb időszakát ünnepli a Winter Fleet visszatérésével, három…
A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…
Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…
A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…
A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…
Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…