Zombieland – Filmkritika

George A. Romero által kitalált filmzsánerből sok újat mutatni már nem lehet, a mester szinte mindent elpuffogtatott, így Hollywood olyan mutációkhoz nyúl, mint a humor és a horror ötvözése.

A zombifilmek az elmúlt években nem igazán tudtak újat mutatni, hiszen az 1968-as Az élőhalottak éjszakája óta maximum Földön való felbukkanások körülményei változtak, így Hollywood elkezdte különböző stílusokkal keresztezni a George A. Romero által kitalált műfajt. Így született meg a Haláli hullák hajnala, ami 2004-ben egy egészen új oldaláról mutatta be a zsánert, hisz annak teljes kifigurázásával egy vígjátékká varázsolta a Földet benépesítő zombihordák embervadászatát, most pedig idén szeptemberben –  hozzánk jövő héten – megérkezett a Zombieland, mely ugyanebbe az irányba mozdult el, de a totáli paródia helyett inkább karaktereire építve próbál meg vicces lenni. Emellett a filmben ügyesen keverednek a romantikus és road movie stílusjegyek is, a karakterfejlődésnek pedig még soha nem volt ekkora szerepe az ilyen típusú filmekben, mint most.

Az egyik szimplán lelép, ha valami ijesztővel találkozik. A másik imádja a harcot, és az öklénél csak a feje keményebb: ha a világot elárasztották a zombik, az emberiség pedig felkerült a legveszélyeztetettebb fajok listájára, mindkét módszer elfogadhatónak tűnik. Columbus – Jesse Eisenberg – és Tallahassee – Woody Harrelson – nagyon különböznek egymástól, mégis közösen próbálják átvészelni a folyamatosan rájuk leskelődő bajt: a mindenütt jelenlévő élőhalottakat. Pedig az igazi veszély az emberek között les rájuk. Összeismerkednek két lánnyal, a csinos Wichitával – Emma Stone – és a talpraesett Kicsi sziklával – Abigail Breslin -, akik egész más eszközöket vetnek be a túlélés érdekében. Ám amikor négyszemélyessé szervezik a csapatot, már nem biztosak, mi volna jobb: megbízni egymásban, vagy a zombik kitárt karjába futni.

A történet tehát nem tartalmaz semmi emlékezeteset, semmi újat, így a redneck arc, a vesztes srác, a dögös csaj és a  talpraesett kislány túlélésért való küzdelme, az  apró örömök és egymás társaságának élvezete hajtja őket, és a filmet is. A karakterek ugyanis zseniálisan lettek megírva, nincsenek felesleges mellébeszélések, nincsen előzményeket elmesélő hosszú prológus. Van egy adott, ismert szituáció, amibe a néző belecsöppen és a hangsúly kifejezetten a négy szereplőre, jellemfejlődésükre, és a világvégéből eredő poénokra összpontosul. Ez pedig tökéletesen működik, hiszen mind a négyen eltérő jellemek: amíg a lúzer Columbus saját szabályainak köszönheti, hogy még mindig életben van, addig a tökös, rámenő Tallahassee mindenével azon van, hogy a Földet elárasztó és útjába kerülő zombikat vadássza le. Az eszközökben pedig nem válogat, jöhet gitár, fém baseball ütő, láncfűrész, egyszóval bármi, ami a kezébe akad. A film nézése közben a Dead Rising ismert jelenetei villantak fel, de a film nemcsak innen merít. A Zombieland zárójelenete ugyanis a Left 4 Dead második részének egyik helyszínén, egy vidámparkban játszódik. A film legmozgalmasabb, legakciódúsabb pillanatai ezek, ahol szintén a legelvetemültebb eszközök segítségével végzik ki az élőhallottakat.

Bár az ötletes kivégzésekből nincs olyan sok a filmben, mégis akadnak még olyan elemek, amik rengeteget dobnak a hangulaton. Ilyen a film nyitójelenete, ahol lassított felvételeket alkalmazott a direktor. Ez nem akkora újdonság, de a film esetében nagyon jól működik, ugyanis vegyítve a humorral töltött jelenetekkel, igazán vicces képsorok szemtanúi lehetünk, amikor a zombik a még élő lakosságot kergetik. Végül van itt nekünk egy cameo-nk is, amiben Bill Murray mutatja meg, miért is tartjuk még mindig számon a legjobb színészek és komikusok között. A film legviccesebb pillanatait Murray szállítja, aki önirónikus módon szemléli önmagát és filmjeit, és egyértelműen ez a kikacsintás a film leginkább rekeszizommozgató jelenetsora.

A Zombieland apró hibái ellenére mindvégig képes vicces és érdekes maradni, amit kiváló karaktereinek köszönhet. Az üresjáratok ellenére keveset fogunk unatkozni, mert vagy épp zombikat gyilkolnak hőseink, vagy Bill Murray villájában nézik a Szellemirtókat, a kettő között meg egy bugyuta, de mindenképpen alapkelléknek számító romantikus szál is becsúszik, ami pont annyira esetlen, mint maga Columbus karaktere.

Értékelés: 8/10