Star Wars Battlefront: Elite Squadron (PSP) játékteszt

A LucasArts bár jelenleg is rengeteg játékkal foglalkozik a háttérben, az utóbbi időben érezhetően lecsökkent azon Csillagok Háborúja alapján készült alkotásaik száma, amelyek az ő nevükhöz köthetők. Jelenleg is minden erejükkel a Star Wars MMO-n dolgoznak, és hiába várják tőlük a rajongók azt, hogy néhány klasszikus kalandjáték mellett a félbehagyott szériákat folytassák, ők továbbra is elzárkóznak a külvilágtól, és haladnak előre a maguk útján. Arról több bizonyítékunk volt már a múltban, hogy a csapat megbízásából készülődik a Battlefront-sorozat harmadik epizódja, azonban a munkát elvállaló fejlesztőstúdió csődje miatt ez a program sírba szállt. A szériáról viszont felesleges lemondanunk, hiszen a Sony és a Nintendo marokkonzolján a Rebellion összehozta a legújabb Battlefront epizódot, hogy a hordozható masinák szerelmesei egy minden eddiginél jobb és összetettebb Star Wars játékkal gazdagodjanak. Az alkotás megszületésének gyökerei tehát itt keresendők, az igazság pedig jelenleg nem odaát, hanem idelent van, mi ugyanis leteszteltük a játékot, és most elmondjuk nektek mit tapasztaltunk.

 

Előrebocsájtható, hogy sajnos korántsem azt, amit szerettünk volna. Bár összességében nincs különösebb probléma az alkotással, az már néhány perces játék után kiderül, hogy az illetékesek mindenbe belenyúltak, végül pedig a sok mindenből lett egy nagy massza, ami korántsem letisztult, hanem éppen ellenkezőleg, meglepően zavaros. Mivel egy újabb Battlefront játékkal van dolgunk, előre elkönyvelhető, hogy a főszerep a fegyvereken, a repülő és lépegető alkalmatosságokon, tehát a végtelen, szinte ész nélküli akción lesz. Az előző részek ismeretében azt is tudjuk már, hogy ezzel baj nincs, hiszen a Star Wars univerzum egyrészről megfelelő táptalajt nyújt bárminek, másrészt pedig egy jól kivitelezett hátsó nézetes akciónak bármikor tudunk örülni. Persze azért vegyük figyelembe, hogy sajnos a PSP határai erősen korlátozottak…

 

De lássuk mindenekelőtt a történetet, hiszen bár csepp a tengerben, végre nem a világból ismert nagy névvel, hanem egy klónozott és ismeretlen jedi lovaggal vágunk neki a küzdelmeknek. A csupán X2 néven ismert főhős kezdetben tulajdonképpen azt sem tudja, mi történik vele, vagy egyáltalán hol van, de nagyon hamar belekeveredik a Star Wars ismert frakcióinak csatáiba, amelyet ő maga a Tatooine bolyón kezd meg. Később harcosunk eljut majd a Dantooine-ra, az Endor bolygóra, de még a Halálcsillagot is meglátogatja, hogy ott a lehető legnagyobb kalamajkát okozza. Teljes, kezdettől a végig tartó történet tulajdonképpen nincs, ami van, az is a kampány módon belül, méghozzá három nagy fejezetre tagolva. Az első a The Clone Wars, ezt követi a The Dark Times, majd az egészet lezárja a The Shattered Empire. Aki csak egy kicsit is jártas a Star Wars világában, az a címek alapján már sejtheti, hogy fejezetenként milyen kihívások várnak ránk, főleg, ha csak és kizárólag a harcokra és az akciókra kell koncentrálnunk. Ha már így belementünk a szóló mód kampány részébe, akkor ismerkedjünk meg közelebbről a játékmenettel!

 

A stílust fentebb már elkotyogtuk, az a hátsónézetes akció kategóriába tehető. Az előttünk álló pályák lineárisak, esélyünk sincsen eltévedni, esetleg rossz irányba menni. Általában két lábbal a földön haladunk előre, tehát nem használunk semmilyen segédeszközt a mozgáshoz, de több esetben is felülhetünk kisebb lépegetőkre, a legtöbbször azonban a különböző űrhajókat, cirkálókat és rombolókat fogjuk vezetni. Ezekkel általában az űrben kell rendet raknunk, a legtöbb esetben ellenséges hajókkal szemben, tehát mondhatni egy kis arcade repülést is csempésztek az illetékesek a programba, ami meglepően jól sikerült. Az előttünk álló néhány órás játékidő legnagyobb részét azonban kétség kívül a különböző bolygók anyaföldjén töltjük majd, ahol szinte folyamatos akcióban és fenyegetettségben kell élnünk mindennapjainkat. Nem árt tudni, hogy míg a kampány első fejezetében egy szimpla klónkatonát fogunk alakítani, addig a másodikban a szövetségesek oldalán lépünk harcba, az utolsó nagy rész esetében pedig már lézerkardot is adnak a kezünkbe (itt már jedik leszünk), ami tulajdonképpen a koronát is felteszi az alkotás kampányára. A pályákon szünet nélkül özönlenek majd ránk az ellenfelek, hol kisebbek, hol nagyobbak, automata célzó rendszerünkkel pedig nem is lesz különösebb problémánk ezek lekaszabolásával. Ugyanakkor nem csak szokásos lövöldözésből vagy kardozásból áll a játék, hiszen nagyon sokszor be kell majd törnünk helyekre, ahol egy irányítópult segítségével hatalmas ágyúkat vonhatunk irányításunk alá, de fontos lesz majd megtanulnunk a cirkálókkal történő leszállást is.

 

A pályák bizonyos pontjain ugyanakkor találhatunk majd különböző szerkezeteket, melyek közül egyik mindig életerőnket regenerálja, másik pedig vagy tölténnyel lát el minket, vagy lehetőséget nyújt, hogy megváltoztassuk harci identitásunkat. Itt ne gondoljunk semmi komoly dologra, a szerkezet tulajdonképpen más és más fegyvereket kínál nekünk, különböző kombinációkban, így például kikérhetjük magunknak a sniper pakkot, amiben egy távcsöves puska mellett egy pisztoly, aknák, és egyéb apróságok találhatók, ugyanakkor a heavy csomag felvétele után egy aknavetőt, egy pisztolyt, és időzített bombákat kapunk kézhez. Összesen öt ilyen lehetőség közül válogathatunk majd, amit később kiegészít még a jedi, ami természetesen egy szimpla lézerkardot takar, semmi többet. Minden nagyobb fejezetet ugyanakkor egy nagyobb ellenség fog zárni, és nagyon fontos már itt a játékmenet lezárásának a végén megjegyezni, hogy bár semmi extrát, vagy eddig soha nem látottat nem nyújt az Elite Squadron, kiváló hangulata garantáltan mindenkit kárpótolni fog az itt elszenvedett sérelmekért, hiszen azért tartalmaz negatívumokat is a játék, de előbb lássuk a pozitív, hangulati tényezőket.

 

Talán egyetlen Star Wars fanatikusnak sem kell elmondani, hogy mekkora élmény szembetalálni magunkat a játékban egy Birodalmi Lépegetővel, klónkatonákkal harcolni a Halálcsillag belsejében, vagy egy szövetségi cirkálóval szelni az űrt. Egyértelműen eszméletlen, ám mindez mit sem érne akkor, ha a lézerkardnak vagy a fegyvereknek nem olyan hangja lenne, mint amit már megszokhattunk, R2-D2, vagy más néven Artu nem úgy pityegne, ahogyan azt a filmekből megszoktuk, és egyéb ilyen apróságok. A LucasArts nyilván nem hiába adta nevét a projekthez, hiszen a hangulat, és a hozzá tartozó hangok, hanghatások egyértelműen egy szint felett vannak, de a nagy mámorban ne feledkezzünk még meg az előbb megemlített negatívumokról, amelyeket illene most komolyabban kifejteni. Az első és legfontosabb rossz pontja a játéknak, hogy a kampány rövid (kényelmesen 3 óra), és az is unalmas. Nem csak feladataink ismétlődnek majd, hanem a legtöbbször olyan érzésünk lesz, hogy itt és itt már biztosan jártunk néhány perccel ezelőtt, pedig tévedünk, hiszen már egy másik galaxisban, egy teljesen más bolygón járunk. Mindez azonban még, úgy ahogy elnézhető lenne, de a förtelmes irányítás és a kamerakezelés már egyáltalán nem. Az automata célzó rendszer segítségével az akciók ugyan kellően pörgősek, de mindez mit sem ér akkor, ha karakterünkkel egyszerűen képtelenek vagyunk mozogni, főleg a szűk helyeken. Csak és kizárólag a joystick szolgál mozgásunk kivitelezésére, amely alapjaiban nem lenne probléma, de a kamera folytonos megzavarodása miatt néha azt sem fogjuk tudni, hogy egyáltalán merre szerettünk volna elindulni. Gyakran előfordul ugyanis, hogy vagy nem látunk semmit, vagy karakterünk úgy beszorul egy sarokba, hogy onnan csak egy újraindítás hozhatja ki, ez pedig főleg egy-egy nagyobb ütközet idején, de úgy általánosságban is rendkívül bosszantó. Ilyenkor merülhet fel bennünk a nagy kérdés, hogy vajon az illetékesek tesztelték-e kiadás előtt a játékot, avagy sem, mert egy ilyen irányítás és kamerakezelés duó mellett még egy hónapos munka garantáltan lett volna a készterméken.

 

Ezzel pedig gyakorlatilag ki is beszéltük az alkotás fő negatívumait, így bátran rátérhetünk a kampány melletti többi játékmódra. A többjátékos móka mellett ugyanis lehetőségünk lesz még szimpla harcokat (instant action) is vívni, amely tulajdonképpen egy (viccesen hangzik) egyszemélyes multiplayer-nek felel meg. Itt kezdésnek kiválasztjuk helyzetünket (bolygót), majd játékmódot (capture the flag, conquest), idősíkot (Clone Wars, Galactic Civil War) és indulhat is a móka. A játék menete valóban olyan, mint bármilyen más alkotás többjátékos ütközete, de itt csak egyedül mi vagyunk élők, míg mindenki más gép által irányított karakter. Eszméletlen, és egyben jó ötlet is, hiszen nem túl gyakran van lehetőségünk PSP-n capture the flag játékmódban megütközni bárkivel, még akkor sem, ha azok nem élő játékosok. Ez már egy plusz pont, azonban ez még csak a jéghegy csúcsa volt, hiszen a legmeglepőbb játékmódot a Galactic Conquest név alatt találjuk, ehhez nem is férhet kétség. Itt ugyanis tulajdonképpen egy Star Wars univerzumon nyugvó űrstratégiát találunk, amely sokkal egyszerűbb, mint bármelyik másik társa, de kikapcsolódásnak így is tökéletesen megfelel. Mivel ez a mód kizárólag időmilliomosoknak lett kitalálva, ezért a komolyabb elemzését most mellőznénk…

 

Az elhangzottakon kívül ugyanakkor még lehetőségünk lesz medálokat gyűjtögetni a játék során, de egyéb apróságokat is feloldhatunk, például újabb fegyvereket vagy éppen fejformákat, amiket a karaktergenerálás során használhatunk fel újra, hiszen egy ilyen opció is helyet kapott az alkotásban (igaz, semmire sem jó, és részletesnek sem nevezhető). Mindehhez ugyanakkor társul egy nagyon frappáns kis grafikai körítés is, amely nem a legszebb a PSP-s játékok történetében, de mindenre rá lehet ismerni, sőt, egyes momentumok esetében – például Birodalmi Lépegető, Halálcsillag – még szinten felülinek is nevezhetnénk a látványt, összességében azonban sajnos csak egy erős átlag. De nem úgy az átvezető animációk, amelyek eszméletlen szépek, kidolgozottak, és hangulatosak egyben, fel is merülhet bennünk a kérdés: Vajon nem a filmekből származnak?

 

Ez most mindenképpen megválaszolatlan marad, azt viszont a fentiek ismeretében már tudjuk, hogy a Rebellion brigádjának mit sikerült kihoznia a Star Wars Battlefront: Elite Squadron-ból. Ahhoz kétség sem férhet, hogy a kézi konzolok között a legjobb Csillagok Háborújáról szóló videojátékot köszönthetjük benne, azonban a rövid kampány, a borzalmas irányítás és kamerakezelés, valamint a kissé unalmas játékmenet sajnos nagyon lehúzza a végső pontszámot, annak ellenére is, hogy egy kisebb odafigyeléssel ezeken nagyon könnyen javítani lehetett volna. Mindennek fényében is csak ajánlani lehet minden Star Wars fanatikusnak a játékot, de úgy, hogy ne várjunk tőle világmegváltást!