Oldal kiválasztása

Lips: Number One Hits – Játékteszt

Lips: Number One Hits – Játékteszt
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt jelent meg a Microsoft Game Studio saját karaoke játéka, a Singstar konkurense, a Lips, ami múlt héten egy kiegészítővel egészült ki.

Egy évvel ezelőtt egy hangulatos buli keretén belül mutatta be a Microsoft Magyarország a redmondiak karaoke játékát, a Lips-et, mely ízléses megvalósításával, igényes zenei felhozatalával igencsak üde színfoltja volt a zenejátékok piacán, amit évek óta a Sony hasonszőrű alkotása, a Singstar egyedural. Bár a Lips nem váltott világot, bőven megfért a konkurens mellett és ugyan zenei felhozatala kissé foghíjas volt, a játékot készítő Inis ezt az Xbox LIVE jóvoltából folyamatosan pótolta a jobbnál jobb DLC-kel. Végül a Microsoft is belátta, sokáig nem lehet így frissíteni a játékot, így Lips: Number One Hits néven egy teljesértékű kiegészítőt dobott ki a csapat, mely negyven új dalt, pár apró ráncfelvarrást és pár apró játékbeli újítást tartalmaz, a lényegi elemek azonban megmaradtak, köztük a mozgásérzékelős mikrofonok is.

 

A Lips: Number One Hits legelső szembetűnő újdonsága a megújult menürendszer, bár lényegi újítás itt sem történt, csak a küllem változott. Mivel ugyanazok az elérhető játékmódok, mint az eredeti Lips-ben, a navigálás pofonegyszerű lesz. Ha a Sing! menüre kattintunk, akkor egy-egy dalt vagy dallistát énekelhetünk végig, a Freestyle módban saját zenéinkre adhatunk elő produkciót, emellett a fejlesztők a játékba integrálták az Xbox LIVE bolt funkcióját. Plusz pont, hogy a Number One Hits támogatja a Lips nótáit, továbbá az eddig letöltött plusz zenéket, negatívum viszont, hogy a NOH-ben felbukkanó apró újítások a Lips dalai alatt nem csalhatók elő, illetve a dalok elénekléséhez lemezt kell cserélnünk. A menürendszer tehát sokkal pofásabb és tetszetősebb lett, és végre Avatar támogatást is kapott. Digitális másunknak a játék alatt is szerepe lesz, de igazából csak látványelemként van jelen, komoly érdemi funkcióval nem bír.

 

A játékmenet nem sokat változott, így énekelhetünk szólóban vagy kooperatív módban, esetleg egymás ellen vagy duettet énekelve is nappalink színpadára léphetünk. Célunk továbbra is a megfelelő hangmagasságok, a ritmus eltalálása, a szavak pontos kiéneklése, hiszen ezért oszt pontokat a játék. Ha sikerül feltölteni csíkunkat, akkor a mikrofonok rázásával elérhető lesz a „star power”-t, ezzel még több pontot bezsebelve. Érdekesség, hogy a hamis éneklést meglehetősen jól szűri a Number One Hits, ezért pedig nem hogy pontot nem kapunk, de még pontlevonás is jár érte. Üresjáratok alatt a mikrofonok rázásával és különböző mozdulatok kivitelezésével tudunk pontokat szerezni. Ez a korábbi részben úgy működött, hogy a játék a szükséges mozdulatokat a képernyőn jelezte, ezt azonban az Inis eltörölte, így bármilyen mozgás pontozással lesz jutalmazva. Újdonság, hogy bizonyos mozdulatokat néha Xbox Avatarunk fogja prezentálni, ami inkább mókás eleme a játéknak, mint hasznos funkciója. Fontos megemlíteni, hogy játék közben végre bármikor bárki beszállhat az éneklésbe – az ötlet a Guitar Hero 5-ből lett átemelve. Mindössze annyi a dolgunk, hogy az épp szabad mikrofont megrázzuk és már mehet is az ereszd el a hajam.

 

Változott az értékelési szisztéma is. Most már nemcsak pontszámot és medálokat kapunk, hanem megfelelő vokális teljesítmény esetén serlegeket is. Húsz  serlegért Achievement jár, ráadásul a játék elsőként támogatja az Avatar Díjakat, amikkel Avatarunk többek között új ruhadarabokat szerezhet. Vagyis a pontszámok és csillagok gyűjtögetése mellett újabb motivációt talált ki az Inis, ami abszolút jót tesz a játéknak.

 

A dallista kritizálásával, boncolgatásával érdemben nem szívesen foglalkozom, hiszen a felvonultatott negyven dal megítélése teljesen szubjektív, így ami a kritikusnak tetszhet, az az olvasónak már nem biztos. Mindenképpen fontosnak tartom megjegyezni, hogy a készítők inkább az ismert slágerekre gyúrtak rá, viszont ezúttal is akad – sajnos – olyan dal, amit képtelenség rendesen elénekelni. Rengeteg hiányzó zene került bele a felhozatalba, de ezen a téren még mindig van hova fejlődnie a Microsoftnak, hisz a Singstar rengeteg igényt fed le, míg a Lips nagyon elmarad. 

 

A Lips első kiegészítője nem okozott csalódást, az ősz beköszöntével ismét egy olyan remek karaoke-játékkal bővült gyűjteményünk, melyet bátran vehetünk elő a házibulik alatt, így a sok-sok Guitar Hero vagy Singstar mellett egy kis változatosság nem árt. A Lips: Number One Hits viszont nagyon kevés újítást nyújt, ami talán a vásárló szemében már nem éri meg az újabb pénzkiadást, így az Inis és a Microsoft a jövőben kénytelen lesz több kreatív megvalósítást, és a sokkal több populáris zenét felmutatni, a Tokio Hotel-féle minősíthetetlen szemétre való dalokat pedig mellőzni. A teszt zárásaként a teljesség igénye nélkül következzen a negyven új dal.

 

Értékelés: 7/10

 

"California Love" – 2Pac feat. Dr. Dre and Roger Troutman
"Don’t Matter" – Akon
"Barbie Girl" – Aqua
"The Tide is High (Get the Feeling)" – Atomic Kitten
"Loser" – Beck
"Don’t Phunk With My Heart" – Black Eyed Peas
"Heart of Glass" – Blondie
"Love Generation" – Bob Sinclar
"Don’t Worry, Be Happy" – Bobby McFerrin
"Bubbly" – Colbie Caillat
"Viva la Vida" – Coldplay
"Karma Chameleon" – Culture Club
"(I Just) Died In Your Arms" – Cutting Crew
"Hey Baby" – DJ Ötzi
"More Than Words" – Extreme
"Big Girls Don’t Cry" – Fergie
"She Drives Me Crazy" – Fine Young Cannibals
"Broken Strings" – James Morrison feat. Nelly Furtado
"I’m Yours" – Jason Mraz
"Heartless" – Kanye West
"Just Dance" – Lady Gaga
"The Fear" – Lily Allen
"Around the Way Girl" – LL Cool J
"Touch My Body" – Mariah Carey
"I Heard It Through the Grapevine" – Marvin Gaye
"U Can’t Touch This" – MC Hammer
"How You Remind Me" – Nickelback
"Always on My Mind" – Pet Shop Boys
"Hey There Delilah" – Plain White T’s
"Disturbia" – Rihanna
"Millennium" – Robbie Williams
"The Look" – Roxette
"Oh, Pretty Woman" – Roy Orbison
"I Don’t Feel Like Dancin’" – Scissor Sisters
"Push the Button" – Sugababes
"Everybody Wants to Rule the World" – Tears for Fears
"I Get Around" – The Beach Boys
"Lovefool" – The Cardigans
"Apologize" – Timbaland feat. OneRepublic
"Ready, Set, Go!" – Tokio Hotel

Translate »