Adrian Askarieh, a film producerének beszámolója szerint Willis a duó zsoldos tagját, azaz Kane-t alakítja majd. Lynch szerepére jelenleg még folyik a válogatás.
Askarieh szerint a forgatókönyv nagy sikert aratott. Állítólag Bruce Willis azt mondta, hogy ez az egyik legjobb akció forgatókönyv amit valaha olvasott, ő pedig az utóbbi húsz évben igencsak otthon van az akciófilmek terén. Hogy miről is szól ez az állítólagosan zseniális szkript?
"Az alap felállás ugyanaz, mint a játék esetében volt, ám részleteiben a film mégis más lesz. Nem veszünk át minden jelenetet a játékból, de tulajdonképpen a zsoldos történetét mondjuk el, aki egy skizofrén szociopatával társulva igyekszik megmenteni feleségét és lányát."
A film felvételei márciusban kezdődnek. A helyszínek még nem teljesen tisztázottak, de valószínűleg Dél-Amerikában, Európában és talán Luisianában is forgatnak majd. A rendezői székben az a Simon Crane ül majd, aki többek közt a Tomb Raider és a Trója rendezésében is segédkezett.
Producerként Askarieh-nek van némi tapasztalata ez ilyen jellegű témákban, ugyanis ő követte el annak idején a Hitman filmet és jelenleg párhuzamosan a Just Couse filmadaptációján is ügyködik. Hogy ezek mennyire bíztató információk, azt mindenki döntse el maga…
Az Everspace 2 második és egyben utolsó DLC-je elképesztő látványvilágot hoz, és a fejére állítja…
A The House of Da Vinci egy izgalmas és elgondolkodtató puzzle játék, amely a játékosokat…
A Croc: Legend of the Gobbos felújított verziója mindent megőriz, ami emlékezetessé tette az eredetit.
A Mandragora: Whispers of the Witch Tree egy magyar fejlesztőcsapat sötét, oldalnézetes metroidvania soulslike játéka!
A Humble Games Pokémon-like MMO-ja a TEMTEM, a tavalyi bejelentés után most megkapta az utolsó…
A Cubic Odyssey a Minecraft és a No Man's Sky főbb elemeit próbálja vegyíteni egy…