Uncharted 2: Among Thieves – Játékteszt

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Sony Magyarország jóvoltából megérkezett szerkesztőségünkbe az idei esztendő egyik legjobban várt PS3-as címe, az Uncharted 2: Among Thieves, amit a megjelenés napjáig szerencsénk volt letesztelni.

Az idei esztendőben ismételten az ősz bizonyul a legsűrűbb és legtöbb majdan lehetséges év játéka címre pályázó alkotást felvonultató időszaknak, így kifejezetten nehéz kitűnni a tömegből, azonban a két évvel ezelőtt bemutatkozott Uncharted második felvonása nemcsak az előzetes videók és képek alapján tűnt szinte tuti biztos befutónak, hanem a napokkal ezelőtt megjelent külföldi kritikák is egyértelművé tették, idén nem lesz párja a Naughty Dog PS3 exkluzív akció-kalandjátékának. Így igazából nem is az volt a kérdés, hogy mely pontokon próbálunk meg valami fogást keresni, hogy beleköthessünk a produkcióba, hanem hogy végre saját szememmel is láthassam mindazt a csodát, amiről mindenki csak szuperlatívuszokban képes nyilatkozni, és ami egyelőre minden idők egyik legjobb játékává teszi az Uncharted 2-öt.

 

Az Among Thieves története néhány évvel az első rész után játszódik, főhősünk, Nathan Drake pedig ismét egy elfeledett kincs után nyomoz. Nevezetesen a híres felfedező, Marco Polo nyomába próbálunk majd eredni, akinek az 1292-es hazatérése során eltűnt, arannyal és mindenféle drágakővel megrakott hajóit kell felkutatnunk. Marco Polo útja során Kínából indult hazafelé, Velencébe, a Kubla kán udvarában töltött húsz esztendő alatt felgyülemlett rengeteg arannyal és más egyéb kapott ajándékkal, így tizennégy hajóval és több, mint hatszáz fős kísérettel indult útnak, ám mire másfél évvel később megérkezett Velencébe, csupán egyetlen hajója maradt, és mindössze tizennyolc utas élte túl a hajóutat. Nate egy trópusi szigeten, Harry Flynn és az egyik új karakter, Chloe Frazer társaságában szerez tudomást az elveszett hajók történetéről, így belevág egy őrült kalandba, mely egy isztambuli múzeumban veszi kezdetét, ahol Kubla kán ereklyéjét, egy rituális, tibeti tőrt, a Purbut kell először elrabolnunk.

 

A történet valójában nem itt veszi kezdetét, ugyanis a menüből a Start gombra kattintás után azonnal belecsöppenünk az első kalamajkába, amit a játék első, bemutatkozó videójában már Ti magatok is megtekinthettetek. Ez pedig nem más, mint az éppen Tibet fagyos hegycsúcsai között haladó vonat balesete, melynek egyetlen túlélője Nathan, aki életéért küzdve próbál meg a végtelen mélységbe lógó vagon elérhető kapaszkodóin feljebb és feljebb mászni. A játék már ebben a nyitójelenetben megmutatja foga fehérjét, ugyanis az a látvány, ami fogad, nem mindennapi. Szó szerint teljes moziélményt kap a játékos, stabilan 60 FPS-en gyönyörködhetünk a folytonos akrobatikus mozgásoknak, amiket olyan kamerakezeléssel párosítottak a Pajkos Kutyák munkatársai, hogy az ember álla szó szerint tátva marad, ugyanis ilyen realizmussal nem sűrűn találkoztunk eddig. Miután sikerül megmenekülnünk a végül mélybe zuhant vonatból, visszaemlékezések formájában, in medias res módjára hajít minket a történet közepébe a fejlesztőcsapat, aminek előzményeit a fenti bekezdésben taglaltam. Egyszóval a sztori hihetetlenül izgalmas, fordulatokban gazdag, ami nem kevés egzotikummal lett nyakon locsolva.

 

A játék alapkoncepciója mit sem változott, így továbbra is egy akcióelemekkel teletűzdelt, platform-kalandjátékkal van dolgunk, amiben a korábbi szekvenciákhoz csapódott a lopakodás, bár ezek az elemek eltörpülnek majd a folyamatos konfliktusok, rejtvények megoldása és megfejtése, illetve a már említett platform részek mellett.  Megmaradt az ökölharc is, így a megfelelő gombok nyomkodásával igencsak látványos ütés-rúgás kombinációkat vihetünk be ellenfeleinknek. A karakteranimáció folytonosságának köszönhetően az előző résznél is sokkal dinamikusabbak, látványosabbak ezek a jelenetek, tényleg öröm nézni, ahogy Nate puszta öklével gyűri le a főgonosz, Lazarevic felbérelt zsoldosait. A sima ütéseket a négyzet gombbal tudjuk bevinni, ha pedig valakinek a fogságába esünk, akkor a háromszög gombot nyomkodjuk, mert ez lehet menekülésünk egyetlen kulcsa. Érdekesség, hogy ezt változatos reakciók keretén belül tálalta a csapat, vagyis van amikor elhajol Nathan, de akár kivédheti is az ütést, amiből egy ellentámadást indítva vág vissza. Ha például erkélyen vagy háztetőn kerül sor közelharcra, főhősünk nemes egyszerűséggel lehajítja a magasból ellenfeleit, de megesik, hogy egy kerítésen hajítja át szerencsétlen katonát. Újdonság a lövöldözés mászás közben, függeszkedés rudakon mozzanatok bevezetése, ami az első részből nagyon hiányzott. A fegyveres tűzpárbajokban nem történt változás, ezúttal is fedezékek mögül kibújva érdemes becélozni az orosz és amerikai katonákat, egyszerre két fegyver és négy gránát lehet nálunk, de az elesett katonáktól bármit – fegyvert és töltényt – felvehetünk. A fegyverarzenál felhozatala se igazán bővült, ugyanazok az alaptípusok és azok módosított kivitelei találhatók meg, amik az első részben is felbukkantak.

 

A fenti bekezdésben említett lopakodás bár új elem, igazából túl sokat nem tesz hozzá a játékmechanikához és élni se muszáj vele, mindenesetre a közelharcos és lövöldözős szekvenciákat kicsit feldobja, ha csendben, a járőröző katona mögé lopakodva, annak nyakát eltörve vagy megfojtva kell bejutnunk valahova. Ilyenkor görnyedt testtartásban fedezékről fedezékre járhatunk, ha pedig kellő közelségbe kerültünk, a gép által kidobott megfelelő gombot lenyomva kiadhatjuk a parancsot a katona likvidálására. Szerencsére nem kell véresen komolyan venni ezeket a részeket, nem egy Metal Gear Solid típusú élményre kell számítani, ez sokkal kötetlenebb és lazább. Ha lebukunk riadóztatják az őrök a társakat, de nem kell pánikba esni, közelharcban vagy a megfelelő csúzlit előkapva könnyedén végezhetünk ellenfeleinkkel. Ezeket az alapvető elemeket fűzi fel a Naughty Dog, amiket amolyan átvezető videóknak megfeleltetett jelenetekkel tarkítva próbál változatossá tenni a csapat. Ilyenkor a játék motorjával készült képsorok váltják egymást, de ugyanúgy cselekvésre képes karakterünk. Nathant például dzsipjét vezetve egy hatalmas teherszállító kezdi el üldözni és miközben próbálunk egérutat nyerni kénytelenek vagyunk lőni is. Máskor tankok és helikopterek elől kell menekülnünk vagy épp leszakadó épületekről kell menedéket keresnünk, de akár említhetném a korábban már látott vonatos jelenetet is – nem a játék elején lévőt.

 

Amivel kicsit gondom akadt, az a játékban fellelhető rejtvények nehézsége, ugyanis egy végtelenül leegyszerűsített, fejtörésre nem túl sűrűn ösztönző feladványokat pakoltak a játékba. Igazából ez apróság, eltörpül a sok-sok pozitívum mellett, de azért kicsit nehezebb megoldásra váró rejtvényeket is tálalhattak volna a készítők, amivel nemcsak a játékidőt tolhatták volna ki, de némileg változatosabbá és érdekesebbé tehették volna a játékot, ami így is bőven nyújt kihívásokat. Kicsit telhetetlenek vagyunk, de van amiből sosem elég. Ráadásul Nathan útinaplója bármikor felüthető a Select gomb választásával, így ha nagyon eltévednénk, vagy nem tudnánk a megoldást, akkor mindig nyúlhatunk valamiféle segítséghez. Ugyanez igaz a platformrészekre is. Általában elütő színűek azok a kiugró platformok, amikbe kapaszkodva mászhatunk vagy ugorhatunk, de megeshet, hogy nem vesszük észre őket. Ilyenkor bekapcsolható a tipprendszer, ami azonnal megválaszolja problémánkat. Ellenben a kincsvadászok örülhetnek. Az első rész 60 összegyűjthető kincse helyett ezúttal közel 100 felfedezésre váró ereklyét kell megtalálnunk, így a közel 10-12 órás játékidő könnyedén kitolható 15 órásra is. Akadnak majd olyan kincsek, amiket könnyedén megtalálunk, de akad olyan is, amiért meg kell küzdenünk, mert igencsak el lett rejtve.

 

Végezetül a játék audiovizuális megvalósításáról kellene még pár szót szólnom, de ez az a pontja a játéknak, ami olyan autentikus mozis élményt kínál, amiről nehéz szóban megemlékezni. A játék a legapróbb részletig kidolgozott, változatos helyszíneket járhatunk be, így megfordulunk majd dzsungeles vidéken – borneói kitérő – , Nepál és Tibet hófödte hegyvidékein, barlangrendszereiben és falvacskáiban, városaiban. A készítők az utunkba akadt szereplők kidolgozottságára is odafigyeltek, így mikor egy tibeti faluba látogatunk el, Nathan hiába próbál meg olyasvalakit találni, aki tud kicsit angolul, csak süket, értetlen fülekre talál. A helyiek anyanyelvükön beszélnek, a készítők pedig ügyesen nem feliratozták ezeket a részeket, így Nathan mellett mi magunk se értjük miről van szó, ami abszolút a teljes beleélést segíti. Interaktívan kapcsolatba léphetünk a helyiekkel, focizhatunk a kicsikkel, beszélgetést kezdeményezhetünk a lakosokkal. Ugyanez a profizmus jellemzi a karakteranimációt is, ami olyan szinten összerakott, profi munka, hogy érzelmeket így leolvasni számítógépes karakterről még soha nem tudtunk. Főhősünk mimikájából egyértelműen kiderül, milyen hangulatban is van épp, amit a fantasztikus szinkron szó szerint tökéletessé tesz. Szerencsére ezúttal is Nolan North válalta el Nathan hangjának kölcsönzését, és mivel a jeleneteket el is próbálják a színészek, valódi beleéléssel sikerül közvetíteni a karakterek jellemét. Új és meglévő társaink kitűnő segítők, passzolnak a cselekményhez és az egész környezethez, kiegészítik főhősünket, ráadásul Chloe és Elena megfelelően ellensúlyozza a fanyar humorát Drake-nek. A két hölgy amúgy egymást is előszeretettel piszkálja, mert amíg Chloe egy rámenős, vagány csaj, addig Elene sokkal visszafogottabb, kimértebb karakter. A játék közben is megfelelően viselkednek társaink, akik nemcsak minket segítenek, de mi is segíthetjük őket. Bakot tarthatunk nekik, hogy magasabb helyekre feljussanak, kötelet dobhatunk egymásnak, vagy épp együttes erővel nyithatunk ki hatalmas kapukat.

 

Az Uncharted 2: Among Thieves szinte egy tökéletes játék, tényleg csak olyan apróságokat tudunk hibaként felróni, amibe teljesen felesleges belekötni, mert ha összességében nézzük a produkciót, akkor egy makulátlan, minden szempontból hibátlan játékkal van dolgunk. A közel 10-12 órás játékidő egy mesebeli utazás, amit akár azzal is kitolhatunk, ha egy-egy akció után megállunk pihenni és gyönyörködünk a minket körülölelő táj szépségeiben, a karakterekben. Szerencsére többjátékos módot is kapott a produktum, így szavatosságát tekintve se tudunk mibe belekötni, mert kezdeti félelmeink ellenére nagyon élvezetes, akár kooperatív módban is játszható játékmódok kerültek a játék ezen módjába, ami a jövőben DLC-k formájában biztosan új pályákkal fog kiegészülni. Az év eddigi legjobbja, az évtized egyik legjobbja, a PS3 kínálat legjobbja!

 

Értékelés: 10/10

Legfrissebb bejegyzések

Jövő nyáron jön a Rosszfiúk 2, most viszont itt a szinkronos előzetese

A Rosszfiúk főszereplői ugyan jó útra tértek (de tényleg!), de olybá tűnik, hogy meggyűlik a…

2024-11-22

Monarchy – Teszt

Mit kapunk, ha különböző zsánereket egybeolvasztunk? Egy nagyon aranyos stratégiai játékot, amelyben király és királyné…

2024-11-21

Befutott a Mission Impossible – A végső leszámolás szinkronos előzetese

2025 májusában érkezik a hazai mozikba a második, immáron végső leszámolásos Mission Impossible-film, amelyben valószínűleg…

2024-11-21

Riven – Játékteszt

Egy régi klasszikus átültetve a modern korba.

2024-11-21

Neva – Teszt

A videojátékok mint művészeti alkotásokként is jelen vannak a világunkban, és ennek ékes példája a…

2024-11-20

Alchemist: The Potion Monger – játékteszt

Egy alkimista szimulátor szerepjátékos elemekkel, ez az Alchemist: The Potion Monger!

2024-11-19