Gran Turismo PSP – Játékteszt

Mikor a Sony bejelentette hordozható konzolját – amelyet a világ ma csak PSP néven ismer -, a Gran Turismo már akkor is ott bábáskodott húzónévként a gépezet felett. A Polyphony Digital nem tudni, hogy miért húzta-halasztotta ennyi ideig a játék fejlesztését, mindenesetre sikerült elérniük, hogy időközben háromgenerációnyi PlayStation Portable, valamint a PSP Go is napvilágot lásson. Nyilván nem volt egyszerű feladat egy autó szimulátort átprogramozni a kistudású konzolra, azonban mielőtt belevágnánk egy felszínes múltidézésbe, örüljünk annak, hogy végre kezünkbe vehettük az alkotás kész verzióját.

A Gran Turismo-sorozat mindig is a PlayStation konzolokkal rendelkezők kiváltsága volt, egy exkluzív cím. Az első epizód még az első Sony masinán jelent meg, 1998 tavaszán (Japánban már 1997-ben). Kétség kívül a második PlayStation kapta a legtöbb részt (2000-től egészen 2007-ig), hiányt egyedül csak a kis masina szenvedett belőle. Azon természetesen napokig lehetne vitatkozni, hogy egy szimulátor mennyire életképes ezen a platformon, mindenesetre a név miatt már elkönyvelhet egy kis sikert magának a játék, a megvalósítása azonban sajnos sem a nagy elődökhöz, sem más játékokhoz nem hasonlítható. A sok pozitívum mellett ugyanis sajnos rengeteg hiányossága van a PSP-re írt Gran Turismonak, amiket most szépen sorra veszünk.

Még a játék megjelenése előtt rengeteg ígéret elhangzott, hogy ilyen és olyan jó lesz a kész projekt. Aki ezt elhitte, főleg az öt éves fejlesztés után, az nyilván rengeteget csalódott már életében, aki viszont kételyekkel állt az alkotás elé, az most vagy közömbös lesz a végeredmény láttán, vagy – elvárás hiányában – elégedetten nyugtázza az elhangzottakat. A Gran Turismo PSP betöltése után egy csodálatos videó mutatja meg nekünk, hogy mire is számíthatunk a továbbmerészkedés után. Van itt száguldás, eszméletlen dübörgés, krómozott felnik, és minden egyéb, ami egy adrenalinban gazdag versenyjáték esetében szükséges kellék. Az izgalmakat kellőképpen felkorbácsolja, szó se róla, azonban az egész örömünk addig tart csak, amíg meg nem jelenik a menürendszer, hiszen áttanulmányozása után komoly csalódásban lehet részünk.

Kezdésnek itt van a szokásos egyszemélyes játékmód, amely rögtön arcon vághat minket, belekattintva ugyanis nem találkozunk a karrier lehetőségével. Ez alapján könnyen úgy gondolhatjuk, hogy az előttünk álló sok-sok órát céltalan autózással fogjuk eltölteni, ami meg is állná a helyét, ha cserébe nem kapnánk három játékmódot. Nyilván ezek közül egy sem képes helyettesíteni egy igazi karrierre kiélezett lehetőséget, de lesz ennél komolyabb megrázkódtatás is még a későbbiekben, igyekezzünk ezzel most kevésbé törődni. Itt van ugyanis a mindenki által ismert Single Race, avagy a körversenyek, amelyek egytől akár kilencvenkilenc körösek is lehetnek. Mindemellett helyet kapott a játékban egy tulajdonképpen felesleges Time Trial mód, illetve a Drift Trial. Ezek a tipikus töltelék lehetőségek, amik csak azért kerültek bele a végleges verzióba, mert hozzátartoznak egy versenyjátékhoz, ugyanakkor a Drift opciója például egy kézi konzolra írt szimulátorban egyértelműen a nevetséges kategóriát súrolja (simán arcade ilyenkor a játék). Jobban örültünk volna annak, ha a szimpla versenyek mellé egy karrierlehetőséget kapunk, ebben az esetben nem fájt volna a fejünk, és nem szólt volna a szánk sem.

A kevés lehetőségből fakadó rosszallást azonban mindenképpen feledteti az, hogy ha ügyesek vagyunk, akkor rengeteg autóval indulhatunk neki a versenyeknek. (Megjegyzésképpen mindenképpen fontos megemlíteni, hogy az itt begyűjtött gépeket a jövőre megjelenő PlayStation 3-as Gran Turismo 5-ben felhasználhatjuk.) A hivatalos közlemények több mint 800 négykerekűt emlegettek, amit mi sajnos nem tudunk sem alátámasztani, sem megcáfolni, hiszen a megszámlálásukra sajnos nem volt lehetőségünk. Ez köszönhető elsősorban a rosszul kitalált autóvásárlási rendszernek (Dealerships menüpont), amely versenynaponként más és más gyártók (összesen csak négy) versenygépeit engedi kosárba tenni. Az itt megvásárolt kocsikkal indulhatunk neki a fent már felvázolt játékmódoknak, így tulajdonképpen sikerünk kulcsa a mi ügyességünkben és aprólékosságban keresendő. Versenyek teljesítése után nem kapunk autókat, ellenben helyezésünktől függően a program keretein belül levásárolható krediteket igen. Pénzszerzésre szerencsére nem csak versenyeken, hanem egy „Driving Challenge” menüpont alatt is lehetőségünk lesz. Hogy itt mi vár ránk, azt már a neve is elárulja. Különböző helyzetekben, kihívásokban kell megfelelnünk a program által felajánlott autóval, aminek következtében éles kanyarokat, veszélyes útszakaszokat és ezekhez hasonló eseteket kell időre megoldanunk. Az első három hely fizet csak, minél ügyesebbek vagyunk, annál több pénzt keresünk, és annál előbb tudunk megvenni magunknak olyan autókat, amelyekkel képesek leszünk már komolyabb eredményeket is elérni.

Mindemellett a vásárláskor már kiválaszthatjuk gépünk színét, de külsőleg mást sem akkor, sem a későbbiekben nem módosíthatunk rajtuk, sőt, még eladni sem tudjuk őket, maximum elcserélni egy másik fanatikussal, az interneten keresztül. A Dealerships pont alatt egyébiránt a játék már megcsillogtatja foga fehérjét, hiszen annak ellenére, hogy csak négy gyártó kínálatából választhatunk egyszerre, még így is bőven zavarba tudunk jönni. A keleti, a nyugati és a tengerentúli autók legjava ugyanis helyet kapott a programban, olyanok is, amelyek még normál közlekedésre sem nagyon alkalmasak, mert olyan régiek. Ha elég pénzünk van, akár mindegyiket csatasorba állíthatjuk, itt azonban jegyezzük is meg gyorsan, hogy a játéknak talán ez az egyik – ha nem az egyetlen – olyan pontja, amelyik egy kis versenykényszert vált ki az emberből, mert a játékmódok sajnos ezt egyáltalán nem teszik lehetővé. Főleg, hogy a pályákon velünk együtt általában csak négy másik négykerekű indul harcba, amely a versenyhangulatot is eltemeti.

Ugyanakkor az autók szépszámú felhozatala mellett szerencsére a pályák mennyiségében sem szenvedünk hiányt. Közel ötven versenyszakasz áll a versenyzők rendelkezésére, melyek közül a legtöbbet fordított irányban is alkalmazhatjuk. A pályák között megtaláljuk a szimpla városi aszfaltcsíkokat, a rallyzásra alkalmas sáros-homokos helyszíneket, de hegyes-völgyes, illetve havas tájak is a rendelkezésünkre állnak, valamint a valóságban is létező versenypályák, amelyek akár a Forma 1-ből is ismerősek lehetnek. Azonban hiába ez a nívós felhozatal, ha a játék stílusa valamiért nem állja meg a helyét kedvenc kézi konzolunkon.

Egy autó szimulátor teljes élvezetéhez nyilván alapkövetelmény a kormány, vagy PlayStation esetében legalább a két joystick. Ezektől sajnos PSP-n teljes mértékben meg vagyunk fosztva, így mind a nyilakkal történő irányítás, mind a joystickos mozgás sajnos nem az igazi, bár kétség kívül utóbbi a pontosabb. Természetesen egyik sem kínál vezetési élményt, sőt, a Gran Turismo esete szintén sajnos a „ló túlsó oldalára esés”, hiszen hiába beszélünk szimulátorról, a program semmit sem szimulál, az arcade jelzőt pedig nyilván több okból sem lehetne ráerőszakolni. Így többekben a „kicsit félresikerült autóverseny” érzetét keltheti a program, bár azért akadnak olyan pálya és autó kombinációk, amelyekkel hatalmas élményt tud nyújtani a száguldás.

Ha pedig már valamit szimulátornak nevezünk, érdemes megnevezni azokat a részleteket, amelyek indokolttá teszik ezt a titulust. Első körben mindenképpen ki kell emelni már az autóvásárlásnál tapasztalható részletességet, hiszen minden egyes gépről bőséges információ, és természetesen technikai adatok is a játékosok rendelkezésére állnak. A másik ilyen momentum lehet – szintén az autókhoz kapcsolódóan -, hogy a versenyek előtt testre szabhatjuk gépünk jellemzőit. Így válogathatunk több gumikollekció közül, állíthatunk a fizikán, illetve egyéb jellemzőkön, amelyek a legtöbbször a gyakorlatban is megmutatkozó eredményekkel járnak. Több nézet van, még kormánymögüli is, de ez utóbbit, összecsapottsága miatt, nyugodtan kihagyhatták volna. Autóink viselkedése persze bármennyire is szeretnénk, a legtöbbször köszönőviszonyban sincs a valósággal, bár az ideális útszakaszt kijelöltethetjük magunknak – ez még a fékezés helyét és távolságát is bejelöli nekünk – az a legtöbb négykerekűre sajnos nem megfelelő. Az illetékesek itt el is vétettek egy óriási hibát, hiszen míg egy kiválóan forduló Chevrolett fékezés nélkül be tudná venni a legtöbb kanyart, addig egy szinte kizárólag egyenes útszakaszra való Jaguar egyértelműen nem. Ennek ellenére az ideális ívek a nagy átlagot vették alapul, és ha segítségként használjuk, sajnos a legtöbbször inkább az ellenfelünk lesz. A versenytársak persze úgy haladnak az ideális íven, mint ahogyan azt a nagykönyvben megírták. Ha útban vagyunk, teljesen pofátlanul kilöknek minket, ha mi kicsúsztunk egy kanyarban, ők biztosan bevették azt, tehát túl precízen vezetnek ahhoz, hogy igaz lehessen, magyarán ott csalnak, ahol csak lehetséges. Ez egyértelműen a fejlesztők trehányságának a számlájára írható, hiszen ezek az autók csak azt teszik, amit nekik előzetesen megmondtak.

Azonban ezek az apró „bakik” hozzásegítik a játékot ahhoz, hogy egy idő után ne tudjuk élvezetesnek tartani. Hiába a sok-sok autó, a rengeteg pálya, az aprólékos beállítások, valamiért nem képes átadni az alkotás azt a versenyszellemet, azt az élményt, amit a nagytestvéreken, roppantmódon érezni lehetett. Valamint ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az újabb és újabb autók megvásárlása mellett semmi sem hajtja előre a játékost. Van ugyan multiplayer móka, de az is csak akkor, ha néhány haverunk ott van a közelünkben, velük autókat is cserélgethetünk, de ha szeretnénk, akkor a Gran Turismo Theaterben megnézhetünk néhány nagyon jó kis videót, valamint versenyeink újrajátszásait is. A Status Reportban folyamatosan nyomon követhetjük teljesítményünket, ha pedig van időnk, elolvasgathatjuk a szintén menüből nyíló User Manualt is, amelyből sok fontosságot tudhatunk meg a játékról.

A kissé elbaltázott játékmenetet valamilyen szinten azért feledtetni tudja velünk a kinézet, amely valami eszméletlen szépre sikeredett. A hatvan képkocka per másodperc érződik nagyon a látványon, ennek azonban ára is van, hiszen bárhová is lépegetünk programon belül, szinte állandóan hosszas töltőképernyőket bámulunk. Nyilván ez elég szubjektív, mint ahogyan az is, hogy kinek mi a hosszú idő, de előbb vagy utóbb biztosan zavaró lesz. A grafikára viszont ennek ellenére sem lehet panaszunk, sok-sok füst-effekt, és egyéb látványosságok színesítik az összképet, a pályák is változatosak, a fejlesztők tehát ezen a téren a lehető legtöbbet hozták ki a kis masinából. A zenék és hangok – szintén a PSP szintjének a mércéjén – jók, a zenék ugyan elég semmitmondóak, az autók berregései viszont meglepően hatásosra sikeredtek. Külön kiemelendő, hogy az első alkotás volt a Gran Turismo, amelyben a koccanáskor nem csak a törés effektje, hanem gumicsikorgás is hallatszott.

A végeredményen ez természetesen mit sem változtat, hiszen a PSP-re szánt autó szimulátor sajnos nem sikerült olyan jól, mint azt előzetesen vártuk tőle. A fejlesztők túlzottan a számokra helyezték a hangsúlyt, és megfeledkeztek arról, amiért a kis konzol nagytestvérein annyira szerettük a sorozatot. Ennek ellenére valamennyire hiánypótló is a játék, akinek bőven van ideje, és elég neki az, hogy ész nélkül gyűjtögeti az autókat, nyilván nem kevés kellemes órát találhat magának a Gran Turismo PSP-ben. Aki ismeri a széria többi darabját, az viszont készüljön fel arra, hogy sajnos nem találja majd meg azt, amit keres. Nyilván ez a platform korlátainak a számlájára is írható, de előbbi tábor egy kicsit feljebb, utóbbi pedig egy kicsit lejjebb is kerekítheti a végső pontszámot.