A hajnalban lezavart Sony konferencián a játék szülőatyja, Kazunori Yamauchi bejelentette, 2010 márciusában fog a boltokba kerülni az ötödik epizód, mely a tokiói rendezvényen ki is próbálható.
A GAMESCom óta egyre több pletyka látott napvilágot a Gran Turismo 5 megjelenését illetően. Ezek többnyire az év végi, esetleges karácsonyi megjelenésről szóltak, azonban a játék szülőatyja, Kazunori Yamauchi a Sony ma hajnalban tartott konferenciáján tiszta vizet öntött a pohárba és bejelentette, hogy 2010 márciusának utolsó napján fog megjelenni a játék. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy ez jelenleg csak a Japánokat érinti, a nyugati régiókat érintő premierről egyelőre hallgat a Polyophony és a Sony, de állítólag hamarosan európai és észak-amerikai megjelenési dátumot is kapunk.
Cserébe viszont kaptunk egy csokornyi friss képet, valamint két gameplay videót, ugyanis a játék kipróbálható az expón. Emellett az is kiderült, hogy több mint 950 autó, és több mint 20 pálya 70 különféle variációja került a játékba, mely teljesen új, még élethűbb fizikával, törésmodellel, elmozdítható tereptárgyakkal próbálja még élvezetessebbé, autentikusabbá tenni a hangulatot.
A Croc: Legend of the Gobbos felújított verziója mindent megőriz, ami emlékezetessé tette az eredetit.
A Mandragora: Whispers of the Witch Tree egy magyar fejlesztőcsapat sötét, oldalnézetes metroidvania soulslike játéka!
A Humble Games Pokémon-like MMO-ja a TEMTEM, a tavalyi bejelentés után most megkapta az utolsó…
A Cubic Odyssey a Minecraft és a No Man's Sky főbb elemeit próbálja vegyíteni egy…
Szellemes szellemek szellemeskednek.
Averno City egy bűnnel teli, kaotikus város, ami rád vár, hogy rendet tégy! Vagy legalábbis…