15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).
Az autós játékok koronázatlan királya menetrendszerűen visszatért, hogy az idei évben is megmutassa a rajongóknak, mi az a száguldás.
Az Electronic Arts nem titkoltan hatalmas ígéretekkel jelentette be a Need For Speed-sorozat legújabb tagját, amely szerintük alapjaiban változtathatja meg az autóversenyzős játékok műfaját. Ehhez hasonló állításokat rengetegszer hallottunk már az idők folyamán, így természetesen, mint más alkotások esetében, úgy itt is kissé kétkedve fogadtuk. Igaz, hogy a bizonyításra talán nem a PlayStation Portable konzolra írt verzió a legalkalmasabb, azonban ha már itt sikerült élvezetesre varázsolni a Need For Speed: Shiftet, akkor a többi platformon, és elsősorban a két HD konzolon, valamint PC-n sem lehet komolyabb gond vele.
Nyilván a lentebb elhangzottakat ne vegyük készpénznek ezen a téren, hiszen a PSP-re szánt változatból éppen azt spórolták ki, ami a Shiftet „szimulátorrá” tenné (nem véletlen az idézőjel). Továbbá a kis kézi konzolunk nem volt, nem is lesz, és most sem képes olyan megjelenítésre, mint amit egy PlayStation 3-ból vagy éppen egy PC-ből kicsikarhatunk, így tulajdonképpen majdnem helyt álló a hasonlat, miszerint kaptunk egy Need For Speed: Underground-nak megfelelő alkotást. PSP-n, ugyanis nyilván sem belső nézet, sem szép kinézet nincs, ez azonban nem jelenti azt, hogy a játékmenettel is gondok vannak. Márpedig a program azon részével nagy bajok nincsenek, és hordozható konzolunk szintjéhez képest bátran kijelenthetjük, hogy még a kinézet is a bőven az „elmegy” kategóriába tartozik.
Értelemszerűen a PSP az egyik olyan platform, ahol a programtól a legkevesebb újítást vártuk. A fejlesztőknek azonban valahogyan sikerült így is élvezetessé varázsolniuk a Need For Speed: Shift ezen verzióját is. Lehet, hogy száz játékosból egy van hasonló véleményen, de akkor is érezni a játékon, hogy amit csak lehetett, azt a mögöttes személyek megpróbálták, hiszen igaz, hogy csak három kameranézet között válogathatunk (belső nézet nincs, ellenben van két hátsó, illetve egy lökhárító nézet), de emellett rengetegféle versenyszámban indulhatunk neki az aszfalt nyúzásának. Mielőtt azonban sorra végigvennénk a különböző játékmódokat, jobb, ha tudjuk, hogy milyen úton indulhatunk neki ezeknek. Kezdésnek itt van a szokásos quick race, ahol autó- és pályaválasztás után versenyezhetünk néhány kört, minden apróságot személyre szabhatunk, a játékkal való ismerkedést így tehát nem árt itt kezdeni. Ezt követően tulajdonképpen két lehetőség áll előttünk. Vagy elindulunk a többjátékos mód felé, ahol lehetőségünk van többedmagunkkal versenybe szállni, de nekikezdhetünk a World Tour névre hallgató kampány módnak is, ami a szokásos klisés „sztorit” kívánja elénk tárni.
Olyanról, hogy sztori, mindenesetre nem beszélhetünk a Need For Speed: Shift esetében, sőt a kampány módba való belépés után egy meglepően ismerős játékmenet fog elénk tárulni. Ez tulajdonképpen kimerül abban, hogy városról városra haladva megpróbáljuk a legjobb eredményeket elérni, miközben kihívjuk magunk ellen a hely rosszfiúit, akiket ha az általuk felkínált versenyben legyőzünk, elnyerjük autóikat. Így haladunk előre a játékban, egészen addig, amíg meg nem nyerjük álmaink autóját, a BMW M3 GT2-t, hiszen tulajdonképpen folyamatosan érte küzdünk, ha pedig már a birtokunkban van, majdhogynem ellenfél nélkül maradunk. Amíg ez a csodajárgány nincs a kezeink között, addig is rengeteg szuper autót kipróbálhatunk, a Volkswagentől és a Nissantól kezdve a Lotuson és a Mitsubishin át, Hondába és Porscheba is pattanhatunk. Természetesen mindegyik autó másban jó, lesznek, amelyek jobban tudnak driftelni, míg egyesek a kanyarokban jók, mások pedig a végsebességükkel tűnnek majd ki a tömegből. Mindegyik gépjárművet egyénileg színezhetünk, bár nincs akkora szabadságunk ezen a téren, mint amilyent megszokhattunk a más, nagyobb platformokra írt testvérektől, azonban amennyire látjuk a részleteket a PSP képernyőjén, annyira éppen elég ez az opció is. Autóinkat természetesen tuningolhatjuk is, bár sajnos nem szabad akaratunk szerint. Mindegyik gépcsodának ugyanis van egy népszerűségi számlálója, amelyet akkor tudunk növelni, ha futamokat nyerünk. Összesen 10 pontot kell összegyűjtenünk ahhoz, hogy egy kicsit megnöveljük motorunk teljesítményét, esetleg több nitrót tegyünk autónkba, vagy lecseréljük a gumikészletet egy sokkal jobban tapadó darabra. A rendszer jól hangzik, azonban működése már kevésbé, hiszen kezünk annyira meg van kötve, hogy sajnos azt sem mi döntjük el, hogy autónk melyik részével kezdjük a tuningolást. Minden gépjármű esetében ugyanis más és más a sorrendje annak, hogy éppen melyik alkatrész fejlesztése lesz a következő a sorban. Ez nyilván elég nagy negatívum, hiszen sokszor jobb lett volna, mondjuk előbb a motort, aztán a gumikat tuningolni, de a fejlesztők nyilván azt akarták elérni, hogy a versenyeken ne legyen túl könnyű dolgunk.
Mindemellett rajtvonalhoz állhatunk többek között Tokióban, San Franciscóban, Párizsban, Londonban, vagy éppen Chicagóban, a felhozatal tehát több mint ominózus, arról nem is beszélve, hogy minden egyes pálya más és más kihívásokat nyújt. Sajnos havas részek nincsenek, de száraz és esős útvonalak bőven akadnak, mint ahogyan játszhatunk szűk városi részeken, nyílt, kissé sivatagos tájakon, valamint hegyvidéki lankákon is, ahol aztán valóban ismerni kell a fék fogalmát. Utóbbi állítás persze a játék egészére is igaz, hiszen annak ellenére, hogy egyszerű, de nagyszerű irányítást kaptunk (jobbra-balra nyíl = irányzás, figurás gombok = kétféle fék és gáz, jobb ravasz = nitró), elég technikás vezetést kell produkálnunk a pályákon. Minden autó másképpen viselkedik, egy-egy rosszul bevett kanyar pedig akár futamunk végét is jelentheti, mivel egy idő után nagyon kemény ellenfelekkel találkozunk, autóink pedig meglepő módon még törnek is. Állszaggató törésmodellekre természetesen nem kell gondolni, ez az opció sokkal inkább a nehezítés és az idegesítés céljából került a játékba, illetve talán azért is, hogy kifejezzék, ez valami komolyabb játéknak készült a nagyobb platformokon. A legfontosabb azonban talán nem is ez a játék ismertetése folyamán, hanem az, hogy mennyire képes fenntartani az ember érdeklődését. A Need For Speed: Shift ezt az akadályt nem teljes mértékben, de sikeresen vette, hiszen tulajdonképpen versenyről versenyre érezzük a fokozódó követelményeket, azt, hogy egyre jobban kell küzdenünk az első három helyért. Az úgynevezett változatosságot azonban nem csak ez, és a folyamatos versenyzési kényszer fogja biztosítani, hanem az a sok-sok játékmód, amelyet a fejlesztők beleépítettek a programba.
A teljesség igénye nélkül lássuk, milyen kihívásokkal találkozhatunk a játékban. Itt van rögtön az elején a Race, ahol előre meghatározott körök után is első helyen kell beérnünk a célba, illetve itt a Time Attack, ahol az óra lesz a legnagyobb ellenfelünk. Ha elfogyott az időnk, indíthatjuk újra a versenyt. Megtalálható természetesen a szokásos Drift Challenge is a Shiftben, ahol megfüstöltethetjük gumiinkat, de lesz sima Sprint, ahol elsőként kell eljutnunk A pontból B-be. Az Eliminator játékmódban arra kell ügyelnünk, hogy ne legyünk az utolsó helyezettek, hiszen akkor kiesünk a versenyből, a Chekpoint Challenge alatt pedig bizonyos idő alatt kell elérnünk az előre kihelyezett ellenőrzőpontokat, aminek következtében újabb hasznos másodpercet kapunk a következő ellenőrzésig. Természetesen itt van nekünk a Speed Trap is, ahol előre meghatározott sebességet kell elérnünk az első helyért úgy, hogy több sebességmérő kamera előtt kell elhaladnunk, a végén pedig az átlag alapján határozza meg helyezésünket a program. Továbbá lesz még Escape és Chase mérkőzés is, ahol vagy meg kell lógni a többi versenyző elől, vagy el kell kapni, illetve előtte maradni egy kiválasztott ellenfélnek. Leírni is nehéz, nemhogy mindet felsorolni az elénk táruló játékmódok közül, amelyek tulajdonképpen mind a korábbi Need For Speed epizódokból lettek átmentve ide. Ez a része tehát csillagos ötös a programnak, azonban akad nem kevés negatívuma is.
A legrosszabb talán az, hogy a gép még mindig csal ellenünk. Hiába vagyunk jóval gyorsabbak egy-egy ellenfélnél, az bármit is teszünk, egy rossz mozdulatot követően rögtön ott van a nyakunkban, ami ellenkező esetben például teljességgel lehetetlen. Autóink természetesen nem viselkednek a valóságnak megfelelően, bár ez a Need For Speed játékok arcade jellege miatt (mert hiába a nagy hírverés, sem PSP-n, sem más platformon ez nem lett szimulátor), soha nem volt elsődleges szempont. További negatívum még, hogy egyes pályák elég unalmasra és ismétlődőre sikeredtek, hála annak, hogy sokukat több ízben látni fogjuk, de szintén nem lehetne túl jókat elmondani a zenékről és a hangokról sem, bár szerencsére zenéinket kiválogathatjuk, sőt teljesen ki is kapcsolhatjuk, a hangok esetében viszont mindenképpen jár a levonás, hiszen az autók hangjai inkább hasonlítanak a centrifuga hangjához, mint egy gépjárműéhez.
Ez azonban még nem jelenti azt, hogy a Need For Speed új epizódjának kézi konzolos változata rossz lenne. Sokan ott követnek el hibát az értékelésükkel, hogy a nagytestvéréhez hasonlítják a programot, amely sem kívül, sem belül nem állja meg a helyét. A mi értékelésünk sokkal inkább a PlayStation Portable autós játékainak felhozatalához lesz mérve, illetve a sorozat ezen a platformon is megjelent elődeihez. Ennek alapján bátran kijelenthetjük, hogy az idei felhozatalban egyelőre abszolút futamgyőztes (persze még hátra van a Gran Turismo és a MotorStorm is, így korai lenne az öröm), de a teljes kínálttal szemben is megállja a helyét, még akkor is, ha nem azt nézzük, hogy egy új Need For Speed játékkal játszunk. A PSP szintjéhez képest ugyanis tűrhető a kinézete, hosszas és egy ideig változatos játékélményt kínál, tehát minden erénye megvan a sok negatívum mellett is. Aki el tudja nézni neki a hibáit, és nem vár többet egy játéktól, minthogy jót szórakozzon vele, annak tökéletes választás lehet egy hosszabb utazás, vagy egy viharos, áramszünetben átélt estéhez.
Értékelés: 7/10