Damnation – Játékteszt

A Blue Omega Entertainment csapatát, és vele a Damnationt egy modkészítő verseny alkalmával karolta fel a Codemasters, de látva a végeredményt, talán sokkal jobb lett volna, ha megmarad a modifikáció szintjén a produktum.

Az EPIC még valamikor 2004-ben hirdette meg a Make Something Unreal elnevezésű modkészítő versenyt, amit ugyan nem  a Damnation nyert meg, mégis látott lehetőséget a termékben a Codemasters, így a brit kiadó felkarolta az amatőrökből álló csapatot, és a sok-sok mod készítése után egy komoly megbízatással látta el a közben komoly fejlesztőstúdióvá átvedlett Blue Omega Entertainment csapatát. A srácok minden támogatást megkaptak, a fenekük alá pakolta a Codies vezetősége az Unreal Engine 3-at, így tényleg minden adott volt, hogy egy modifikációból teljes értékű, dobozos, boltokban is értékesíthető alkotást kreáljanak. Hogy milyen lett a végtermék? Nos, a kezdeti koncepció bizakodásra adott okot, a steampunk univerzum, a manapság egyre szélesebb körben terjeszkedő vertikális shooter játékmechanika kiváló elgondolásnak tűnt, a megvalósítás azonban csúnyán elhasalt, így szerkesztőségünk által vésett tesztek közül ez lesz az első, amire igazán ráaggathatjuk az év citrom-díját, és gyanítjuk, idén ezt már nem is múlja felül egy cím se.

A játék története szerint a huszadik század elején járunk és egy olyan alternatív múltban élünk, ahol az amerikai polgárháború immáron több mint negyven esztendeje tart, így történelem könyveinket akár a kukába is hajíthatjuk. Az észak és dél csatározása nemcsak szegénységet és halált hozott az emberekre, hanem komoly ipari forradalom vette kezdetét. A Prescott Standard Industries elnöke, Lord Prescott iparmágnás a háborúból szerzett vagyon mellett azonban nem éri be ennyivel, így magánhadsereget toborozva arra készül, hogy földbe tiporja a Konföderáció és az Északi Szövetség hadseregét, majd egyesítve a két részre szakadt országot, egy saját uralma alá hajtott Egyesült Államokat hozzon létre. Főhősünk, Hamilton Rourke egy rebellis csoport tagjaként azt a feladatot kapja, hogy negyedik félként próbálja visszahozni a rég elfeledett békét. Prescott Industries óriási zsoldos hadserege az utolsó független várost ostromolja, és ha ez is elbukik, akkor Amerika sosem lábal ki jelenlegi helyzetéből és az állandó sötétség és káosz lepi el a kontinenst.

A Damnation egy külső nézetes akciójáték, azonban a fejlesztők mindezt rengeteg kalandelemmel vegyítik, továbbá az sem ritka, hogy komoly fejtőrök megfejtése szükségeltetik egy-egy cél sikeres teljesítéséhez. Ezen kívül platform elemektől sem mentes a játék. Főhősünk laza könnyedséggel mászik falra, ugrál platformról platformra vagy pattog ide-oda, így nem nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy a Prince of Persia és a Gears of War találkozásáról van szó, sőt, az első problémák talán itt kezdődnek, ugyanis az egyedi ötletek kimerültek a steampunk univerzum megalkotásában. Minden más elem, így a játékmechanikát jellemző részek is egy az egyben koppintások, és ahelyett, hogy legalább jól implementálták volna ezeket a termékbe, tele van bosszantó, idegesítő hibákkal az egész. Például fegyverekből egyszerre mindössze három lehet nálunk, azonban ezekből az átalakított, a kort idéző csúzlikból egyedül a gépkarabélyt célszerű rendszeresen bevetni. Hiába vannak a játékban találó nevet viselő karabélyok, például az "Arany Sólyom", ami a Magnum elve szerint működik, vagy a vonatsíneket földhöz szegező szögeket kilövelő csúzli, ezekhez képtelenség megfelelő mennyiségű töltényt összeharácsolni, ráadásul hihetetlen nehéz velük célozni, illetve pontatlanságuk is az őrületbe kergeti az embert, így mindez rengeteget ront az összhangon.

Emellett a játék irányítása és kamerakezelése is el lett baltázva, pedig a benne rejlő lehetőségek, a potenciál megvolt, a megvalósítás mégis balul sült el. A játékban a platform elemek mellett motorokat, gőzzel hajtott, a steampunk univerzumára jellemző járgányokat irányíthatunk, amikkel egyik pontból a másikba kell majd átvezetnünk. Azonban ezek irányítása förtelmesen frusztrálóra sikeredett, és nemcsak a kanyarodás, de a kétkerekű motorok úton tartása is igazi művészetnek ígérkezik. Ugyanez elmondható főhősünk irányításáról is, kár is szót pazarolni rá. A platform elemeknél a kamerakezelés okoz majd idegörlő perceket, továbbá Altairt megszégyenítő akrobatikus mutatványok kivitelezésénél érezhetően nem hat Hamilton Rourke-ra a gravitáció, így az egész önparódiába torkollik. Egyediség apró csíráját mutatja a "Spirit Vision" névre keresztelt képesség, aminek lényege, hogy Rourke látja a pályán lévő összes karakter auráját. Az ellenfeleket körülölelő aura piros színű, míg a csapattársakat vagy a semleges karaktereket kék aura veszi körül. Miután sikeresen bemértük az ellenfél helyzetét, már csak memorizálni kell azt és könnyű szerrel lekaphatjuk őket. Haszna? Semmi, gyakorlatilag egy jól mutató funkció, de mivel a ránk támadó robotok, és manipulált zombik MI-je a nullához konvergál, gyakorlatilag fedezékek keresése nélkül, eszetlen módon végig hentelhetjük a küldetéseket. Mindez a nemtörődömség jellemzi a csapattársak intelligenciáját is, akik a "fuss és lőj" parancsokon kívül nem sokat értenek, hasznuk pedig szintén semmi.

További negatívumként említhetjük a játék megvalósítását, ugyanis egyetlen percig se tűnik fel a játékosnak, hogy az Unreal legújabb grafikus motorja dübörög, vagyis inkább dohog a játék alatt. A közeli textúrák elmosódottak, kidolgozatlanok, az embert pedig sokszor a sírógörcs környékezi, hiszen ilyet napjainkban egyszerűen nem szabadna piacra dobni, főleg az olyan játékok korában, mint a Gears of War, vagy a Crysis. A hangok terén se történik változás, az összecsapott munka itt is érezteti hatását, és mind a szinkronhangok, mind a fegyverek, járművel hangjai az igénytelen kivitelezést képviselik.

A Damnation tipikusan annak a példája, hogyan kell egy viszonylag jónak ígérkező alapkoncepciót teljesen elrontani. A csapat minden bizonnyal túl nagyot akart elsőre szakítani, és minden jó ötletet megpróbáltak a Damnationbe zsúfolni, de beletört a bicskájuk, és egy összecsapott, trehány munkát sikerült kipréselniük magukból. Nem is meglepő, hogy a Codemasters azóta szélnek eresztette a srácokat, hiszen nem dicsőség az év citrom-díját birtokolni.

Értékelés: 2/10