Kategóriák: Hírek

PS3 Slim – Újabb pletykák és árcédula

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A brit Telegraph értesülései szerint a továbbra is hivatalos megerősítésre váró PlayStation 3 Slim már pontos árcédulával is rendelkezik, és úgy tűnik, két külön verzióban kerül majd a polcokra.

A brit magazin ugyanis a német Amazonon található információk szerint úgy kalkulálta, az augusztus 19-e és 23-a között tartott kölni GAMESComon bejelentésre kerülő PlayStation 3 Slim nyitóára sokkal alacsonyabb lesz, mint évekkel ezelőtt az első "generációé", és az akkori 300 angol font helyett ezúttal 260 fontért már hazavihető lesz a legkisebb modell. Ugyanis a Telegraph értesülései szerint két verzióban lesz majd kapható a vékonyabb, karcsúbb, és sok specifikációban módosult konzol. A Sony állítólag egy 40 GB-os és egy 80 GB-os kiszerelést tervez.

 

A konzol érkezését amúgy egyre biztosabbnak tekinthetjük, ugyanis a Japán boltok szépen lassan kezdenek kiürülni, a Sony nem tervezi, hogy utánpótlásokat küldjön, vagyis a cég  már nem vesz fel több rendelést a fekete, fehér és ezüst színű, 80 GB-os PlayStation 3 modellekre. Mindez pedig egyértelműen jelzi, valami bizony készülőben van.

AddThis Website Tools

Legfrissebb bejegyzések

Megjelenési dátumot kapott a SunderfolkMegjelenési dátumot kapott a Sunderfolk

Megjelenési dátumot kapott a Sunderfolk

Engedd, hogy elragadjon egy varázslatos fantáziavilág, ahol a hagyományos asztali játékok öröksége ötvöződik a modern…

2025-03-26
Rogue Waters – JátéktesztRogue Waters – Játékteszt

Rogue Waters – Játékteszt

Körökre osztott kalóz játék természetfeletti erőkkel. Állj bosszút és hódítsd meg a tengereket!

2025-03-25
Confronted – Early Access JátéktesztConfronted – Early Access Játékteszt

Confronted – Early Access Játékteszt

Fedezd fel a Confronted sötét, elhagyatott kastélyának misztikus titkait, ahol minden lépés egy új rejtélyhez…

2025-03-25

MACROSS – Shooting Insight – Játékteszt

A Macross egy szerethető játék akar lenni, de olyan alapvető problémákkal küzd, ami miatt sajnos…

2025-03-24

Sancticide – Korai hozzáférés – Játékteszt

Mi a jó, mi a rossz, de leginkább rendes leszel vagy gonosz?

2025-03-23