Pokolba taszítva – Filmkritika

Sam Raimi a Marvel bérmunkásaként évekre lekötötte magát a képregényes banda egyik legismertebb karaktere, Pókember filmes verziója mellé, de a harmadik rész sikertelensége után rövidebb szabadságra vonult, amiből aztán megszületett a Pokolba taszítva.

Sam Raimi igazán tehetséges rendező hírében áll, akik viszont a Pókember-trilógia kapcsán ismerték meg nevét, minden bizonnyal hitetlenkedve olvassák ezeket a sorokat, pedig a direktor fénykorában olyan remekművekkel ajándékozta meg rajongóit, mint a Darkman, vagy a Gonosz halottak részei aminek negyedik epizódját epekedve várja a világ minden horror stílust valamennyire is kedvelők többsége. Éppen ezért óriási meglepetés érte a szakmát, amikor a Pókember harmadik részének sikertelensége után – hiába az anyagi siker, a kritikusok és a közönség is pocsék mozinak tartja a legutóbbi részt, hozzá teszem, teljesen jogosan – rövid pihenőre vonult Raimi, aki végül szabadságában is munkával ütötte el idejét, csak ezúttal bérmunka helyet teret engedhetett saját ötleteinek, így testvérével, Ivan Raimivel karöltve visszanyúlhatott gyökereihez, ahhoz a stílushoz, ami mindig is a szíve csücske volt, ahhoz a stílushoz, melyben mindig is legjobban ki tudta fejezni önmagát.

Christine Brown szép karrier előtt álló Los Angeles-i hitelügyintéző, aki boldogan él jóképű barátjával, Clay Dalton professzorral. Életük addig a napig csodás, míg Christine-t fel nem keresi a bankban a rejtélyes Mrs. Ganush, hogy a házát sújtó jelzálóghitel törlesztésére haladékot kérjen. A csinos, fiatal nőnek el kell döntenie, mi a jobb: ha jóindulatú az öregasszonnyal, vagy ha megtagadja a segítséget, hogy bizonyítsa rátermettségét főnöke, Mr. Jacks előtt, és előléptessék? Christine az utóbbi mellett dönt, és az előtte térdeplő öregasszonyt látványosan megszégyenítve elküldi, aki bosszúból átokkal sújtja, pokollá változtatva életét. A Lamia átok lényege, hogy gonosz szellem kezdi kísérteni a lányt, és csak pár napja marad, mielőtt elnyeli a pokol. Mivel szkeptikus barátja egyáltalán nem érti őt, a halálra rémült lány felkeres egy látnokot, hogy megmentse lelkét az örök kárhozattól. A médium mindent bevet, hogy Christine élete visszatérhessen a normál kerékvágásba. Ahogy a gonosz erők közelednek, a lánynak szembesülnie kell az elképzelhetetlennel: milyen messzire képes elmenni, hogy megszabaduljon az átoktól?

Raimi pedig a ’80-as években tökélyre fejlesztett horrortudományának minden egyes elemét felhasználja a moziban, aminek jól felépített cselekménye megfelelő ívben ível felfelé, miközben jól megválasztott sorrendben váltogatja az ismert trükköket, úgy mint a feszültséggel teli ijesztgetéseket, a vérmocskos, gusztustalan, gyomorforgató elemeket, miközben maga a film egy gonoszan pergő hullámvasút, amiben a tetőponton ébredő feszültséget ironikus humorral, groteszk, komolyan a legkevésbé sem vehető burleszkkel vegyíti. A teljességhez pedig csipetnyi adalékként egy tisztességesen összerakott forgatókönyv, valamint a Mulholland Drive operatőrének, Peter Demingnek mesteri képei társulnak, amit egyértelműen a színészi játékok kovácsolnak végleges egységgé. 

Sam Raimi a kisujjából rázta ki ezt a Pokolba taszítva című filmet, viszont olyan profizmussal tette mindezt, hogy nyugodtan kijelenthetjük, az eddig megszokott teszkógazdaságos tini horrorok sorában üde kivételnek számít a film, mely a ’80-as évek klasszikusait idézi, természetesen némileg modernizált külsővel felvértezve. Ezek után csak remélni tudjuk, hogy "a barátságos és közkedvelt" Pókember kicsit háttérbe szorul, Raimi pedig végre összehozza nekünk a Gonosz halottak várva várt negyedik részét.

Értékelés: 8/10