Kategóriák: PC hírekXbox 360 hírek

Comic-Con 09 – Left 4 Dead 2 – Bayou Cabin Gameplay

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A múltkori nagyon rövid, mocsaras pályát prezentáló gameplay videó után ma reggel egy sokkal hosszabb, újabb térképet bemutató kedvcsináló futott be a novemberben debütáló Left 4 Dead 2-ből.

Az öt részből álló kampányban új szereplőket is kapunk, így egy egy futball edző, egy tévériporter, egy szerelő és egy kétes hátterű úriember négyesfogatával kell a zombikat irtanunk. A bővített fegyverarzenálban helyet kap a már korábban is emlegetett láncfűrész és balta, viszont új infó, hogy serpenyővel is kergethetjük az élőhalottakat. Két új főellenfélre is számíthatunk. Charger és a Wandering Witch, előbbi brutális, hihetetlen erejét közelharcokban fogja ellenünk fordítani, utóbbi pedig elődjével ellentétben nem egy helyben ülve várja majd az ellenfeleket. Ezen kívül lesznek nappali harcok, amiket a tegnap bejelentett új helyszínek egyikén, New Orleans-ban vívhatunk meg.

AddThis Website Tools

Legfrissebb bejegyzések

TEMTEM – Landolt az utolsó frissítésTEMTEM – Landolt az utolsó frissítés

TEMTEM – Landolt az utolsó frissítés

A Humble Games Pokémon-like MMO-ja a TEMTEM, a tavalyi bejelentés után most megkapta az utolsó…

2025-05-27
Cubic Odyssey – Korai hozzáférés betekintőCubic Odyssey – Korai hozzáférés betekintő

Cubic Odyssey – Korai hozzáférés betekintő

A Cubic Odyssey a Minecraft és a No Man's Sky főbb elemeit próbálja vegyíteni egy…

2025-05-26
The Precinct – játéktesztThe Precinct – játékteszt

The Precinct – játékteszt

Averno City egy bűnnel teli, kaotikus város, ami rád vár, hogy rendet tégy! Vagy legalábbis…

2025-05-25
Lilo & Stitch: A csillagkutya – FilmkritikaLilo & Stitch: A csillagkutya – Filmkritika

Lilo & Stitch: A csillagkutya – Filmkritika

Újabb élőszereplős adaptáció érkezett a mozikba a Disney kínálatából. Ezúttal a korai 2000-es évek egyik…

2025-05-23
The Hundred Line: Last Defense Academy – játéktesztThe Hundred Line: Last Defense Academy – játékteszt

The Hundred Line: Last Defense Academy – játékteszt

Száz nap. Egy iskola. Egy világ, amely csendben várja a pusztulását – vagy a megváltását.

2025-05-21