Transformers: A bukottak bosszúja – Filmkritika

Két év kihagyás után visszatértek Michael Bay gigarobotjai, hogy Sam Witwicky-vel összeállva az Autobotok ismét felvegyék a harcot esküdt ellenségeikkel, az Álcákkal.

A Hasbro óriásrobotai se kerülhették el végzetüket és 2007-ben a Paramountnak és a Dreamworks-nek köszönhetően Michael Bay filmvászonra álmodta az Álcák és az Autobotok ádáz, Földön zajló csatáját. És ugyan az első rész nem rengette meg a kis világomat, azért összességében elmondható volt róla, hogy látványban nagyon rávert az akkori mezőnyre, ráadásul volt egy sajátos, egyedi bája a filmnek, ami miatt le lehetett ülni, és végignézni.

A folytatás azonban más tészta, kicsit a túl sokat akart a szarka esete, aztán pedig szépen két szék közé esett helyzet alakult ki. Persze a mai tinikorosztály zabálni fogja a Transformers 2-öt, ugyanis ez nekik szól, mondandó nélkül. Amikor a főszereplő csajt alakító Megan Fox úgy nyilatkozik, hogy – nem szó szerinti idézet – „Fogja be mindenki a száját, és inkább élvezzük a mozit”, akkor én első körben nem feltétlenül arra számítottam, hogy 2,5 órán át nem kapok mást az arcomba, mint agyatlan, logikai buktatókkal teletűzdelt mesét, amit némi látványosan megkomponált akcióval akarnak a torkomon lenyomni.

Pedig az óriásrobotok harcának második felvonásának sajtóvetítése előtt bíztam benne, hogy a rendező tanult előző hibájából és végre egy összefüggő, értelmet közvetítő, koherens sztorival is megfejeli a sorozat második darabját, de ebben sajnos nem sikerült fejlődnie Bay-nek. Pedig a rendezés már alakul, sőt, kifejezetten jónak mondható, ugyanis nincsenek idegesítő kamerarángások, az akciók valóban jól megkomponáltak, a robotok közötti párharcok során pedig párszor leesett az állam – elég ha a nyitójelenetre gondolok. A történet hiányossága felett azonban nehéz elmenni, gyakorlatilag egymás után dobált jelenetek sokaságát láthatjuk, amit sikerült megfejelni a nagyon hosszú játékidővel, így duplán frusztrálóan hat az egész. Ezen kívül nincsenek jól eltalált arányok, a folytatás egy igazi hullámvasút, ami az első percben felvisz a legmagasabbra pontra, majd a film végéig ott tart. Igazi akcióorgia a Transformers 2, erre tényleg nem lehet panaszunk, de a hosszú játékidő miatt egy idő után unalmassá, egyhangúvá válik az egész, gyakorlatilag érdektelenné válnak a látványban mindent verő jelenetek is.

Az új karakterek, robotok se mondhatók telitalálatnak, szerepük, súlyok gyakorlatilag elenyésző, központi szerepet pedig alig kap valamelyik, így lényegében elvesznek a film két és fél órája alatt. Kivétel talán a két iker, Szán és Sárhányó, akik inkább vicceikkel próbálják felhívni magukra a figyelmet, kevesebb, mint több sikerrel. Az új belépők közül egyedül a bicegő, őskövület Röptűz az, aki nagyon jól el lett találva, kétségkívül a film egyik legjobb, sajnos igencsak rövid életű óriása. A humanoid szereplők között egyetlen egy új belépő van, sajnos említésre se méltó a szerepe, viszont hatalmas nagy baklövésnek találtam, hogy John Turturro szerepeltetését csak a film második felében kezdték el, pedig a sokáig várt ütős poénok, az állandó odaszúrógatós beszólások egyértelműen csak az Ő száját hagyják el, és a kicsit lagymatag narratívát egyedül ez tudja még valamennyire feldobni, megmenteni.

A Transformers: A bukottak bosszúja nem rossz film, igazi popcorn-ropogtatós mozi, de a Star Trek újragondolt verzióját jegyző forgatókönyvíró duó, Roberto Urci és Alex Kurtzman egyszerűen ezúttal képtelen volt élettel és összefügéssekkel teli szkriptet írni, ami egyértelműen rányomja a bélyegét az egész folytatásra. Hiába a 2,5 órán keresztül tartó pergős, akció és zúzda, a látványos robot-robot elleni küzdelmek állandó arcunkba tolása, egyszerűen ezzel csakis egy bizonyos réteget képes lefedni a film, ami így is kasszát robbantott, csakhát van egy sokkal szélesebb célközönség, akik ennél már többre vágynak.

Értékelés: 6/10