Kategóriák: PC hírek

E3 2009 – Még az idén megjelenik a StarCraft II

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az örömteli hírt a Blizzard elnöke, Mike Morhaime jelentette be egy pre-E3 befektetői előadás keretén belül. Így a korábbi találgatásoknak vége, idén év vége előtt biztosan jön a StarCraft II.

A befektetőknek tartott előadáson jelentette be Mike Morhaime, a Blizzard elnöke, hogy terveik szerint még az idei esztendő vége előtt piacra dobják a StarCraft II első felvonását,  ami aTerran, kampány lesz – címe: "Terrans: Wings of Liberty", amit majd másodikként követ a "Zerg: Heart of the Swarm", végül pedig  a "Protoss: Legacy of the Void" részt kapjuk meg. Morhaime azt is megjegyezte, hogy az őszi-téli megjelenést nem kell száz százalékosnak venni, ugyanis ha a csapat úgy ítéli meg a nyáron rajtoló bétateszt után, hogy van még mit átgyúrni a játékon, akkor bizony nem fognak időben kijönni az első epizóddal, hiszen mindig is a tökéletességre hajt a Blizzard.

 

AddThis Website Tools

Legfrissebb bejegyzések

TEMTEM – Landolt az utolsó frissítésTEMTEM – Landolt az utolsó frissítés

TEMTEM – Landolt az utolsó frissítés

A Humble Games Pokémon-like MMO-ja a TEMTEM, a tavalyi bejelentés után most megkapta az utolsó…

2025-05-27
Cubic Odyssey – Korai hozzáférés betekintőCubic Odyssey – Korai hozzáférés betekintő

Cubic Odyssey – Korai hozzáférés betekintő

A Cubic Odyssey a Minecraft és a No Man's Sky főbb elemeit próbálja vegyíteni egy…

2025-05-26
The Precinct – játéktesztThe Precinct – játékteszt

The Precinct – játékteszt

Averno City egy bűnnel teli, kaotikus város, ami rád vár, hogy rendet tégy! Vagy legalábbis…

2025-05-25
Lilo & Stitch: A csillagkutya – FilmkritikaLilo & Stitch: A csillagkutya – Filmkritika

Lilo & Stitch: A csillagkutya – Filmkritika

Újabb élőszereplős adaptáció érkezett a mozikba a Disney kínálatából. Ezúttal a korai 2000-es évek egyik…

2025-05-23
The Hundred Line: Last Defense Academy – játéktesztThe Hundred Line: Last Defense Academy – játékteszt

The Hundred Line: Last Defense Academy – játékteszt

Száz nap. Egy iskola. Egy világ, amely csendben várja a pusztulását – vagy a megváltását.

2025-05-21