Indiana Jones and the Staff of Kings (PSP) játékteszt

Indiana Jones visszatért, de a next-gen konzolok helyett megelégedett a kiscsoporttal is. Talán rosszul tette? Most kiderítjük…

Ha nem számoljuk a Lego Indiana Jones: The Original Adventures alkotást a múltban megjelent eredeti Indy-játékok közé, akkor utoljára 2003-ban kaptak a játékosok egy igazi ostorcsattogtatós kalandot Indiana Jones and the Emperor’s Tomb címmel. Azóta is csend honolt Mr. Jones hivatásos kalandor körül, egészen a jelenig, hiszen megérkezett az Indiana Jones and the Staff of Kings, aminek hála Indy ismét kézbe veszi korbácsát, fejébe húzza krokodilvadász kalapját, és nekivág egy újabb kalandnak.

Ez a kaland viszont egy kicsit más, mint a többi volt. Itt most ne a játék belső tartalmára gondoljunk, hanem sokkal inkább arra, hogy kizárólag a kisebb, nem next-gen platformokra jelent meg, így Nintendo DS-re és Wii-re, valamint a Sony két kifutófélben lévő konzoljára, a Playstation 2-re, valamint a Playstation Portable-re. Hogy a döntésben milyen célok vezérelték az illetékeseket, sajnos nem tudjuk, de az biztos, hogy komoly csalódást okozhattak az Indiana Jones-rajongóknak, főleg azoknak, akik csodaszép grafikát vártak, vagy nem rendelkeznek a fenti konzolok valamelyikével. Természetesen van azért mentőöv szép számmal a csapat hadihajóján, a tartalommal mindenkit kárpótolhatnak, hogy ez megtörtént-e, rögtön kiderítjük, tartsatok velünk!

Az igazi sztori 1939-ben veszi kezdetét San Franciscóban, de egy betanuló pálya erejéig visszatérünk az 1922-es esztendőbe, méghozzá Panamába, amit később ismét meglátogatunk majd. Utazgatásaink során eljutunk többek között még Isztambulba és Nepálba is, célunk pedig, hogy megtaláljuk a királyok botját, hiszen kalandorok vagyunk, kalandra vágyunk, egy ilyen ereklyét pedig vétek lenne nem felkutatni. A játék sztorija egyébiránt elég szépen a régebben bejelentett (és azóta már törölt) Indiana Jones and the Staff of Moses PSP exkluzív alkotásra hajaz, így nem kizárható az a tény, hogy az illetékesek ezt a projektet támasztották fel, és bővítették ki, valamint portolták át más platformokra. A történetben továbbá ne számítsunk nagy csavarokra, apró szálakat belevarrtak a felelősök, azonban világrengető dolgokat ne várjunk, jó-jó, de nem kiemelkedő.

A játékmenetet szintén össze lehetne foglalni a fenti kijelentéssel, de természetesen nem fogjuk ennyivel elintézni, ezért lássuk részletesen is. Az alkotás stílusa a hátsó nézetes akciójáték kategóriába skatulyázható (TPS), bár a kamerakezeléssel akadnak gondok, főleg amikor fontos is lenne látnunk valamit. A játék öt nagy részre csoportosítható, városok, vagy földrajzi helyek szerint (plusz betanuló pálya és egy érdekes végkifejlet, hogy a játék végeztével elérhető bónusz matériát meg se említsük, ezt fedezzétek fel ti magatok, érdemes lesz!). Mind az öt elkülöníthető rész egyenként hét pályából áll, tulajdonképpen ez adja a játék gerincét. Minden egyes kis felvonás továbbá egy olyan ördögi kör része, amiből sajnos nem képes kitörni az új Indiana Jones-játék. Ez nagyjából annyit tesz, hogy minden szinten be kell jutnunk valahová, ott valamit tennünk kell, majd találkozunk kell egy fő gonosszal, de előtte még megoldunk kétpályányi fejtörőt, hogy végül elszökhessünk onnan, ahová betolakodtunk. Erre a koncepcióra épült fel a játék, mely első körben unalmasnak hangzik, és hosszú távon tulajdonképpen az is, de a változatos helyszínek, a helyenkénti fejtörők és egyéb pozitív tulajdonságok hamar el tudják feledtetni velünk a sérelmeket. 

Az előttünk álló pályákon szó szerint átverekedjük magunkat. Jones úrszámos kombóját megtanulhatjuk, amelyek segítenek a semmiből előtörő rosszfiúk megleckéztetésében, és itt tulajdonképpen el is érkeztünk a játék gyengéjéhez. A kombók és a verekedések látványosak, ám az ilyen pályákon általában egy kis helyiségbe vagyunk beszorítva, ahol találunk néhány ajtót, ezeken pedig özönlenek be a jóarcú fiatalemberek, akiket kivétel nélkül rendre kell intenünk. Ez a megoldás már öt évvel ezelőtt is unalmas volt, és itt sem lesz ez másképpen. Hiába az összetörhető berendezés, valamint a felvehető tárgyak (verekedhetünk székkel, tányérokkal, üvegekkel, ásókkal stb.) a számtalan ránk rontó egyed az általános iskola negyedik osztályáig sem jutott el, legalábbis az intelligenciaszintjük abszolút erről árulkodik. Berohannak, megvárják, míg megütjük őket, néha talán mi is bekapunk egy jobbhorgot, és ennyiben ki is merült szerencsétlenek agykapacitása. Sajnálatos tény, hiszen ha változatosan támadnának, netán többen összefognának ellenünk (néha előfordul), akkor sokkal nagyobb kihívásban lenne részünk. Persze azért a fejlesztők gondoskodtak némi színesítésről, ennek hála alapfelszereltségképpen kapunk egy ostort, valamint egy kispisztolyt. Utóbbi az átlagos pályákon nem jut nagy szerephez, míg az ostor hasznos segítség, persze ez is csak addig, amíg meg nem unjuk. Kombózni nem tudunk vele, és csak kétféle támadása van, az egyik mikor az ellenfél lábát kapjuk el és elgáncsoljuk, a másik pedig a sima odacsapás, ami majdhogynem haszontalannak tekinthető.

A fent felvázolt negatív összképen természetesen még javíthatnak apróságok. Ilyen például az a néhány fejtörő, ahol valóban gondolkodnunk kell, nemcsak a PSP gombjain erősíteni ujjainkat, de ezenkívül is számtalan apró és jó pofa momentumba futhatunk, amelyek emelik az alkotás színvonalát, az biztos, hogy ügyességünkre szükségünk lesz, csak sajnos ritkán. Ha a sok verekedős részt is sikerült volna ilyen minőségűre megcsinálniuk a programozóknak, nem lenne sok rossz szavunk a játékra, de így sajnos mégis lehet.

Mindemellett a produktum szavatosságát növelheti még a gyűjtögetés is. Minden pálya elején felvázolják nekünk, hogy mennyi ereklyét, valamint dicsőségcsillagot kaphatunk a sikeres teljesítés után, persze csak akkor, ha betartjuk a feltételeket. Ezek általában egyszerű feladatok lesznek, így például időre kell végrehajtanunk egy adott szakaszt, vagy bizonyos életerőnek meg kell maradnia a pálya végére. Ha ezeket sikerül teljesítenünk, értékes extrákat vásárolhatunk belőlük, például feloldhatunk exkluzív koncepciós rajzokat, képeket, de karakterünket is erősíthetjük velük, így nagyobb életerőt, vagy éppen nagyobb sebzést adhatunk Mr. Jones képességeihez. Tehát saját rekordjaink megdöntése is célként loboghat előttünk a játék betöltése után, mivel minden egyes feladatot nem valószínű, hogy első végigjátszásra sikerül véghezvinnünk.

Az Indiana Jones and the Staff of Kings ahány platformra megjelent, annyi irányítási sajátossággal bír. A Nintendo marokkonzolján a ceruzát használja ki, míg Wii-n értelemszerűen az exkluzív kontroller előnyeit kamatoztatja. A Playstation két konzolján a joystick kapott jelentős szerepet az irányításban. Mivel mi a játék PSP-s verzióját teszteltük, így csak egyetlen joy állt a rendelkezésünkre, ám az alkotás így is kezes bárányként viselkedett, tehát alapjaiban könnyű irányítással bír. Az említett joystick a mozgásért felelős, míg a PSP alakzatos gombjaival a kombókat bírhatjuk működésre, a ravaszok pedig a nálunk található ostort, pisztolyt, valamint a célzó rendszert keltik életre. A gombkiosztás tehát rendben van, az irányítás egyáltalán nem nehézkes, amit viszont negatívumként kell megemlíteni, az a kamerakezelés. Általában hátulról, megfelelő szögben látunk karakterünkre, de sokszor előfordul, hogy a kamera megzavarodik, és vagy nem látunk semmit, vagy csak egy részletét annak, amit szeretnénk. Ez leginkább a harcok és fejtörők során idegesítő, de leginkább a küzdelmek alatt, hiszen alapjaiban is unalmas a játék ezen része.

Az alkotás kinézete sem túl kiemelkedő. A kis kézi konzol szintjét ugyan eléri, de sem többet, sem kevesebbet nem nyújt annál. Lehetett volna még csiszolgatni rajta ez tény, de aki megveszi, az bizonyára nem a kinézetében fog csalódni, hanem a kissé elbaltázott és unalmas játékmenetben.

Nem lett egy rossz játék az Indiana Jones and the Staff of Kings, viszont hiányosságai mellett nehéz elmenni szó nélkül. 2009-ben már kevés az, ha átverekedjük magunkat a pályák többségén, és ismétlődő, sablonos játékmenettel találjuk szembe magunkat. Az Indiana Jones-rajongók nyilván nem így tekintenek a játékra, hiszen nekik minden egyes perc, melyet a mesterrel töltenek, élmény, ők bátran feljebb vihetik a végeredményképpen megadott pontszámot, amely lehet, hogy első pillantásra alacsony, de a jó ötletek összeadása mellett sem lehetne feljebb pontozni az alkotást. A többi verzió nem kizárt, hogy jobban sikerült, de a Playstation marokkonzoljára írt változat nagy hiányosságokkal küzd. Talán jobban jártunk volna, ha next-gen konzolokra és PC-re is fejlesztenek az illetékesek? Meglehet…

Értékelés: 6,5/10