Számos édekes információ látott napvilágot az Assassin’s Creed 2-ból, mely előzetes információink szerin november 20-án debütál, gyűjtői kiadvány is érkezik, de Nintendo DS-re ezúttal nem lesz folytatás.
A UbiSoft az idei E3 alatt jelentette be, hogy az Egyesült Államokban november 17-én debütál az Assassin’s Creed folytatása, mely a középkori Itáliában játszódik. A montreáli stúdió fejlesztette produkció a friss jelentés szerint Európában november 20-én debütál és a Play.com információval ellentétben biztosan nem készül egyelőre Nintendo DS-es verzió, így az első rész marokkonzolos verziója egyelőre nem kap folytatást.
Ellenben kapunk gyűjtői kiadványt, mely a Black Edition nevet kapta és három extra küldetést, műanyag Ezio figurát, egy 64 oldalas, keményfedeles, bőrkötésű könyvet, valamint egy számos nyalánkságot tartalmazó kulisszatitkok DVD-t rejt majd.
A UbiSoft egyik munkatársa, Sebastien Puel egy interjúban pedig elárulta, hogy a második rész sokkal kiszámíthatatlanabb és változatosabb lesz, mint elődje, így minden bizonnyal búcsút inthetünk a repetitív játékmenetnek. Például az egyik küldetésben a feladatunk a bérgyilkolás lesz, addig a következőben mondjuk csak információkat kell szereznünk vagy csak meg kell valakit félemlíteni. Ezen kívül a harcrendszer is kibővül, sokkal több lehetőségünk lesz valakit likvidálni és számos stratégia közül is választhatunk. Mivel a játékban újszerű őrséget kapunk, akik különböző fegyverekkel lesznek felvértezve az első rész őrről őrre való gyilkolászása is a múlté, a jövőben bizony gondolkodni és előre tervezni kell, ha túl akarjuk élni a küldetéseket.
A World of Warships: Legends az év legcsodálatosabb időszakát ünnepli a Winter Fleet visszatérésével, három…
A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…
Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…
A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…
A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…
Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…