Angyalok és démonok – Filmkritika

A Da Vinci kód filmes sikere után egy percig sem volt kérdés, hogy a szimbólumkutató Robert Langdon története nemcsak könyves formában kap ismét reflektorfényt, hanem Hollwodd ismét megtalálja magának a professzort és kalandjait.

Dan Brown neve minden bizonnyal mindenki számára ismerősen cseng, ha már nem, akkor a két évvel ezelőtt filmvászonra álmodott egyik híres regénye, a Da Vinci kód kapcsán. A híres regényíró szeret olyan vallási kérdéseket feszegetni alkotásaiban, melyek minden bizonnyal felháborodásra késztetik az egyházat, és nagy valószínűséggel hatásvadász írományainak köszönhetően az olvasókat is, akik hajalanak az olyan sztorikra, melyek mozgatórugója az összeesküvés-elméletek egyvelege. Az olyan teoriákat, melyek bizonyosságot sosem nyertek, de mint kérdés, mindig is ott lebegtek a fejünk felett.

A professzorok sem élnek mind nyugodt életet. Robert Langdon (Tom Hanks) ugyan könyvek között érzi a legjobban magát, különleges tudományára azonban az egyetemeken kívül is szükség van. Régi kódexek tanulmányozása közben merül fel benne a gyanú, hogy új életre kelt egy középkori, titkos testvériség. Az illuminátusok a történelem leghatalmasabb földalatti szervezete volt – aki viszont kapcsolatba kerül vele, esetleg a titkait próbálja kifürkészni, az életével játszik. De Langdon kutakodásai során egy másik, talán még hatalmasabb ellenséggel is kénytelen szembe nézni: a társaság ősi ellenségével, a katolikus egyházzal. Az illuminátusok pokolgépe már élesítve van, ezért a professzor kénytelen Rómába repülni, hogy megkeresse. Egy rejtélyes olasz nő (Ayelet Zurer) és több száz éves szimbólumok segítségével száguld a bomba nyomában. Lepecsételt kripták, sötét katakombák, elhagyott katedrálisok és a világ legjobban őrzött páncélszekrénye sem állíthatja meg.

A Da Vinci kód esetében előbb láttam a filmet, és csak utána olvastam el a könyvet, így a sokak által pocséknak vélt mozi nekem kifejezetten hangulatosra, érdekfeszítőre sikeredett, minden percét élveztem. A mozi tele volt talányokkal, olyan logikai kérdésekkel, melyekre az a néző, aki korábban nem olvasta a regényt, legmerészebb álmában sem gondolt volna a válasz megválaszolásakor. A sok-sok csavar, a két órás történelmi utazás pont azt nyújtotta, amit egy hasonló kalandfilmtől elvár az ember. Robert Langdon kissé esetlen, szerencsétlen karaktere és Audrey Tautou kislányos nézése pedig teljesen levette az embert a lábáról.

Ezzel szemben az Angyalok és démonok esetében időben elkezdtem a könyvet olvasni, tudni akartam, hogy mi mindent lesz kénytelen kivágni a filmből Ron Howard rendező. A könyvnek sajnos nem értem a végére, de a film megtekintése bőven elég volt ahhoz, tudjam, Dan Brown regénye minden bizonnyal sokkal többet, sokkal tartalmasabbat és érdekfeszítőbbet tartogat számomra, mint amit a film nyújtott. A mozi két és fél órája alatt egyetlen percig se izgul a néző, nincsenek találós kérdések, megfejtésre váró rejtvények és bár Langdon cinikusabb és némileg viccesebb karakter lett, Ron Howard rendező megint nem hozta ki a maximumot Tom Hanks-ből, aki zsigerből játssza el a karaktert. A film lényegében egymás után dobált jelenetek összesége, egy nagy rohanás, ami valójában négy óra alatt le is zajlik. Langdon ide-oda rohangál Rómában, néha lőnek is rá, de összességében ennyi. Az elrabolt pápajelöltek felkutatása érdektelen, pedig a film egyik központi magját alkotják, Langdon mégis könnyedén rájön, hol is keresse őket.

Az Angyalok és démonok elvileg egy kalandfilm, ahol híres történelmi helyszíneket bejárva kellene okítani a nézőt. Ehelyett kapunk egy gyengébb változatban előadott Nemzet aranyát, ami legalább nem akart többnek mutatkozni, mint ami. A rendező azonban Brown regényét teljesen komolyan próbálja tálalni, és nagyon belesül. A film egyértelműen a nyár csalódása, unalmas, érdektelen. Úgyhogy inkább a könyvnek essetek neki, a filmet meg majd DVD-n egy hűvös délutánon ráértek megnézni.

Értékelés: 5/10