Dark Sector (PC) játékteszt

A tavalyi esztendő konzolos verziói után idén PC-n is tiszteletét teszi a Dark Sector. Hogy elbukik-e, vagy dicső győzelmet arat, azt most kiderítjük.

Egy átlagos bevetéssel kezdődött minden. Főhősünk (Hayden Tenno), aki egy vérbeli CIA-ügynök, éppen Kelet-Európa földjén próbál leleplezni egy nem mindennapi hidegháborús fegyvert, amely akár egy biológiai atombomba is lehetne, hiszen hatására az emberi sejt átalakul, és emberből állatot, de sokkal inkább szörnyet formál. Egy alternatív múltban járunk, valamikor az 1980-as évek végén, Lasriában, ahol egy nem éppen szeretetre méltó tudós dolgozta ki az előbb említett biológiai fegyvert, és aki sikeresen minket is megfertőz vele. A történet itt akár véget is érhetne, de Hayden egy olyan (valóban létező) betegségtől szenved, amelynek hála nem érez semmilyen fájdalmat, így kicsit átalakulva ugyan, de mint normális ember képes életben maradni, hiszen a fertőzés fájdalma őt nem tudja megőrjíteni. Kalandozásaink itt kezdődnek, azonban a jó alapkoncepciót sikerült annyira összezavarniuk a játék illetékeseinek, hogy ember legyen a talpán, aki első végigjátszásra átlátja az egészet.

A kezdő képsorokban karakterünk még mint normális ember próbálja véghezvinni célját. Érdekes, szinte már művészi ábrázolással találkozunk, hiszen a játék itt még fekete-fehér, ami elég nyomasztó alaphangulatot sugároz. Ez a szorongó és néha idegesítő sötétség az egész alkotást végigkíséri, hiszen a fertőzés után sem fogad sokkal színesebb kép minket, legtöbbször vagy föld alatti alagutakban, éjszakai temetőkben, vagy éppen lepusztult városokban fogunk ellenségeink életére törni, akik normál katonák vagy fertőzött mutánsok lesznek. A Dark Sector stílusát tekintve egy hátsó nézetes akciójáték, ami a fentebb taglaltak után nem túl bizalomgerjesztő, hiszen agyatlan mészárlásra is asszociálhatnánk, de szerencsére ez a kijelentés csak félig-meddig állja meg a helyét.

A fejlesztők egy nagyon érdekes húzással kerülték el, hogy unalomba fulladjon a játék, ugyanis a fertőzés hatására karakterünk jobb karja teljesen mutálódott, aminek következtében egy hárompengéjű, leginkább a dobócsillag és a bumeráng keresztezésére hasonlító tárgy nőtt a tenyerére. Ez a tárgy fegyverként funkcionál, és a glaive nevet kapta, de nem csak a közelharcban remekelhetünk vele, hanem a távoli ellenfelek egy-egy testrészét is könnyen amputálhatjuk általa – mivel eldobható, elhajítás után pedig rögtön vissza is röppen karakterünk kezébe. A megalkotók két speciális képességet is kitaláltak hozzá. Az egyik ilyen a power shot (jó időben eldobott glaive), aminek hála, pengés bumerángunk négyszeres sebzéssel fog kiröppenni kezünkből és szinte biztos halált eredményez az ellenfél eltalálásakor. A másik ilyen extra képesség pedig az after touch lesz, amely lehetővé teszi az eldobott glaive irányítását, természetesen mindezt lassított felvételben, így, találat esetén szép kis kivégzéseket csodálhatunk meg az opció használatával. A legjobb és legeredményesebb mégis az lesz, ha ezt a két képességet sikerül ötvözni, hiszen olyankor egyetlen dobással akár több szörnyet vagy katonát is leteríthetünk.

Ez azonban még mindig nem minden. Felhizlalt dobócsillagunk ugyanis képes lesz bizonyos elemi tulajdonságok eltárolására, azaz tűzbe dobva égetni fog, elromlott lámpába hajítva rázni, jéghez érve pedig fagyasztani. Ezeknek hála nem csak kivégzéseinket tehetjük izgalmasabbá és változatosabbá, hanem a pályákon elhelyezett néhány fejtörő megoldására is használhatjuk. Ilyen például, amikor a vizet befagyasztjuk, hogy átkelhessünk rajta, vagy egy akadályt felgyújtunk, hogy átléphessünk a következő pályarészre.

A glaive mellett viszont még akadnak lőfegyverek is, amelyek sokszor hasznosabb társnak bizonyulnak, főleg, ha már az arcunkra mászott egy nem túl kedves mosolyú szörnyeteg. Kétféle golyóköpködő típust különíthetünk el a játékban: az egykezeseket, valamint a kétkezeseket. Utóbbiak használatakor a hozzánk nőtt bumeráng visszahúzódik, és átadja helyét az ólomgolyóknak, míg az egykezes fegyverek előrántásakor a glaive is használható állapotban marad, de a bal kezünkben fogott fegyverünkkel is kellő pontosságú lövéseket tudunk leadni. Az egyik legjobb opció itt mégis az, hogy pisztolyaink és puskáink fejleszthetőek, amelyet hol máshol, mint bűzös csatornákban, orosz akcentusú fekete-kerekedőknél tehetünk meg. Itt költhetjük el a pályákon megtalált pénzünket, valamint a szintén a pályákon összeszedhető fejlesztéseket is itt használhatjuk fel. Egy-egy fegyverhez kettő, három, de esetenként négy upgrade használható fel, amelyeket ha nem találunk meg a pályákon, meg is vásárolhatjuk őket. Mindegyik kipróbálására egy végigjátszás alkalmával sajnos nem lesz lehetőségünk, ugyanis méregdrágák a fegyverek, a fejlesztések pedig csak korlátozva alkalmazhatók.

A játék menetében viszonylag fontos a fedezékrendszer. Ezen a téren sajnos akadnak gondok a Dark Sectorral, hiszen nincs olyan magasságokba emelve az opció, mint például a Gears Of Warban volt. Karakterünk sokszor nem azt csinálja, amit kellene, helyenként beakad a fedezékbe és csak nagy nehézségek árán akar eltávolodni tőle, de a fedezékből való tüzelés sem sikerült túl jóra. Előfordult, hogy egy szörnysereg támadt hősünkre, ilyenkor pedig egyetlen esélyünk az életben maradásra, ha fedezékből adunk le lövéseket, vagy röptetjük meg bumerángunkat. Karakterünk azonban annak ellenére, hogy mi nem utasítottuk rá, magától kiugrik a fedezék mögül, egyenesen a kereszttűzbe, aminek egyenes következménye, hogy vissza kell töltenünk a korábban elmentett játékállást. Természetesen ez a probléma nem mindig fordul elő, de elég gyakran ahhoz, hogy szemet szúrhasson.

Ellenfeleinknek egyébiránt egész jó mesterséges intelligenciát programoztak a fejlesztők, hiszen nagyon jól használják a fedezékeket. Nagyon ritka volt az, hogy belefutottak a repülő töltényekbe, sőt, ha lassított felvételben dobjuk el bumerángunkat, akkor lehet megtapasztalni a legjobban, hogy ők nem akartak fedezéken kívül maradni, csak éppen a lassítás miatt esélyük sincsen visszabújni a menedék mögé. Hiányosságok természetesen itt is megfigyelhetőek, de kivételesen egy elég jó mesterséges intelligenciával találkozhatunk a Dark Sectorban. Egyedüli negatívumként itt a szörnyeket lehetne megemlíteni, akik néha csináltak érdekes dolgokat, de mivel tudjuk, hogy ők szellemileg korlátozottak, ez maximálisan elnézhető nekik.

Érdekes egyébiránt, hogy ugyan kétféle ellenfelet különböztethetünk meg, ezeket is alfajokra bonthatjuk. Az emberi katonák között például vannak, akik fedezékből támadnak, akadnak, akik gyakrabban vannak nyílt terepen, és úgy soroznak minket lövésekkel, de lesznek, akik egy pajzs mögé bújva közel férkőznek hozzánk, és ha nem vagyunk olyan ügyesek, hogy útközben megöljük őket, akkor jöhet a közelharc, amely egyértelműen a konzolokon bejáratott modell mintájára készült. Lefordítva ez annyit jelent, hogy ha egy ellenfél ránk tapad, akkor egy bizonyos gombot eszement gyorsasággal el kell kezdenünk nyomkodni, majd ha sikerült felvennünk a ritmust (valamint a nagy izgalomban megtalálni a megfelelő billentyűt), akkor sikeresen letaszíthatjuk magunkról az ellenfelet, ellenkező esetben pedig piros képernyő és „Meghaltál!” felirat a végeredmény. A szörnyeknek is több fajtája van. Akadnak, amelyek tűzesővel bombáznak minket, de lesz, akik láthatatlanná válnak, és jeges lövedékeket köpködnek, szóval a választék itt is elég széles és színes, arról pedig nem is beszélve, hogy az értelmesebb példányok használják is a fedezékeket, ami csak tovább nehezíti a dolgunkat.

Mindemellett még főellenségekkel is találkozni fogunk a Dark Sector egy-egy pályája után. Ezek a főszörnyek általában valamilyen turpissággal hullnak csak porba, vagy éppen van egy gyenge pontjuk, amire támadnunk kell. Nem lesz tehát könnyű dolgunk, agyatlan lövöldözés helyett meg kell mozgatnunk agysejtjeinket is. Példaképpen ott van a robotkatona, akit csak úgy lehet porba tiporni, ha pajzsot vonunk magunk köré (második különleges képességünk a glaive után), majd a megfelelő testrészekre szórjuk a golyókat. A Dark Sector tehát nem az a tipikus TPS, ahol csak az számít, hogy mennyit tudunk lőni egy másodperc alatt, hanem néha az agytekervényeinket is megmozgatja. Persze kalandjátékokból ismerős fejtörőket senki se várjon, hiszen azért mégiscsak az akción van a hangsúly. Itt egyetlen negatívumot lehetne megemlíteni, ami a monotonitás lenne, hiszen a játék nem nevezhető rövidnek, ezalatt az idő alatt pedig sajnos kevés olyan képesség kerül a birtokunkba (azok is egymás után, és a játék elején), ami feldobná a játékmenetet, és a végére már-már egy kicsit unatkozhatunk egy-egy glaive elhajítása és az azt követő mészárlás közben.

Végezetül nem maradt más, mint a kinézet és az irányítás. Kezdjük utóbbival, hiszen konzolos múltja ellenére kifejezetten könnyen és jól irányítható alkotás a Dark Sector, egyedül talán a fedezékrendszerbe lehetne belekötni, valamint a glaive speciális képességeinek használatába, de összességében komoly gondokkal itt nem fogunk találkozni. Mint ahogyan a kinézet esetében sem. Láttunk már a Dark Sectornál szebb játékot is, ez tény, viszont önmagában, a kicsit túlpolírozott, túleffektezett grafikája elég szép és darkos látvány nyújt, a fizikára viszont jobban odafigyelhettek volna, hiszen az sajnos elég szörnyűre sikeredett. A dobozok például ugyanolyan darabokra törnek szét, bumerángunk ugyanolyan helyet hagy minden felületen, az ablakokat átlátszó betonhoz lehetne hasonlítani, egyedül az ellenfelek mészárlása közben leszakadó testrészek hullnak realisztikusan. A zenék és a hangok röviden összefoglalva elég középkategóriásak, annak ellenére, hogy olyan szinkronszínészek adták tehetségüket ehhez a részhez, mint Michael Rosenbaum (Smallwille – Lex Luthor hangja, a játékban főhősünket szinkronizálja), vagy éppen Dwinght Shulz (Mass Effect, a játékban Mezner, a gonosz professzor).

Kijelenthetjük tehát, hogy a Dark Sector PC-s átirata nem sikerült rosszul, a konzolos verziók mellé bátran odatehető, azonban apró hibái így is akadnak. A legnagyobb ellenségünk az egyhangú játékmenet lesz, ami már alapból lerontja a játék élvezeti faktorát, de a különböző gyermekbetegségek mellett sem szabad elmenni szó nélkül. Egy végigjátszás után az ember nem nagyon akar újra visszaülni a gép elé. Egy kicsit több eredeti ötlet, vagy a glaive továbbgondolása és több speciális képesség ráaggatása jobban feldobta volna a produkciót, de az összképet tekintve sajnos nem érdemli meg a 8 pontot, de azért nem is marad el tőle sokkal. El nem bukott, de nem is fogja megváltani a világot.

Értékelés: 7,5/10