Resistance: Retribution (PSP) játékteszt

A Resistance: Fall of Man és a Resistance 2 között is volt élet. A háború folytatódik, ezúttal Európa földjén…

A Sony lassan, de biztosan rájött, hogy kedvenc hordozható konzolunkra a megjelenés óta, egyre kevesebb játék érkezett, köztük is csak nagyon kevés húzónév. Ennek hatására is elég szépen megfogyatkozott a Playstation Portable utáni kereslet, de az idei esztendő több nagy címmel is kecsegtet majd, elég csak a nem olyan régen bejelentett Silent Hill újragondolására, a PlayStation 3-on nagy sikereket elért LittleBigPlanetre, a Rock Bandre, vagy éppen az Assassin’s Creedre gondolni. Kétségtelen azonban, hogy az idei esztendő első igazi húzónevének a Resistance: Retributiont szánták, amely az univerzumot létrehozó Resistance: Fall of Man, és a világot továbbgondoló Resistance 2 története közé illeszthető be.

Az első epizód egy komolyan felépített világot tárt elénk, amelyet lehetett szeretni, de gyűlölni is, hiszen a nem kevés sci-fi tényezővel kevert alternatív múlt sokak gyomrát megfeküdhette. Azt viszont már tényként kell kezelnünk, hogy nem sok ennyire jól felépített univerzummal találkozhattunk mostanság, olyannal pedig pláne nem, amelyik mögé egy velős és érdekes történetet is párosítottak volna. A Resistance világa márpedig ilyen, a Retribution pedig kézi konzolra érkezése ellenére sem adja lejjebb a megszokott szintet, hiszen ennyire tartalmas és lebilincselő, nem casual játékot már régen kaptak a PSP fanatikusai.

Kalandozásainkat az 1951-es évben kezdjük meg, egy alternatív múltban, Európában, ami a két nagytestvér epizód után külön érdekesség, hiszen, hogy itt mi történt, az sajnos azokból sosem derült ki teljes mértékben, csak érintőlegesen. Most viszont eljön a végítélet napja, a chimera nevű teremtmények ugyanis Európa földjén mindent elpusztítottak, ami az útjukba került, ám egy bátor kis ellenállócsoport tagjaként ránk hárul a feladat, hogy szembeszálljunk velük, és eltöröljük őket a Föld színéről. Főhősünk James Grayson lesz, aki már az első chimera-fertőzések után hadba vonult a teremtények ellen, egészen addig, amíg egy drámai fordulattal testvére is megfertőződött, a végzetes ólomgolyót pedig Grayson hadnagynak kellett kilőnie, aminek következtében azonnal átértékelte a háborút, és komoly lépésekre szánta el magát. Magánakciókba kezdett, amelyek sikeresek voltak ugyan, de korántsem veszélytelenek, a maradék hadsereg pedig nem tudta tétlenül nézni, ahogyan hősünk egy személyben szembeszáll az ellenséggel, ezért elfogták, és börtönbe zárták. Azonban James-nek nem kellett sokáig élveznie a cella sötétjét, mivel kiváló katona hírében állt, így hamar felkérést kapott egy hadművelet végrehajtására, természetesen a chimera-haderő ellen. A történet pedig itt veszi kezdetét, immáron az irányításunk alatt…

A Resistance: Retribution egy hátsó nézetes shooter játék, amely a felvázolt alternatív világban játszódik, PSP-hez képest kiváló grafikai körítéssel párosítva. A játékot fejlesztő brigád eléggé közel került a kis kézi konzol határaihoz, hiszen ilyen kinézettel kevés játék büszkélkedhetett a történelemben. Példaképpen mindenképpen érdemes megjegyezni a God of War: Chains of Olympus-t, hiszen szépség tekintetében talán ahhoz lehetne hasonlítani a produktumot. Nem csak az effektek, hanem a kicsit sötét és depresszív világ is csodaszépre, változatosra sikeredett, természetesen csak a Sony kisgépének színvonalához mérten. Az élmény és a látvány élvezeti faktorát viszont nem csak az alap körítés adja, hanem a játékhoz készült átvezető videók és a kicsit kopottas, fekete-fehér állóképekkel operáló monológok is. Az átvezetők korántsem rövidek, mindegyik tartalmas magyarázattal és képanyaggal szolgál az előttünk álló komoly történet felgöngyöléséhez, megnézésük pedig egyáltalán nem válik unalmassá, sőt sablonossá sem. A kisfilmek ráadásul még abban is nagy segítséget nyújtanak, hogy a nagytestvérek végigjátszása nélkül is tisztában legyünk a történet minden apró momentumával.

A sablonmentesség viszont már nem jellemzi a játékmenetet, hiszen legyen akármilyen jól kitalált a világ, a sok-sok monoton lövöldözés néhány érdekességre vágyó játékost elüldözhet a mélyebb ismerkedéstől. Mivel egy hátsó nézetes lövöldözős akció vár ránk, sokakban felmerülhet a kérdés az irányítással kapcsolatban, amit már most kiemelhetünk, mert remekül sikerült. A joystick szolgál karakterünk mozgására, a jobb oldali alakzatos gombok a nézelődésre, a bal oldali nyílgombokkal a fegyverváltás, tárazás, interakció és manuális célzás opcióit érhetjük el, míg a jobb ravasszal lövünk, a bal ravasszal pedig fegyvereink speciális képességét hívhatjuk elő. Letisztult, átlátható és könnyen kezelhető az egész játék, amire még rásegít az automata célzó- és fedezékrendszer is, hogy még egy kezdő játékosnak se legyen túl bonyolult a ránk támadó szörnyek legyilkolása.

Az automata célzórendszer szerencsére kikapcsolható, ilyenkor a kamera főhősünk jobb válla fölé közelít, és mi magunk választhatjuk ki, hogy melyik szörny melyik testrészére lövünk. Ez több ellenfél esetében is hasznos lesz, hiszen akadnak olyanok, amelyek a fejlövéstől azonnal felrobbannak, míg az automata célzással a testükre leadott lövések által csak egy teljes tár kiengedése után lesznek hajlandóak összeesni. A fedezékrendszer automatizálása is kifejezetten hasznos opciója a játéknak, és kissé meg is könnyíti a dolgunkat. A lényege annyi, hogy bizonyos tereptárgyakhoz közel lépve, főhősünk azonnal elbújik, természetesen csak akkor, ha ellenfél van a közelben. Kavarodás itt egyáltalán nem lesz, a fedezékrendszer meglepően jól és problémamentesen működik.

Mivel egy folyamatos adrenalinadagot pumpáló játékról beszélünk, ahol az akció szinte csak másodpercekre képes alábbhagyni, fontos szerep jut a fegyvereknek. Számos golyóköpködőt csatasorba állíthatunk majd, amelyek között találunk harci sörétes puskát, klasszikus gépfegyvereket, ellenségtől ellopott darabokat, de a hagyományos gránát, távcsöves puska és rakétavető hármasa sem hiányozhat a felhozatalból. Ha van töltényünk (amelyeket a pályákon szétszórva találunk, az egészségügyi csomagokkal egyetemben), bármelyik fegyvert előránthatjuk, amelyeknek mind lesz egy-egy speciális tulajdonsága is. A távcsöves puska például képes lesz időlassításra, a golyószóró pedig egy nagyobb kaliberű robbanó löveg kilövésére, hogy csak ezt a kettőt emeljük ki a szép felhozatalból. Ha ezekkel sikerül jól taktikáznunk, komoly sikereket érhetünk el az ellenfelekkel szemben.

A ránk támadó chimera-szörnyek számos fajtájával találkozni fogunk. Lesznek, amelyek az igazi nagy alienekre hasonlítanak és legyőzésük nem okoz komoly gondot, de akadnak majd olyanok is, amelyek főhősünknél többször nagyobbak és komolyabb tűzerővel is rendelkeznek. Itt már be kell vetnünk minden taktikai érzékünket a siker érdekében. De ami a legfontosabb, hogy az adott pillanatban mindig megtaláljuk azt a fegyvert, amelyik a leghatásosabb az aktuális ellenfél ellen, hiszen egy nagyobb szörnyet hiába lövünk sima gépfegyverrel, eredményt csak hosszútávon érhetünk el vele. Sokszor egyébiránt komoly túlerővel is szembe találhatjuk magunkat, amikor nem tehetünk mást, csak meghúzódunk a fedezék mögött, és a megfelelő pillanatban tüzet nyitunk a támadókra, akik nem csak biológiai organizmusok lehetnek, hanem gépszörnyek is. Az egyik pályán (Construction Zone, Germany) például mi magunk is bepattanhatunk egy hatalmas, két lábon járó gépóriásba, hogy az ellenség egyik legjobb fegyverét önmaguk ellen fordíthassuk. Ez volt talán az egyik legizgalmasabb és legjobb pontja a játéknak, hiszen addigra már kezdett egy kicsit monotonná válni a sok-sok fedezékharc és ellenfél.

Igen, sajnos a játék egyik legnagyobb negatívuma az, hogy könnyen unalomba fulladhat, de ha belegondolunk, hogy általában a PSP-vel nem több órára ülünk le játszadozni, akkor ez a szempont figyelmen kívül is hagyható. Ráadásképpen a fejlesztők igyekeztek úgy megoldani a játék helyszíneit, hogy néhány pálya után mindig utazunk egyet, így kerülünk a kezdő, kisvárosi hangulatú Rotterdamból a sötétebb Bonnba, de kirándulást teszünk majd Európa más területein is, amelyek felfedezését inkább majd ti tegyétek meg. A monotóniába fulladás elől még további apróságok is színesítik az összképet, úgy, mint „intel”-ek megszerzése, amelyek tulajdonképpen a háttértörténet egy-egy fontosabb elemét, titkait és dokumentumait oldják fel, összeszedésük pedig azért is ajánlott, mert így újabb fegyvereket hívhatunk elő az alapjáraton elérhető szép kis felhozatal mellé.

A Retribution hangulatát egyébiránt nem csak a jól kitalált környezet és történet, hanem a nagyon jó zenék is felerősítik. Kiváló, leginkább filmzenékbe illő dallamok csendülnek fel a játék közben, amelyek néhányszor már-már horrorisztikus érzelmeket is kiválthatnak az emberből, főleg ha egy sötétebb pályarészen éppen semmi nem történik, csak csendben haladunk, a háttérből pedig felsejlenek az ijesztő dallamok. Pazar! Ugyanúgy, ahogyan a játék más hangjai is rendben vannak, kezdve a puskaropogástól egészen az ellenfelek hörgéséig.

Az alkotás nem néhány órás akciózást ígér, hanem olyan 10-15 órát minimum, ami nem hogy PSP-s viszonylatban, de más platformokhoz mérten is kiemelkedő teljesítmény. Az igazi meglepetés viszont csak most következik, hiszen az egyszemélyes játék után még nekilódulhatunk a multiplayer opciónak is, ahol számos játékmód áll a játékosok rendelkezésére (pontosan 5 mód, amikben 8 fő játszhat egy időben), sőt, ha van egy PlayStation 3, valamint egy Resistance 2 is a birtokunkban, akkor további extrákat csalhatunk elő a játékból. Ha hozzákötjük ugyanis kis kézi konzolunkat (minimum PSP 2000) a Retribution játékkal a nagytestvér Resistance 2 játékához, akkor főhősünk „megfertőződik”, és tulajdonképpen még egy végigjátszásra ítéltetik a produkció, mert olyan területekre juthatunk be és olyan extrákat kaparinthatunk meg ezáltal, amelyek az alapjátékban nem voltak elérhetőek. Ez viszont még nem minden! A két konzol csatlakoztatásával elérhető az úgynevezett Resistance Retribution Plus mód, aminek hála a PS3 kontrollerrel, nagy képernyőn is végigvihetjük a játékot. Utóbbi főleg azoknak jelenthet élvezetet, akiknek gondjuk adódott az egy joystickos irányítással.

Mint láthatjuk, a 2009-es év húzócímének szánt Resistance: Retribution beteljesítette azt, aminek szánták, hiszen egy tartalmas, és érdekes játék született a képében. Tökéletesnek semmiképpen sem nevezhető, hiszen néha unalmas tud lenni több óra megfeszített játék után, de a hosszú játékideje, az egyedi univerzuma és a számtalan extra miatt mindenképpen megérdemli a pontszámot, hiszen elég rég érkezett már ilyen színvonalas játék kedvenc kézi konzolunkra.

Értékelés: 9/10