Kategóriák: Hírek

Készül a Microsoft zenelejátszójának következő generációja

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Hazánkban kevésbé ismert Zune a mostani bejelentéssel a negyedik generációjához érkezett el, de ettől függetlenül 2006-os premierje óta most lehetünk szemtanúi az első komolyabb ráncfelvarrásnak.

Ugyanis az előző három generáció abszolút nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, pedig a Microsoft egyértelműen az Apple kultikus iPod-jával szemben próbált valami maradandót alkotni. A nagy áttörés nem sikerült, 2006 óta mindössze hárommillió MS logóval ellátott Zune talált gazdára, míg ugyanezen idő alatt az Apple termékéből több mint százmillió. A redmondi cég az induláskor még nem is nagyon várt komoly eredményeket, azonban az újabb generációkba se ölt komoly pénzeket, a vérfrissítés sokszor kimerült egy szoftverfrissítésben, és ugyan tudásban ugyanazt tudja a Zune, mint vetélytársa, a dizájn, illetve a jól bejáratott márka simán padlóra küldte a zenelejátszót.

 

Ilyen volt

 

Ettől függetlenül a Microsoft még mindig lát potenciált a készülékben, így ma délelőtt bejelentették, hogy gőzerővel készül a Zune HD, mely új külsőt, illetve rengeteg hasznos funkciót kap majd. A bejelentéskor napvilágot látott információk szerint a készülék 16:9-es képarányú érintésérzékeny OLED-kijelzőt kap, aminek a felbontása 480×272. Ugyan ez valamelyest kisebb, mint az iPod Touch-é lényegében ez a különbség teljesen elhanyagolható.

 

Viszont innentől kezdve minden másban eltér, sőt, talán felül is múlja a konkurens masinát a Zune HD, amit nem is érdemes mostantól zenelejátszónak nevezni, inkább hívhatjuk egy több funkciós multimédiás eszköznek. Az új készülék az internetre csatlakozva képes lesz TV -és rádióadásokat fogni, ráadásul mindezt teljesen HD minőségben teszi majd. Lehetőségünk lesz filmeket, TV show-kat letölteni, megosztani, vagy csak simán streamen keresztül végignézni. Mindezt egy beépített Wi-Fi segítségével hajthatjuk végre. A készüléket ráköthetjük majd HD felbontású televíziónkra, amit egy beépített HDMI csatlakozó közreműködésével ejthetünk meg.

 

Ilyen lesz

 

A készülék idén ősszel jelenik meg, egyelőre csak a tengerentúlon, de a jövőre nézve komolyabb tervei is vannak a Zune HD-vel a Microsoftnak, ugyanis nem kizárt, hogy marokkonzolként is funkciónálni fog egyszer a kütyü. Ehhez nem kell mást tennie a redmondi csapatnak, mint összehangolni az Xbox LIVE Marketplace rendszerét a Zune Marketplacel. Chris Stephenson, a Microsoft munkatársa a Guradiannak nyilatkozva elárulta, erre az esély megvan, talán már a jövő héten kezdődő E3-on meg is teszik az első komolyabb bejelentéseket.

Legfrissebb bejegyzések

Old Skies – Betekintő

Point and Click kalandjáték időutazással. Csak nehogy megváltoztassuk a jövőt...

2025-05-04

La Quimera – Betekintő

A La Quimera egy látványos FPS Shooter ami a Crysis játékok nyomdokaiba szeretne lépni, azonban…

2025-05-03

Chains of Freedom – játékteszt

A Chains of Freedom-ot kapjuk, ha az XCOM-ot áthelyezzük Kelet Európába, és az űrlényeket body-horror…

2025-05-03

Inhuman Resources: A Literary Machination – Betekintő

Te mit tennél meg a munkahelyed megtartásáért?

2025-05-02

Phantom Brave: The Lost Hero – Játékteszt

A Phantom Brave: The Lost Hero a 2004-es Phantom Brave folytatása, és bár a sorozat…

2025-05-02