Kategóriák: PC hírek

Először mozgásban a STALKER: Call of Pripyat

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Kézikamerás felvételeken, de végre mozgás közben is megleshető a legújabb STALKER játék, mely Csernobil után Pripyatban játszódik, ahol újabb fertőzött veszélyek várnak ránk.

A  STALKER: Call of Pripyat története nem sokkal az első rész után játszódik majd, amikor a helyi kormány felfedezi, hogy akad egy, a Zóna szívébe vezető útvonal, így az Operation Fairway hadművelet keretén belül szeretnék átvenni a hatalmat az erőmű felett. A tervek szerint először légi felderítéssel térképeznék fel az ismeretlen területet, hogy aztán a légifelvételek segítségével a szárazföldi erők könnyebben végezhessék el feladatukat. A kormány azonban nem számol a Zóna önvédelmi mechanizmusmával, a kiküldött helikopterek pedig sorra tűnnek el. Ekkor lépünk mi a képbe, mint az ukrán titkosszolgálat elit ügynöke, akinek feladata, hogy az elveszett titkos adatokat visszaszerezze.

 

Az új játék az X-Ray motor 1.6-os verzióját használja és a fejlesztők szerint teljesen fotorealisztikus környezetben lesz lehetőségünk kalandozni. Eljuthatunk Pripyat városába, a Yanov vasútállomásra, a Jupiter gyárba vagy Kopachi falvacskájába. Az új sztori új, egyedi karaktereket is magában hordoz majd, erről azonban nem hangoztak el konkrétumok. Új szörnyek, mint a Chimera és a Burer törnek majd életünkre. Új A-Life rendszer, megújult kezelőfelület ígérnek a fejlesztők, továbbá beépítik az alvás régóta hiányolt funkcióját is.

 

A játék hivatalos gépigénye is napvilágot látott a napokban, amihez párosult pár új állókép, illetve alant jó pár, kamerával rögzített mozgóképet is megcsodálhattok.

 

AddThis Website Tools

Legfrissebb bejegyzések

Expelled! – JátéktesztExpelled! – Játékteszt

Expelled! – Játékteszt

Meddig mennél el, hogy bebizonyítsd az igazad?

2025-03-30
JOHN VARDAR VS A GALAXIS – FILMKRITIKAJOHN VARDAR VS A GALAXIS – FILMKRITIKA

JOHN VARDAR VS A GALAXIS – FILMKRITIKA

Űrlények, barátság és humor, ahol John után Zark a kukásdoboz lohol

2025-03-29
The Hundred Line – Last Defense Academy – betekintőThe Hundred Line – Last Defense Academy – betekintő

The Hundred Line – Last Defense Academy – betekintő

A Danganronpa és az AI:The Somnium Files írói egy közös projekttel állnak elő, melyben a…

2025-03-28

AI Limit – játékteszt

Az AI Limit egy anime stílusú Soulslike mely a stamina rendszer kidobásával egy sokkal agresszívabb…

2025-03-27

Sports: Renovations Játékteszt

Ha szereted a szimulátorjátékokat és vonzanak a felújítási projektek, akkor a Sports: Renovations pontosan neked…

2025-03-27

Necesse – Betekintő

Építs és fedezz fel egy procedurálisan generált világot.

2025-03-27