Coraline és a Titkos Ajtó – Filmkritika

Jövő héten kerül a mozikba a Karácsonyi lidércnyomás rendezőjének, Henry Selicknek a legújabb szüleménye, a Coraline és a Titkos Ajtó, amit tegnap egy sajtóvetítésen tekinthettem meg.

Bizonyára senkinek se kell bemutatnom az 1993-ban mozikba került TIm Burton és Henry Selick páros zseniális produkcióját, a Karácsonyi lidércnyomást. Előbbi zseni a forgatókönyvért volt felelős, míg Selick a rendezés feladatát vállalta magára. Az akkoriban újdonságnak számító eszméletlenül látványos képi megvalósítás – no meg a kiváló, székbe szögező történet – meghozta gyümölcsét, hiszen egy Golden Globe díjat és egy Oscart is begyűjtött az animációs film. Burton ezután sorra villogtatta tudását és rendre ízelítőt kaphattunk különcségéből eredő ízléséből, azonban Sellick sokáig eltűnt és igazából a mostani Coraline és a Titkos Ajtóval tért vissza. Így egy percig se volt kérdés, hogy eleget teszünk-e a meghívásnak és tiszteletünket tesszük a UIP Duna sajtóvetítésén.

Coraline egy kislány, aki egy titkos ajtót fedez fel új otthonában, mely mögött saját életének egy másik változatát találja. A felszínen ez a párhuzamos valóság hátborzongatóan emlékeztet valós életére – csak éppen sokkal jobb. Ám ez a hihetetlenül eredeti, fantasztikus kaland egyre veszélyesebbé válik, és amikor a másik, az álanya örökre ott akarja fogni, Coraline latba veti minden makacs elszántságát, bátorságát: segítségül hívja szomszédjait és egy beszélő fekete macskát, hogy megmentse igazi szüleit, néhány szellemgyermeket, és végleg hazatérjen igazi szüleihez.

Selick semmit nem bízott a véletlenre, így azonkívül, hogy egy ismert író Neil Gaiman – Csillagpor, Tükörálarc – ismert nemzetközi sikerkönyvéhez nyúlt alapanyagként, visszanyúlt a Karácsonyi lidércnyomás megvalósítási technikájához és képi világához. Persze az említett technológia terén azért haladtunk a korral, ugyanis ez az első olyan film, ami három dimenziós, nagy felbontású stoptrükk-animációs technikával készült, azaz a forgatás során bábuk mozdulatait vették fel kockáról kockára. Ez az animáción látszik is, de egy olyan varázsló esetében, mint Helick nem is ezt kell figyelni a film közben, hiszen ez nem egy hétköznapi animációs mozi, ennek valódi mondanivalója van, amin gondolkodni kell, nincsenek záporozó poénok és vicces karakterek, ráadásul borús, sötét, darkos képi világát hiába törik meg sokszor a harsány színek, a kifigurázott karakterek miliője, alapvetően a szürke és a fakó tónusok dominálnak végig, így vajmi kevés az esély rá, hogy családi moziként fogják hirdetni a Coraline és a Titkos Ajtót.

Pedig besorolását tekintve 12-es karikát kapott, ami ugyan az erőszakos jelenetek hiánya miatt érthető, az egyedi, karizmatikus, érdekes karakterek miatt viszont már kevésbé. Ott van például a fekete macska, aki mindig jó tanácsokkal látja el Coraline-t, vagy a lepukkant színésznők, Miss Forcible és Miss Spink párosa, vagy Mr. Bobinski a francia akcentussal beszélő cirkuszi alkalmazott. A szereplőket magyar hangon hallatjuk megszólalni és alapjában véve ezzel nekem nem akadt gondom, azért az eredeti szinkronra kíváncsi lettem volna, ugyanis Teri Hatcher mellett Dakota Fanning "alakítása" is érdekelt volna.

A Coraline és a Titkos Ajtó egy nagyon aranyos, szerethető és érdekes témát feldolgozó animációs film, melyet a Karácsonyi lidércnyomás szerelmesei biztosan imádni fognak, míg a mai generáció valószínűleg nem lesz rá vevő. Kövezzetek meg, de a mai fiatalok a szép, színes, szagos, gondolkodást nem igénylő produkcióra buknak, ez pedig sajnos nem az. Se nem színes, se nem szagos, viszont annál inkább egyedi és zseniális!

Értékelés: 8,9/10