Killzone 2 – Játékteszt

Három évvel ezelőtt egy szemkápráztató bemutató videóval leplezte le a Sony és a Guerilla a PlayStation egyik kultjátékának, a Killzone-nak a folytatását. Február végén végre megérkezett az ISA és a Helghastok háborújának folytatása, amit tesztpadra küldtünk.

A PlayStation 3 debütálása óta azzal a legnagyobb problémával küzd, hogy képtelen kitermelni magából egy olyan exkluzív címet, ami vásárlók százezreit vagy millióit mozgatná meg. Próbálkozások persze voltak, hiszen a zseniális LittleBigPlanet, vagy a kellemesre sikeredett Resistance 2 remekbe szabott produkciók voltak, mégse volt egyik se képes túllépni egy bizonyos ponton, így nem lett egyikből se "PS3 seller". Így hát ez a nem túl hálás feladat arra a Killzone 2-re hárult, amit több mint három esztendeje várnak a rajongók, hiszen 2005-ben egy hihetetlenül látványos videóval leplezte le a Guerilla az ISA alakulatának legújabb csillagközi kalandját. Az akkor látottak nagyon magasra helyezték a lécet, ráadásul a Sony részéről érkező kijelentések csak tovább fokozták a kialakult hype-ot, így kérdéses volt, hogy képes lesz-e megfelelni ennek a hatalmas elvárásnak az ISA legénysége? A tesztből fény derül erre a fontos kérdésre!

A Killzone 2 története az első részt követően két évvel később játszódik, vagyis a Helghast csapatoknak nem sok idejük maradt mozgósítani megmaradt erőiket a Vekta bolygón elveszített csata után. Az igazi háború azonban csak most veszi kezdetét, amit ismét az Interplanetary Strategic Alliance brigádja vív majd a United Colonial Nationnek – Egyesült Kolóniák Nemzete –  még 2055-ben ellenszegülő Helghan Társasággal szemben. Feladatunk tehát nem más, mint ellátogatni a Helghan bolgyóra, ahol átverekedve magunkat a Helghast lakosságon elfogjuk az ellenség karizmatikus vezetőjét, Scolar Visarit. Az ellenállás azonban a vártnál jobban tartja magát, kitűnően alkalmazkodtak a planéta zord körülményeihez, – elektromos viharok, nehezen lélegezhető, mérgező gázok, állandóan sötét égbolt –  ami az ISA csapatainak előrenyomulását merőben akadályozza, így nincs más lehetősége az UCN-nek, mint az ISA egyik elitcsapatát megbízni a küldetéssel. Ekkor kerül a képbe az általunk irányított Tomas "Sev" Sevchenko, aki csapatával Garzannal, Natkonnal és a jó öreg Rico-val nyomul előre a fronton. A fejlesztők tehát nyugalmazták az első rész hősét, Jan Templart, de nem tűnt el végleg a veterán katona, ugyanis Templar ezredes ezúttal az égi főhadiszállásról segít majd bennünket.

Korábbi fenntartásainkat a Guerilla az első percben szertefoszlatja, ugyanis a korábban már látott pergős felvezető videó, majd rövid ismertető után a fejlesztők mindenféle felvezetést mellőznek és azonnal a kétfél között dúló háború kellős közepébe hajítanak minket. Ehhez párosul az első részből jól ismert látványos képi világ, a hihetetlenül realisztikus környezet, a hihető és impresszív atmoszféra, ami az első percektől fogva teljes beleélést biztosít. Szó szerint a csatatéren érezzük magunkat, hallani ahogy elsüvítenek mellettünk a golyók, sebesült katonák felcserélt kiáltásai törik meg a golyóropogás hangját, közben pedig mindenütt füst és por száll a felrobbant gránátok jóvoltából. Leírhatatlan, ezt egyszerűen át kell élni és érezni, mert ezt szavakkal nem lehet visszaadni. Ráadásul a PlayStation 3-ban elrejtett technológia végre képes mindezt úgy visszaadni és megvalósítani, hogy semmit sem kellett kivágnia a csapatnak a fejlesztéskor, képzeletük végre szabadon szárnyalhatott.

És éltek is vele a belga srácok, a stílusos képi világhoz gyönyörű grafikai körítést rittyentettek, ami valószínűleg a PS3 minden egyes elemét megizzasztja játék közben. Részletes karaktermodellek, a legapróbb részletekig kidolgozott környezet, ami valóban egy élő planéta benyomását kelti. Miközben fedezékről fedezékre haladva próbáljuk leszedni az izzó szempárok mögött rejtőző Helghast harcosokat érdemes kicsit figyelni a minket körülölelő környezet kidolgozottságára, ami mellékesen még rombolható is. Komoly fejldőésen estek át az animáció és az MI elemei is, így a fegyvereknek valóban súlya van, érezni, hogy minden egyes kilőtt golyónál visszaüt a karabély. A Helghast katonák szívósak, csapatban dolgoznak, és minden egyes történést élethűen kezelnek le, így szorult helyzetekben fedezéket keresnek, kommunikálnak egymással és olykor segítséget is kérnek egymástól. A környezet rombolhatósága mellett interakcióba is léphetünk azzal, ráadásul a teljesen újraírt fizika nemcsak látványos halálanimációkkal örvendeztet meg minket, hanem szintén azt a szerepét tölti be, hogy  tovább fokozza a valóságos harc hangulatát. Jó példa erre egy korábbi videóban már látott gránát okozta baleset, amikor is a lökéshullám szó szerint felkapja a védtelen delikvenst majd teljes erővel a falnak vágja. Ez bizony nem egy kreált valami, ez a játékban egy az egyben benne van.

A Gears of War által lefektetett fedezékrendszer és regenerálódásrendszer itt is szerephez jut, így életcsomagok gyűjtögetése helyett az állandó adrenalinnal átitatott harcokra koncentrálhatunk, ha pedig túl sok találat érne minket, akkor a rendszer azt jelzi, ilyenkor pedig jó ha fedezékbe vonulunk pár másodpercre, hogy megpihenve ismét újult erővel vágjunk vissza a minket ért találatok miatt. Persze ezzel tessék óvatosan bánni, mert mint mondottam, a Helghast katonák furmányos módon viselkednek, állandóan mozognak, fedezéket keresnek és a fedezék mögül kibújva, vagy egy-egy rést megtalálva vesznek minket célba. A golyózápor viszonzását igen széles fegyverpalettával tehetjük meg, így a különféle gépkarabélyoktól kezdve a sörétes puskán át egészen a rakétavetőkig minden megfordul majd a kezünkbe, ráadásul mindkét fél arzenáljából kapunk ízelítőt. Viszont eltűntek a fegyverekről a másodlagos funkciók, amit a játék előrehaladtával nagyon is hiányolni fogunk. Itt fel is írtunk egy feketepontot a játék neve mellé, mert ez kicsit elbaltázott döntés volt.

Aztán a végére sajnos jut még egy feketepont, ráadásul ez egy akkora égbekiáltó bűn, amit nagyon nehezen fogunk megbocsátani a Guerillának. Ez pedig a kooperatív játéklehetőség hiánya. A fejlesztők valószínűleg az elmúlt éveket a külcsín maximalizálásába ölték, így erre mát nem jutott idő, de nagy szívfájdalom, hogy a haverokkal karöltve nem irthatjuk a Helghast hadseregének tagjait. Pedig az igazi móka ez lenne, bár Sev terelgetése se utolsó móka, na de mégis. Óriási öngól! Főleg úgy, hogy a kampány mindössze 6-8 óra alatt végigtolható és a pályák kisebb linearitása miatt nem nagyon okoz fejtörést, hogy merre is tovább. Persze ezek elenyésző apróságok, de olyan hiányosságok, ami miatt más játékokat már réges régen lehúztunk volna, így sajnos itt sem mehetünk el szó nélkül mellette.

A Killzone 2 másik nagy negatívuma, hogy a majd 300 éves történelmet felölelő világot nem voltak képesek a fejlesztők megfelelően adagolni. Ugyan a folyamatosan lüktető, dinamikus harcba könnyedén beleéli magát a játékos, főhősünkkel már kevésbé sikerül azonosulni. A történetmesélés közel sem olyan gördülékeny, mint a gigantikus harc, a párbeszédek laposra sikeredtek, de az arcunkba kapott audiovizuális élmény mindenért kárpótol. Kétségtelen, hogy a Killzone 2 többi eleme első osztályú, így nyugodtan állíthatjuk, hogy teljesítette az elvárásokat, bár nem úgy, ahogy mi azt elképzeltük. Ettől függetlenül a PS3 jelenlegi legjobb játékával és talán az FPS-ek történetének egyik, ha nem a legjobb produktumával volt dolgunk.

Értékelés: 9/10