16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az idei Game Developers Conference-en mutatkozott be a Ninja Gaiden Sigma 2 PlayStation 3-as verziója. A tavaly X360-on már megjelent játék átirata rengeteg újdonsággal várja majd ősztől a stílus rajongóit PS3-on.

Tavaly júniusban került fel a polcokra az akkor még X360 exkluzív címként ismert Ninja Gaiden 2. Az akkor még a Team Ninja-nál dolgozó Tomonobu Itagaki ugyanis meglepő módon csak a redmondiak next-gen konzoljára hozta el Ryu Hayabusa vérben úszó kaszabolós történet. Végül a vezetőséggel folytatott állandó viták és ki nem fizetett tételek arra sarkalták Itagaki , hogy búcsút kell intenie korábbi kenyéradójának és ez egyben azt is jelentette, hogy hirtelen távozásával a játék exkluzívitása is semmivé veszett. A Tecmo és a Team Ninja élete nem állt meg a dizájnerzseni távozásával, Ryu-t pedig visszaköltöztették arra a platformra, amelyen korábban mindig is sikeresnek bizonyult: PlayStationre. Még mielőtt azt hinnétek, hogy egy sima konverzióról lesz szó, azoknak előljáróban elárulnám, hogy erről szerencsére szó sincs, sőt, a tervek szerint rengeteg olyan extra tartalommal egészül ki a Sony fekete szörnyetegére szánt verzió, amit anno az X360-os tábor nem élvezhetett.

 

Ha esetleg nem lennétek tisztában a játék történetével, akkor röviden vázolva annyit érdemes tudni az egészről, hogy még a NES korszakban megjelent első rész közvetlen folytatása a Ninja Gaiden 2, melyben Ryu Hayabusára, a fantasztikus képességekkel felvértezett nindzsára hárul a feladat, hogy visszaszerezze a falujából elrabolt különös démoni szobrot, valamint a világot elárasztó, kiváló nindzsa képességekkel bíró, egyszerű fegyverekkel felszerelt és varázsalatokkal nyugalmunkra törő gonoszt kisöpörjük világunkból. Yosuke Hayashi, a játék producere és a Team Ninja elnöke úgy nyilatkozott, hogy a csapat fő célkitűzése, hogy tovább bővítsék és finomítsák a már meglévő arzenálukat. Itt konkrétan arra gondolt, hogy a PlayStation 3-as verzióban is ugyanazt a sztorit kapjuk, mint az X360-as nagytesónál, de a Ninja Gaiden Sigma 2-ben új karakterek is felbukkannak Ryu oldalán, ami értelemszerűen új elemekkel színesíti az amúgy sem unalmas történetet.

 

A Ninja Gaiden Sigma 2 két vadonatúj, játszható karaktere merőben eltér majd Ryu-tól. Egyrészt mert mindkét új főhős a gyengébb nemet képviseli, másrészt ebből eredően nem a brutális, nyers erő dominál végig a játékban. Az egyik hősnő sokak számára ismerős lesz, ugyanis a Tecmo egy másik alkotásából, a Dead or Alive sorozatból érkezik vendégszerepét betölteni Ayane, a lilahajú szépség. Az ifjú nindzsa harcos természetesen magával hozza sajátos mozdulatait, fegyvereit, stílusát, mágikus támadásait, valamint nem túl szűzies megjelenését. A második új karakter Momiji lesz, aki szintén ismerős lehet a Ninja Gaiden játékok kedvelőinek. Momiji ugyanis a 2008 nyarán Nintendo DS-re megjelent Ninja Gaiden Dragon Swordban szerepelt. Az ifjú amazon természetesen szintén magával hozza a Ninja Gaiden Sigma 2-be képességeinek és fegyverarzenáljának teljes tárházát, így nyugodt szívvel küldjük majd a húsdarálóba. A Team Ninja mindkét karaktert teljesen beleintegrálja az alapsztoriba, vagyis ahogy feljebb is említettem, a történet új elemeit a két ifjú hölgy kalandjai egészítik ki és színesítik meg.

 

A játék másik nagy újítása az online kooperatív játéklehetőség, ami már az X360-as verzióból is nagyon hiányzott. Szerencsére PlayStation 3-on ezt a hiányosságot pótolják a fejlesztők, így egyszerre akár több Hayabusát vagy az új karakterek valamelyikét is szabadjára engedhetjük az online csatatereken, hogy a világot fenyegető gonosz szűnni nem akaró hordáival farkasszemet nézhessünk. Összesen négy nehézségi szinten, több mint 30 különböző kihívást vívhatunk meg barátainkkal vállvetve. Teljesítményünket a játék rögzíti és rangsorolja, amit fel is tölthetünk egy központi eredménylistába, így akár nyomon is követhetjük, hogy éppen hogyan állunk a világ más pontjain élő játékosokkal szemben. A co-op arénái lényegében az egyjátékos kampány átalakított, átpofozott verziói, amik lehetővé teszik, hogy akár párban is kiválóan mulassunk egy-egy küldetés alkalmával. Ezen kívül a játékmechanika finomhangolásába is komoly munkát öltek a fejlesztők. A játékosok visszajelzései alapján újrakreálták a Ninja Gaiden Sigma 2 kamerakezelését, ami egyértelműen a mi kényelmünket szolgálja majd. Az X360-as verzióban például kissé macerásra sikeredett azaz opció, miszerint főhősünk egy gombnyomás hatására a helyes irányba nézett, így mindig tudtuk, hogy merre kell továbbhaladnunk. A Team Ninja állítólag rengeteg finomított ezen az opción, így a keresés, illetve maga az egész rendszer sokkal finomabbra és egyszerűbbre, letisztultabbra sikeredett, mint az elődnél.

 

A Ninja Gaiden Sigma 2 grafikus motorja az eredetiét használja, de annak egy javított verzióját, amit egyértelműen a PlayStation 3 tudásához kalibráltak. A cél tehát nem más, mint túlszárnyalni a nagytesó vizuális látványát, annak minőségét, így a Team Ninja a korábbi grafikus motort elegyíti egy most kifejlesztett új technológiával. Az eredmény eddig impresszívnek mondható, így úgy jósoljuk, hogy az őszi premierre ez csak még szebb lesz.

 

A Sigma 2 támogatni fogja a PlayStation 3 nemrég bevezetett trófea rendszerét. A játék minden részletre kiterjedő statisztikai rendszere jóvoltából teljesítményünket minden egyes küldetés után kivesézhetjük és értékelhetjük, így megnézhetjük, mennyi ellenfelet kaszaboltunk le, vagy épp melyik fegyver élvez nálunk prioritást. Végezetül érdemes megemlíteni, hogy a Ninja Gaiden Sigma 2 támogatni fogja a DualShock3/SIXAXIS funkcióit.

 

A Team Ninja produkciója idén ősszel mászik fel a polcokra és az előzetes információk és látottak alapján elmondhatjuk, hogy ígéretesnek tűnik a PS3-as átirat, mely közel több mint 30%-al több tartalommal bír majd, mint a tavalyi X360-as verzió. Ha ehhez hozzáadjuk, hogy a hack’n’slash stílus történetében először lesz alkalmunk kooperatív módban játszani, ráadásul online, akkor tényleg nyugodtan hátradőlhetünk fotelunkba, mert a csapat innen már csaknem szúrja el. Ősszel úgyis kiderül, hogy Hayabusa, és két csinos segítőtársa mire lesz képes.

Legfrissebb bejegyzések

A World of Warships: Legends új, ünnepi tartalmai

A World of Warships: Legends az év legcsodálatosabb időszakát ünnepli a Winter Fleet visszatérésével, három…

2024-12-20

Worshippers of Cthulhu – Korai Hozzáférés betekintő

A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…

2024-12-17

Jön a Wargaming új mech shootere, a Steel Hunters

Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…

2024-12-13

Temporal Purge: Z – Korai Hozzáférés betekintő

A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…

2024-12-13

Dimensionals – Korai Hozzáférés betekintő

A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…

2024-12-12

New Arc Line – Korai Hozzáférés betekintő

Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…

2024-12-11