A GDC első napján a mobiltelefonos játékok világához köthető cégek képviselői tartottak sajtókonferenciákat. Köztük az Ngmoco is, akik itt jelentették be, hogy az iPhone-on nagy népszerűségnek örvendő Rolando folytatásokat kap.
Magazinunk látóteréből egyelőre kicsúsztak az iPhone-al kapcsolatos hírek és tesztek, de olvasgatva a különböző médiumokat lassan ideje lesz bővíteni repertoárunkat, mert egyes cégek és elemzők is azon a véleményen vannak, hogy az Apple okostelefonja bizony simán veri a Sony és a Nintendo marokkonzoljait, a PSP-t és a Nintendo DS-t. Hogy ez mennyire igaz, azt döntse el mindenki saját maga, de talán jelzés értékű lehet, hogy már saját konferenciát kapott a mobiltelefon, mint platform, ahol az erre fejlesztő cégek mutathatták be újdonságaikat.
Az ex-EA munkatárs Neil Young például tavaly alapította meg saját cégét, a Ngmocot, aki olyan produkciókat készített iPhone-ra, mint a Rolando, MazeFinger, Topple, Topple 2, Dr. Awesome, Dropship vagy a Word Fu. A céget tavaly alapították és máris elkönyvelhetté első sikerjátékukat, a Rolandot, mely a mai bejelentés szerint folytatást kap. Ráadásul azonnal kettőt is. A Rolando 2: The Quest for the Golden Orchid most júniustól lesz elérhető és négy világot, 36 pályát és rengeteg új fejtörőt, újítást tartalmaz majd. A bejelentett harmadik részről egyelőre nincsenek információink.
A World of Warships: Legends az év legcsodálatosabb időszakát ünnepli a Winter Fleet visszatérésével, három…
A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…
Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…
A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…
A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…
Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…