Kategóriák: Hírek

Megújult a Battle.net, StarCraft 2 bétakulcsokat osztanak?

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Új külsővel és vadonatúj szolgáltatásokkal várja a Battle.net a felhasználókat. A most útjára indított és felturbózott szolgáltatás már a StarCraft 2-nek készíti elő a terepet.

Régóta tesztelgetik a Blizzard online szolgáltatását, a Battle.netet, ami tegnap este óta végre új köntösében jelenik meg a látogatók számára. A kaliforniai csapat játékaival és egyéb szolgáltatásaival kapcsolatos online rendszer újításai lényegében az idei esztendőben debütáló StarCraft 2-nek kövezte ki az utat, hiszen mint korábban is említette a Blizzard, a cél, hogy még megbízhatóbb, stabilabb és új ficsőröket tartalmazó szolgáltatást tudjanak a jövőben nyújtani. Ennek ékes példája, hogy egyes források szerint a friss és régi felhasználók között véleltlenszerűen osztogatják a majdani zárt bétateszt bétakulcsait, van olyan is, aki már megkapta a hozzáférését, igaz használni még nem tudja, hiszen nincs pontos dátumunk a bétát illetően.

 

AddThis Website Tools

Legfrissebb bejegyzések

Old Skies – BetekintőOld Skies – Betekintő

Old Skies – Betekintő

Point and Click kalandjáték időutazással. Csak nehogy megváltoztassuk a jövőt...

2025-05-04
La Quimera – BetekintőLa Quimera – Betekintő

La Quimera – Betekintő

A La Quimera egy látványos FPS Shooter ami a Crysis játékok nyomdokaiba szeretne lépni, azonban…

2025-05-03
Chains of Freedom – játéktesztChains of Freedom – játékteszt

Chains of Freedom – játékteszt

A Chains of Freedom-ot kapjuk, ha az XCOM-ot áthelyezzük Kelet Európába, és az űrlényeket body-horror…

2025-05-03
Inhuman Resources: A Literary Machination – BetekintőInhuman Resources: A Literary Machination – Betekintő

Inhuman Resources: A Literary Machination – Betekintő

Te mit tennél meg a munkahelyed megtartásáért?

2025-05-02
Phantom Brave: The Lost Hero – JátéktesztPhantom Brave: The Lost Hero – Játékteszt

Phantom Brave: The Lost Hero – Játékteszt

A Phantom Brave: The Lost Hero a 2004-es Phantom Brave folytatása, és bár a sorozat…

2025-05-02