Kategóriák: PC hírekXbox 360 hírek

Mass Effect 2 – 2010-ben csak PC-re és X360-ra!

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A BioWare hivatalos kommünikében jelentette be, hogy a Mass Effect folytatása 2010-ben lesz kapható és kizárólag PC-re és X360-ra lát majd napvilágot.

Hosszas találgatásokat zárt le a BioWare tegnap éjszaka megjelent sajtólevele, melyben a kanadai cég hivatalosan is megerősítette, hogy 2010-ben kerül fel a polcokra a Normandy legénységének második űrtúrája és a játék kizárólag PC-n és X360-on jelenik majd meg.

 

A sajtólevélből arra is fény derült, hogy a második rész sokkal borúsabb, komorabb lesz, mint elődje. Saren hadseregének, a Gethek leigázásának mámorából még fel se ébredt az emberiség, szinte azonnal egy újabb, sokkal nagyobb veszedelemmel kell majd szembenéznünk. Ray Muzyka BioWare vezérigazgató annyival egészítette ki a rövid információt, hogy a folytatás intenzívebb harcokat, és kibővített fegyverfejlesztési lehetőségeket kínál majd, amivel mindenképpen túl akarják szárnyalni az első rész játékélményét. Egy erőteljes, érzelmileg megindító sztorit szeretne bemutatni a kanadai gárda. Muzyka ígérete szerint a Mass Effect 2 egy felejthetetlen RPG-shooter élmény lesz, amely a játékosokat egy véget nem érő hullámvasútra kalauzolja majd el sokkoló cselekményfordulatokkal, és megkötések nélküli akcióval.

 

A Mass Effect 2 bemutatkozó videóját itt, a legfrissebb állóképet pedig itt leshetitek meg!

AddThis Website Tools

Legfrissebb bejegyzések

Old Skies – BetekintőOld Skies – Betekintő

Old Skies – Betekintő

Point and Click kalandjáték időutazással. Csak nehogy megváltoztassuk a jövőt...

2025-05-04
La Quimera – BetekintőLa Quimera – Betekintő

La Quimera – Betekintő

A La Quimera egy látványos FPS Shooter ami a Crysis játékok nyomdokaiba szeretne lépni, azonban…

2025-05-03
Chains of Freedom – játéktesztChains of Freedom – játékteszt

Chains of Freedom – játékteszt

A Chains of Freedom-ot kapjuk, ha az XCOM-ot áthelyezzük Kelet Európába, és az űrlényeket body-horror…

2025-05-03

Inhuman Resources: A Literary Machination – Betekintő

Te mit tennél meg a munkahelyed megtartásáért?

2025-05-02

Phantom Brave: The Lost Hero – Játékteszt

A Phantom Brave: The Lost Hero a 2004-es Phantom Brave folytatása, és bár a sorozat…

2025-05-02