Hosszas vergődést követően a CryTek mentette meg a brit játékipar egyik vezető fejlesztőcsapatát, a Free Radicalt, akik így egy tőkeerős cég tagjaként biztos jövő elé néznek.
A hónapok óta tartó – és valószínűleg még sokáig elhúzódó – gazdasági világválság a játékipart is kétvállra fektette, így a kisebb csapatok mellett a nagyobb cégek is megérezték a recessziót. Elsők között mondott csődöt a brit Free Radical, akik legutóbb a felemásra sikeredett Haze-el hallattak magukról. A csapat végül megmenekült, ugyanis a frankfurti CryTek a hét közepén bejelentette, felvásárolja a gárdát, így a németek újabb, számszerint az ötödik stúdiót tudhatják kompániájukban.
Avni Yerli, a CryTek elnöke bizakodó a jövőt tekintve, hiszen elmondása szerint tehetséges emberek dolgoznak a brit stúdiónál és ha a kezükbe adják a CryEngine-t, akkor biztos, hogy csupa érdekes és jó dolog kerül majd ki a kezük közül.
80-as évek, kalandok, Synthwave zene és idegenek. Ez vár rád ebben a point and click…
A DATE A LIVE: Rio Reincarnation által megkezdett történet a Ren Dystopián keresztül folytatódik, mely…
Merülj el egy fantasztikus birodalomban, és fedezd fel a hibridként elérhető varázslatos lehetőségeidet a Celestia:…
A Caravan SandWitch egy lebilincselő, de mégis pihentető utazás egy elhagyatott bolygó utolsó lakóinak életterébe,…
Minden Tim Burton rajongónak kötelező darab. Remélhetőleg a jövőben harmadjára is kimondásra kerül a Beetlejuice…
A Plants vs Zombies ihlette és a kővarázsló bonyolította a Prikol Team legújabb indie játékát…