Warhammer 40K: Dawn of War 2 játékteszt

Az űrgárdisták visszatértek! A baj az, hogy egyedül érkeztek…

A Warhammer univerzumot szerte a világon hatalmas rajongókör övezi. A kezdetek kezdetén egy táblás szerepjátékként volt ismeretes, és, a klasszikus fantasy-univerzum mellett, a 40K világa is nagy tiszteletnek örvendett. Számos játék feldolgozta már a Warhammer világát, ezek közül az egyik legsikeresebb adaptációt pedig kétség kívül a Relic fejlesztőcsapata készítette. A Dawn of War-széria a 40K univerzumot részesítette előnyben, és az első rész sikerei után a rajongók lélegzetvisszafojtva várták a folytatást, ami megérkezett, de sajnos nem olyan formában, mint azt sokan szerették volna.  

Adott egy szépen kidolgozott univerzum, jobbnál jobb történetekkel felvértezve, a Relic viszont sajnos egyetlen egyet sem emelt ki a sokaságból, inkább a saját útján haladt. Ez pedig az első negatív pontja a játéknak, hiszen bátran kijelenthetjük, sztori, mint olyan, nincs. Három bolygón, a Calderis-en, a Meridianon és a Typhon Primaris-on kell rendet tennünk, és igaz, hogy a játék végére kiderül, miért is öltünk le számos ellenfelet, nagy csattanóra vagy megdöbbentő fordulatokra nem kell számítanunk. Pedig, ha azt vesszük alapul, hogy mennyi könyv jelent meg a Warhammer világát feldolgozva, jobbnál jobb sztorikkal, akkor bizony lefelé görbül a szánk.

Ez pedig csak az első fájó pontja a Dawn of War 2-nek, hiszen a játékmenet sem követi a járt utat. A széria első darabja vérbeli RTS volt, és úgy hittük, ez a második részben is így lesz. Ezzel ellentétben egy RTS nézetű RPG-t kaptunk, ami alapjaiban nem lenne rossz, de a megvalósítás hagy maga után némi kívánnivalót. Mielőtt azonban rátérnénk a konkrétumokra, tekintsük át a játék felépítését.

Aki azt várta, hogy számos frakcióval nekivághat a Warhammer univerzumának, az sajnos most koppanni fog azon a bizonyos padlón, hiszen csak egyetlen egy féllel vághatunk bele a harcokba. Ezek pedig az űrgárdisták lesznek, szemben az orkok, az eldák és a tyranidák armadáival. Többjátékos módban természetesen más a helyzet, de erről majd később. A küldetéseknek, melyekből irdatlan mennyiséggel találkozhatunk egyjátékos módban, általában egy maroknyi csapattal vágunk neki. Kis hadseregünket mi vezetjük, és úgynevezett hősöket fogadhatunk magunk mellé – szám szerint hármat -, akik nagy segítséget nyújtanak a pályákon való helytálláshoz. Mi magunk vagyunk a Force Commanderek, csapatunkba pedig Tarkus-t, Avitus-t, Thaddeus-t, Cryus-t és Davian Thule-t invitálhatjuk. Mindegyik hős különleges képességekkel rendelkezik, így csatába indulás előtt érdemes lesz gondosan kiválogatni a meghívókat.  

A játék kezdetén még nem áll a rendelkezésünkre az összes hős, hanem szép fokozatosan kapjuk meg őket. A sort Davian Thule fogja zárni, ami lényegében egy robot, és iszonyatos pusztításra képes, ha megfelelően használjuk. Hőseink a pályákon való szerepléseik után XP-pontokat kapnak, amivel fejlődhetnek, és erősebb páncélokat, vagy nagyobb tűzerejű fegyvereket birtokolhatnak. A különleges képességek között a gyógyítás, az energiapajzs éppen úgy megtalálható, mint a láthatatlanná válás, vagy az úgynevezett harci csapás. Embereinkre ezen kívül még kiegészítőket is aggathatunk, többek között gránátokat, robbanó tölteteket vagy taposóaknákat, hogy csak párat említsünk a sok közül. Az aktuális pályákon azonban érdemes különböző taktikákat bevetni, illetve a lehető legprofibb módon kihasználni seregünk különleges képességeit, ugyanis minél tökéletesebben hajtunk végre egy feladatot, annál több tapasztalati pont üti a markunkat.
A küldetések az említett három bolygó egy-egy régiójába kalauzolnak el bennünket. Sajnos ki kell emelni a végrehajtandó feladatok és a pályák monotonitását, hiszen a feladatok szinte mindig ugyanazok, a pályák pedig sokszor ismétlődnek, ami néhány játékban töltött óra után már kifejezetten unalmas tud lenni. A sablonküldetések általában a menjünk oda, verekedjük végig magunkat a pályán, és végül öljük meg a főellenséget körforgásban ismétlődnek, egy-két kivételtől eltekintve. Sem rendszerezettség, sem egy kapaszkodó fonal nincs az egyszemélyes kampány során, ami kicsit káosszá teszi az egészet, és nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a sok újító szándék ellenére is unalomba fullad a játékmenet. 

A pályák kialakítása kellően változatos lenne, ha nem kellene ugyanazt a terepet minimum háromszor végigharcolnunk, csak azért, hogy a végén egy kicsit más tulajdonságokkal ellátott főhőst döngöljünk a földbe. Bolygóktól függően harctérré varázsolódnak sivatagok, városok, de még trópusi esőerdők és mocsarak is, melyeket akár porig is rombolhatunk, ha kellő tűzerővel rendelkezünk. A pályákon elfoglalhatunk úgynevezett védelmi pontokat, de még épületeket is, melyeket később megvédhetünk, de különösebb célt nem szolgálnak. Egyedül azért van szükségünk az elfoglalásukra, mert a hőseinkkel érkezett névtelen katonák itt termelődnek újra, és a Davian Thule nevű szörnyeteg is csak itt képes regenerálódni, ha csak nincs a birtokunkban a számára kialakított gyógyító képesség.

Ellenfeleink között egyetlen új, és eleddig ismeretlen faj kapott csak helyet, a tyranidák. Az egyszemélyes kampány során talán velük csatázunk a legtöbbet, és ők birtokolják egyben a legbosszantóbb ellenfél címet is. A leginkább mutáns alienekre hasonlító faj saját, genetikailag mutálódott spórabombáival, vagy szimpla nyers erejével fog hatalmas fejtörést okozni a gyanútlan űrgárdistáknak, és általában létszámfölényükkel szeretnek felülkerekedni rajtunk. Az orkok és az eldák sajnos az ő kárukra elég ritka szereplők a Dawn of War 2 egyszemélyes játékmódjában, bár előfordul olyan pálya is, ahol két frakció küzdelmébe bonyolódunk, hiszen a három fél között sincs barátság, sokkal inkább ellenséges a viszony.

Az egyszemélyes hadjárat tehát elnyújtott és arctalan, túl unalmas ahhoz is, hogy egy végigjátszást megérjen, viszont van nekünk egy multiplayer opciónk, ami már kicsit más fényben tüntetheti fel a produktumot. (Megjegyzésképpen: az egyszemélyes kampány kooperatív módban érdekesebb lehet, de a legerősebb így is a multiplayer.) Ami eddig elhangzott az egyjátékos kampány kapcsán, azt most el lehet felejteni, hiszen a Dawn of War 2 multiplayer opciója húzza ki az egész produkciót a kifejezetten mélyre ásott gödörből. Itt már nincs megkötve a kezünk, indulhatunk űrgárdistákkal, orkokkal, eldárokkal, de akár tyranidokkal is, hogy barátaink ellen harcba induljunk. Az első küzdelmekkor lehet érezni először azt a játékban, hogy ennek bizony volt egy kiváló első része is, ami sokkal inkább volt RTS, mint RPG. A többjátékos módban már szerepük lesz az épületeknek, hiszen ezek segítségével tehetünk szert újabb egységekre, sőt, bázisunkat még fejleszthetjük is, aminek eredményeképpen egyre erősebb szörnyeket hívhatunk csatába.

A multiplayer keretén belül lehet felfedezni leginkább az új fajt, és a másik két frakcióval is itt köthetünk közelebbi barátságot. A legfontosabb talán még is az, hogy többjátékos módban van kihívás, ami a kampányban nem létező fogalom. Felfoghatatlan, hogy a Relic miért a multira helyezte a nagyobb hangsúlyt, és miért ítélték ilyen sanyarú sorsa a játék egyjátékos részét, hiszen a játékosok nagy többsége elsősorban az offline játék miatt venné meg az alkotást, és csak másodsorban a multiplayer módért.

A Dawn of War 2 egyik pozitívuma még a grafikai megvalósítás lenne, hiszen a látvány tényleg szép, bár meg kell hagyni, lehetne kicsit szebb is. A földig rombolható környezet hatalmas élmény, az effektek nagyon szépek, és az optimalizáltsággal sincsenek gondok, viszont a karaktereket egy kicsit részletesebben is kidolgozhatták volna.

A zenék nagy változatosságot nem hoznak a játékba, az első részben felcsendülő dallamok hasonmásai szolgálnak aláfestőként a csatákban, és itt kell megemlíteni a hangokat is, melyek maradandó élményt nyújthatnak. Mind a lézerfegyverek, mind a szinkronhangok teli vannak élettel, illenek ehhez a kicsit depressziós sci-fi környezethez, ahol elkeseredett csatát vívunk a békéért.

Összefoglalva, az egyszemélyes kampány unalmas és semmitmondó, ellenben a multiplayer tökéletes és kihívásokkal teli. Egyjátékos módban nem nyúlhatunk hozzá a másik három fajhoz, cserébe kiváló fizikai modellezést, grafikát és hangokat kaptunk. A pontozást így rendhagyóan bontsuk két részre. Ha valaki csak és kizárólag az offline játék szemszögéből nézi a Dawn of War 2-t, akkor 6 pontnál többet nem érdemel a 10-ből. Ha hozzávesszük a multiplayert, akkor egy megelőlegezett 8 ponttal lezárhatjuk a tesztet, de reméljük, az esetleges harmadik részben már az egyszemélyes játékot is kellően összerakják, és hanyagolják a jelenleg eltúlzott RPG stílust.

Értékelés: 8/10