Street Fighter IV (X360) játékteszt

Mindig nagy várakozás előzi meg, ha egy örök klasszikus játék folytatását készíti valamelyik fejlesztő. Ezúttal a stílusban veteránnak számító Capcom döntött a modernizálás mellett, ám nem csak feltupírozták és ráncfelvarrták az elődöt, hanem új stílust teremtettek az SF IV révén.

Kezdhetnénk a cikket nosztalgikus hangulatú, a múltba tekintő merengésekkel, ám nem sok értelme lenne. Aki játszott az olyan játékokkal, mint a Mortal Kombat, a Street Fighter, vagy a Tekken, tudja, milyen érzés püfölni a gépi vagy emberi ellent, aki pedig ebből kimaradt, ezt az érzést, a füstös kocsmák és játéktermek pénzbedobós gépeinek nyüstölését úgysem tudja bepótolni. A napokban jelent meg az egyik ilyen klasszikus, a Street Fighter negyedik része, amely egyszerre ígérte, hogy ragaszkodik a hagyományokhoz, egyben pedig alapjaiban megrengeti a verekedős játékokról kialakított képet.

Innentől kezdve cikkünk kissé tudathasadásos állapotot fog tükrözni, ugyanis nagyon ritkán fordul elő az, hogy annak írója akkor is kénytelen magasztalni egy játékot, ha személyesen neki egyáltalán nem jön be. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy ahelyett, hogy egyáltalán nem írnánk az év egyik legjobban várt játékáról, inkább leírom mindazt, ami bennem lezajlott a játék tesztelése során. A teljes képhez hozzátartozik, hogy nagy rajongója vagyok a konzolos akciójátékoknak, és ugyan nem Street Fighteren, hanem Mortal Kombaten nőttem fel, de ettől még elég otthonosan mozgok a kétszereplős csihipuhik terén.

Számomra egy arcade verekedős játék azt kell, hogy nyújtsa, amit a játéktermekben is elvár az ember egy játékgéptől: kívülről őrült joyrángatásnak látszó, ám valójában jól átgondolt és kivitelezett támadáskombinációk kivitelezését, amibe vagy azért kezd a játékos, mert szeretné végigtolni az adott játékot elejétől a végéig, vagy azért, mert szabadidejét szeretné múlatni. Én ennek az élménynek csak bizonyos elemeit találtam meg a Street Fighter negyedik részében, éppen ezért nem vagyok annyira elragadtatva tőle, mint oly sokan. (Hogy pontosan mire gondolok, azt rögtön kifejtem bővebben is.)

Mivel kíváncsi voltam, csak én vagyok-e így ezzel a kérdéssel, a cikk megírása előtt végeztem egy kisebb kutatást, és azt tapasztaltam, hogy míg a szakmai jellegű játéktesztekben rendre 9/10 vagy 10/10 értékelést adnak az SF IV-re, addig az olvasók hozzászólásaiból kiderült, hogy vannak, akik nagyot csalódtak az új részben. A két véglet között azonban egyáltalán nincs átmenet. Úgy tűnik, ezt a játékot vagy szereti valaki, vagy utálja. Ez pedig, a játékok terén szerzett tapasztalataink szerint már önmagában is elég alap a sikerre.

Nézzük előbb, hogy mi is a gondom a verekedős játékok koronázatlan királyának kinevezett új résszel! Bár szeretem az animét/mangát, az SF IV grafikája nekem nem igazán jön be. Valóban forradalmian új, tényleg jól mutat, de az intró már első alkalommal is idegesítő volt (és hosszú), és az egyes karaktereket bemutató jelenetektől sem dobtam el az agyam. Ugyan a tény, hogy verekedés közben az eltérő grafikai külső miatt karaktereink kitűnnek a háttérből, pozitívként értékelendő, ám egy idő után úgy éreztem, mintha kifestős füzetből ugrottak volna ki a szereplők, ahol a véres jelenetek kérdését ecsettussal oldották meg. És ez az egyik legnagyobb baj amúgy a játékkal, ami igazán megosztja a közönséget is: annyira egyedi lett a grafikája, hogy vagy bejön valakinek, vagy nem.

A japán vonulatot erősíti a zene is, ami minden, csak nem trendi, és a legkevésbé sem teremti meg a hangulatot egy jó kis püföléshez. Legalábbis nekem valami nyalókás anime-kislányos kép ugrott be az intró során felhangzó J-pop dal hallgatása alatt, ahol a férfi énekes lányokat megszégyenítő magasságokba is képes feltornázni a hangját, amihez hasonlót utoljára a Backstreet Boys-nál hallhatott a nagyérdemű.

És ha mindezt túléltük, akkor elénk tárul a főmenü, amiből pillanatok alatt kiderülhet, hogy a játéktermi hangulatot a sztori mellőzésével és a temérdek játékmóddal teremtették meg. Ez ugyan lehet, hogy jó olyankor, amikor ketten ülnek a konzol előtt, illetve ha online mókákban akarunk részt venni, de valljuk be, ha egyedül játszunk, az egyes karaktereket bemutató rövidfilmeket leszámítva (amikből kiderül, az illető miért állt utcai harcosnak) nem sok motivációt kapunk arra, hogy elérhetővé tegyük a játékban található összes zárolt tartalmat.

Azaz a motiváció helyett kihívást kapunk, de azt dögivel. Már az elején is gyanús lehet, hogy rendelkezésünkre áll egy gyakorlópálya, ahol a gépi ellenfélen mindenféle kombinációt és ütés- és rúgásfajtát kipróbálhatunk, ám amikor belevágunk életünk első harcába, azonnal kiderül pár aprócska probléma. Egyrészt, hogy az X360 irányítója egyszerűen alkalmatlan az ilyesfajta játékokra. A D-pad ugyan végre jobban kihasználható lenne, mint más játékok esetében, ám nagyon nagy arányban fogunk a harc hevében mellényúlni, részben azért is, mert szinte minden gombot használnunk kell a különböző kombinációkhoz (igen, a hátsó ütközőket is). A játék pedig könyörtelen velünk, hiszen ha egy apróbb hibát is vétettünk, búcsút mondhatunk a betervezett támadási kombinációnak, és ellenfelünk pillanatok alatt két vállra fektet bennünket.

Ha pedig véletlenül az online játékmódokkal kacérkodnánk, érdemes hetekig gyakorolni előtte, mivel a játékosok nagy része pillanatok alatt letörli majd a mosolyt az arcunkról, és úgy vernek minket péppé, hogy közben mozdulni is alig bírunk. Éppen ezért szükséges beszerezni egy fighting sticket a maradéktalan játékélményhez, ami nélkül a Street Fighter IV tulajdonképpen teljesen játszhatatlan.

És hogy mi akkor a játék jó oldala? Nos, ha megszállottjai vagyunk az arcade verekedésnek, akkor megtalálhatjuk életünk egyik legprofibban kivitelezett klasszikusát. Persze, mindahhoz, hogy élvezni tudjuk a játékot, szükség lesz némi pénzmagra (azaz egy fighting stickre), valamint sok időre a gyakorláshoz. Továbbá nem árt, ha a populárisabb japán anime-stílus bejön és rendelkezünk stabil szélessávú internetkapcsolattal (e nélkül az internetes küzdelem során megakadhat a játék). Ha mindezen feltételek megvannak, akkor belevethetjük magunkat a részletesen ki- és átdolgozott harcrendszerbe, amiben olyan, részletesen kidolgozott újdonságokat vezettek be, mint a másik kombinációinak blokkolása, vagy az ellentámadás.

A 3D-s látványvilág harc közben tulajdonképpen 2D-s, hiszen az alap harci helyzetben ugyanolyan fix kameranézetből láthatjuk karaktereinket, mint a korábbi részekben, csak a speciális mozdulatsoroknál mozdul ki a kamera a nagyobb hatás érdekében. A szereplők minden eddiginél szebben és jobban kidolgozottak, ráadásul sokkal nagyobb a méretük, mint eddig bármikor is, így jobban látható és követhető minden mozdulatsor, és a külső szemlélőnek is élvezet a játékot nézni.

Ha komolyan edzünk, és belevetjük magunkat a harcokba, valamint a gyakorlópályát is sűrűn használjuk, akkor hosszú órákon keresztül élvezhetjük majd az egyes karakterek különböző speciális képességeit, és kidolgozhatjuk a különböző ellenfelek által megkövetelt, eltérő stratégiákat. Ha viszont csak egy gyors menetre vágyunk, és emiatt huppanunk le konzolunk elé, akkor bizony, csalódni fogunk a játékban, hiszen a gépi ellenfelet sem könnyű legyőzni, de ha az internetes játékosok közül engedjük, hogy csatlakozzon valaki, akkor nagyon gyorsan elhúzzák a nótánkat.

Éppen ezért csak azoknak tudjuk javasolni a Street Fighter negyedik részét, akik szeretik megmérettetni magukat az interneten keresztül, valamint akik a verekedős játékok megszállottai. Ja, és akik el bírják viselni hosszabb távon a játék zenéjét, valamint bejön nekik az új grafikai stílus. Mert leginkább ettől függ az, hogy valaki megszereti vagy megutálja a játékot.

Hirdetés, megtekintéséhez Flash lejátszó szükséges.

Értékelés #1: 9/10 (ha bejön)
Értékelés #2: 3/10 (ha nem jön be)

A játékot az ÜberKonzoltól kaptuk tesztelésre.