Válassza az Oldal lehetőséget

F.E.A.R. 2: Project Origin (PC/X360) játékteszt

F.E.A.R. 2: Project Origin (PC/X360) játékteszt
16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Monolith megalkotta sikeres játékuk folytatását, ami a PC mellett konzolokra is megjelent. A horror-FPS stílusba sorolható játék ugyan nagy újításokat nem tartalmaz, viszont a stílus kedvelői kellemes órákat tölthetnek vele.

Túlságosan nem kell talán bemutatni a F.E.A.R.-sorozatot, hiszen aki játszott az első résszel, az tudja, hogy mennyire nagy durranásnak számított akkor, amikor megjelent. A kiegészítőket leszámítva több mint három évig nem volt túl nagy mozgás a F.E.A.R. háza táján, egészen mostanáig.  A második rész nem foglalkozik a kiegészítők történetével, ráadásul az eseményeket más perspektívából szemléli, mint az első rész, aminek megvan az az előnye, hogy aki nem ismerné a sztorit, annak sem okoz majd túl nagy kihívást akklimatizálódni.

 

 

A sztori az első rész végénél kezdődik: Michael Beckettet irányíthatjuk, aki egy elit kommandó tagja, feladata pedig egy bizonyos Genevieve Aristide felkutatása egy irodaépületben, majd biztonságos helyre kísérése.  Küldetésünk teljesítésében az akadályozó tényezőt egy ellenséges zsoldoscsapat jelenti, aminek tagjai szintén Aristide-re hajtanak. A történet első szakasza a játék első részéből ismerős nukleáris robbanással zárul, melyet akciódús, pergős tempójú rohangászás előz meg az épületben.

 

A folytatásban átesünk egy gyors operáción, majd egy kórházban ocsúdunk fel, ami az előző épülethez hasonlóan, éppen ostrom alatt áll. Folytatódik az eddig megszokott rohangászás a folyosókon és termeken át, miközben most már az időlassítás révén hatékonyabban irthatjuk az ellent. A játék egyik legnagyobb problémája itt ütközik ki, ez pedig nem más, mint a linearitás.

 

 

Míg az első pályán még elfogadható, ahogy a játék tervezői egyengetik utunkat Aristide titkos szobája felé, ráadásul az akció közben nagyon nem is kódorognánk más irányba, a kórházi pályán egyszerűen nevetséges, hogy minden második ajtó mögött barikád vagy az épület szerkezetének lehullott elemei akadályozzák továbbjutásunkat, és hogy a legtöbb mellékhelyiség ajtaja is valami véletlen folytán beszorult. Nincs választási lehetőségünk, nem adták meg a terep felfedezésének lehetőségét a készítők, ráadásul még csak el sem tévedhetünk. Ezzel nem csupán könnyűvé válik a játék, de egyben frusztrálóvá és idegesítővé is, hiszen egy idő után az ember már leginkább csak végigrohanna az unalmas, félhomályba burkolózó folyosókon, hogy a következő pályára juthasson, és maga mögött hagyja ezt az egérlabirintust.

 

Az egyedüli visszatartó erő az a temérdek információmorzsa, amit a pályákon szétszórtak. A történet ugyanis nem csupán átvezető animációk, hanem főként digitális anyagok, naplófájlok útján kerekedik ki. Ezt a magyar felirat segítségével élvezhetik azok is, akik nem tudnak angolul. Akit azonban nem érdekel a sztori (ami egy horrorjáték esetén elég rossz döntés), pillanatok alatt elunhatja magát a csatákban.

 

 

A küzdelem amúgy a szokásos sémára épül: feltápolunk pajzzsal és életerővel, no meg lőszerekkel, amik véletlenül pont a nagyobb csatározások előtt lettek elszórva a földön és dobozokban, majd szétcsapunk az ellenfelek között. Ugyan a mesterséges intelligencia elég jól működik, az ellenséges katonák folyamatosan a fedezék mögül tüzelnek, az időlassításnak hála, szinte esélyük sincs ellenünk. Az előző részhez képest újdonság, hogy immáron mi is felborogathatjuk az egyes objektumokat, ám ne számítsunk olyan fedezékre, mint mondjuk a GoW 2 esetében, itt ez maximum a beleélést segíti elő, elbújni mögé nem tudunk, így semmilyen funkciója sincs a játékmenet során.

 

A játék második felében a helyzet kissé javul, mivel nyitott terepre is kijutunk és nagyobb rombolást is végbevihetünk, ám a linearitás ugyanúgy megmarad, és mivel az ellenfelek, a főellenséget leszámítva egyáltalán nem jelentenek igazi kihívást, unalmassá és könnyűvé válik a játékmenet. Félreértés ne essék, ettől még nagyon jól szórakozhatunk a játék végigjátszása során, csak egyrészt rövid a játékidő, másrészt pedig az első rész után egy kicsit többet várnánk a folytatástól.

 

 

Ezek a problémák amúgy más területeken is megjelennek, ilyen például a grafika is. A játék a legszebben PC-n mutat, viszont ott is látszik, hogy olyan motort választottak alá, ami fölött eljárt az idő. Bár a fontosabb effektek megvannak, és nagyjából elfogadható sebességgel fut a középkategóriásnak nevezhető gépeken is (leszámítva a szaggatást mentésekkor és néha, a játékmenet során (még konzolon is!)), a jelenleg várt és megjelent játékokkal szemben alulról súrolja a középmezőny szintjét. A történet és annak mesélése szintén megrekedt az első rész szintjén, ami önmagában azt jelenti, hogy érdekes, ám nem szolgál igazi újdonsággal. Míg a F.E.A.R. esetében az ijesztgetés és a hangulat nagyon ott volt, a folytatásban már közel sem annyira hatásos. Ettől még természetesen leoltott villanynál, este, fejhallgatóval érdemes végigtolni az alkotást.

 

Összességében azt mondhatjuk, hogy korrekt iparosmunka révén juthatott el hozzánk a második rész, ám hiányzik belőle mindaz, ami egyedivé tenné azt. Akinek tetszett az első rész, mindenképpen fogjon neki a folytatásnak is, és úgyszintén javasolt azoknak is, akik szeretik a horror stílusra alapuló játékokat. A többi FPS-rajongó pedig várja meg, amíg becsúszik a budget kategóriába, és akkor szerezze be a F.E.A.R. 2-t.

 

Hirdetés, megtekintéséhez Flash lejátszó szükséges.

 

Értékelés: 7,5/10

A játékot az ÜberKonzoltól kaptuk tesztelésre.

Véleményünk szerint

Aktuális fórumtémák

Eseménynaptár

Translate »